Női röplabda

2022.03.04. 07:39

DVTK: Nullás zárás a szomszédban

Az alapszakasz utolsó mérkőzésén csütörtökön Nyíregyházán játszott a DVTK.

Molnár István

Fotó: [email protected] 06703815378

A női röplabda Extraligában az alapszakasz végéhez érkeztek a csapatok, melyek közül a Fatum-Nyíregyháza, illetve a Diósgyőri VTK csütörtökön lépett pályára a nyírségi megyeszékhelyen. A házigazda még versenyben volt a harmadik helyért, ugyanakkor az már biztos volt, hogy a piros-fehérek mindenképpen az utolsó, 8. helyen fejezik be a 2021/2022-es bajnokság első szakaszát, a kérdés mindössze az volt, hogy az addigi meglévő 1 pontjukhoz tudnak-e még hozzátenni. A borsodiaknál debütált a kispadon a hét elején munkába állt új tréner, a görög Leonidas Gaitanakis. 


Az első szettben az első hazai egységre hárommal válaszoltak a vendégek (1–3), majd Vasileváék szereztek hasonló mennyiségű pontot (4–4). Bátran röplabdázott a DVTK, de a Fatum rontott, nem is egyszer (4–6). Vasileva ásszal, Radosová blokkal jelentkezett, kezdte felvenni a ritmust a hazai gárda (8–6). Godó után Kiss E. is feliratkozott a pontszerzők közé a Diósgyőrnél, majd Baidiuk ütött jól (8–8). Radosovát egymás után háromszor nem tudták tartani a látogatók, akiknek így 13–9-nél ki kellett kérniük az első idejüket. A Nyíregyháza állandósította fölényét és előnyét, így a hajrához érve már tisztes távolban tartotta a piros-fehéreket (19–13), amikor is újra az új vendégedző lépett, s kért újfent szünetet. Radosová volt a mezőny legjobbja is a folytatásban (22–14), és ekkor Sylejmanit Oliveira váltotta, Sitkut pedig Kalmár feladóban. Ezek a lépések azonban már nem számítottak, 21 perc alatt került előnybe a Nyíregyháza (25–16). 


A második szett elején, 0–1 után Vasilevára jött ki három labdamenet vége (3–1), s amikor Lászlop is jól mozdult, időzött a DVTK (5–2). Kuzelovát Hollósira cserélte Leonidas Gaitanakis, ám ez sem tudta fékezni a Fatumot (9–2). Baidiuk szakította meg a rossz szériát, de Radosová sáncát követően arra lehetett következtetni: innen csak óriási bravúrral tudna visszakapaszkodni a Diósgyőr (11–3). A miskolciak szakvezetője igyekezett megint valamit kipróbálni, azonban a meccs menetén változtatni nem tudott, egyértelműen a Fatum diktált, az ő akaratuk érvényesült (15–4). Radosovának egyedül annyi pontja volt, mint a vendégjátékosoknak összesen (14-14), nyugodtan jöhetett a cseresor a hazaiaknál (18–6). A DVTK ezután valamelyest összekapta magát, bejöttek bizonyos elemek (22–14), de ez csak arra volt elég, hogy ne fessen túl rosszul a különbség (25–16). 
 

Készíthették a kabátot 
 

A harmadik felvonás sem sok jót sejtetett a vendéggárdának, sok függött attól, hogy mennyire „ülnek bele” a mérkőzésbe a hazai játékosok. 3–2-nél két támadási hiba elég volt ahhoz a DVTK görög vezetőedzőjének, hogy megbeszélést kezdeményezzen, majd miután született 3 nyírségi pont, 8–2-nél sem tétovázott. Kiss E. két és Godó egy egysége jelentette a pontgyarapítást a Diósgyőrnél (9–5), majd megint a pályaválasztó pillanatai következtek (16–7). 19–10-nél a hazai nézők már készíthették a kabátot, kedvenceik néhány percet követően befejezték a meccset (25–14). 


A két csapat eddigi valamennyi szezonbéli egymás elleni meccsét 3:0-ra hozta az anyagilag erősebb lábakon álló és emiatt jobb játékosokat foglalkoztató Fatum. A női bajnokságban a következő hét végén a Magyar Kupa döntője miatt szünet lesz, majd a negyeddöntők március 17-től kezdődnek. Bár az még később derül ki, de meglepő lenne, ha nem a DVTK-t választaná a már alapszakaszgyőztes Swietelsky-Békéscsabai RSE gárdája. 
 

Fatum-Nyíregyháza vs. Diósgyőri VTK 3:0 (16, 16, 14) 
 

Nyíregyháza, 200 néző V.: Halász, Szarka. 
 

Fatum-Nyíregyháza: RADOSOVÁ 17, Bodovics 4, Radonjic 6, VASILEVA 20, Lászlop 3, Cicic 2. Csere: Tóth F. (liberó), Tóth D. (liberó), Glavinic 3, Milanova 2, Vajda 4, Bogár. Vezetőedző: Németh Szabolcs. 
 

DVTK: Sitku, Kiss E. 6, Kuzelová 1, Godó 10, Baidiuk 6, Sylejmani 6. Csere: Kundrák (liberó), Oliveira 1, Kalmár, Hollósi. Vezetőedző: Leonidas Gaitanakis. 
 

Németh Szabolcs: – Megvolt a játékosok között az az összhang a pályán, amit hiányoltam korábban, mert a vesztes meccseken a legnagyobb ellenfelünk saját magunk voltunk. Letisztult röplabdát játszottunk, ami elegendő volt ahhoz, hogy a szükségesnél ne pazaroljunk több energiát a mérkőzésre. Már a jövő heti, Békéscsaba elleni kupameccsen van a fókusz. 
 

Leonidas Gaitanakis: – Sokat kell javítani a játékunkon, amit csak sok munkával tudunk elérni. Igazi csapattá akarunk válni, ma is megtettünk mindent annak érdekében, hogy előrébb lépjünk, de a Nyíregyháza ellen nehéz dolgunk volt, mert erős, bajnokesélyes ellenféllel találtuk szemben magunkat. Ettől függetlenül viszont láttam biztató dolgokat a csapatomtól. 


(A borítóképen: Mások a céljai a két csapatnak, ez csütörtökön is beigazolódott)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!