PannErgy-Miskolci VLC

2022.03.29. 09:55

Az Eger ellen kezdik a rájátszást

A miskolci élvonalbeli pólógárda legjobb esetben a 9. helyet szerezheti meg.

Molnár István

Forrás: Kozma István

Az előző hét végén befejeződött az OB I.-es férfi vízilabda-bajnokság 2021/22-es küzdelemsorozatának alapszakasza. Megyénk reprezentánsa, a PannErgy-Miskolci VLC hazai környezetben, a Kemény Dénes Városi Sportuszodában zárta az első kört, és jó játékkal 13–12-es győzelmet aratott a Tigra-ZF-Eger csapata ellen. A házigazdák számára annyiban nem volt tétje az összecsapásnak, hogy már a kezdés előtt biztos volt az, hogy nem mozdulhatnak el a 12. pozícióból, se előre, se hátra, viszont a hevesieknek nagyon kellett volna mindhárom pont a legjobb 8 közé való bekerüléshez. Az MVLC sikerével tett azért, hogy a „szomszédvár szándéka” ne valósuljon meg, de az is kellett ehhez, hogy a Pécsi VSK-Mecsek Füszért alakulata hazai vízben nyerjen (10–9) az Újpesti VSE-Hunguest Hotels ellen, ami azt jelentette, hogy a baranyaiak lettek nyolcadikok, az egriek pedig kilencedikek. 

 

Nem fenyegette 

 

A PannErgy-MVLC szakmai stábjának – Bachner András szakmai igazgatónak és Vidumanszky László vezetőedzőnek is – egyöntetű véleménye volt, hogy a gárda jó pár pontot elhullajtott az alapszakaszban, s amennyiben ezek az egységek meglettek volna, akkor most akár a nyolc közé bejutást is ünnepelhetnék... Az viszont örömre adhat okot, hogy a kiesés veszélye nem fenyegette Birosékat, annak elkerüléséért a Metalcom Szentes, illetve a Debreceni VSE harcolt egymással, és miután a szentesiek otthon 12–7-re nyertek, idegenben pedig csak 13–9-re kaptak ki hajdúsági riválisuktól, ők érték el az utolsó előtti, osztályozós helyet, míg a hajdúságiak búcsúztak az OB I.-től. Azonban mivel a másod­osztályú alapszakasz május 28-án fejeződik be, így több mint egy hónapig várhatja a Metalcom, hogy kivel kell majd osztályoznia. 

 

A versenykiírás értelmében a további 12 csapat az 1–4., az 5–8., illetve a 9–12. helyért folytatja a bajnokságot. Az első a negyedikkel, a második a harmadikkal találkozik, az ötödik a nyolcadikkal, a hatodik a hetedikkel, valamint a kilencedik a tizenkettedikkel, a tizedik pedig a tizenegyedikkel meccsel a playoff első körében. A párharcok az egyik csapat által megszerzett 7 pontig tartanak, de az együttesek az egymás ellen elért alapszakaszbeli mérkőzéseik pontjait magukkal viszik a rájátszásba. Ez alapján az állás, az 1–4. helyért: Ferencváros – Vasas (4–1), Szolnok – OSC (1–4). Az 5–8. helyért: BVSC – Pécs (4–1), Honvéd – Szeged (6–0). A 9–12. helyért: Eger – Miskolc (3–3), Kaposvár – Újpest (1–4). Amennyiben a borsodiak túljutnak a hevesieken, akkor a 9., míg ha alulmaradnak, akkor a 11. helyért mérkőzhetnek meg a playoff második szakaszában, a Kaposvár – Újpest párharc egyik szereplője ellen. 

 

A versenykiírás értelmében az MVLC szombaton, április 2-án Egerben játssza az első meccsét.

 

Férfi OB I. alapszakasz, végeredmény

 

1. Ferencvárosi TC-Telekom 26 23 2 1 352–215 71 
2. Szolnoki Dózsa 26 21 2 3 350–204 65 
3. Genesys OSC-Újbuda 26 20 4 2 360–216 64 
4. AHíd-VasasPlaket 26 19 3 4 287–193 60 
5. BVSC–Zugló 26 15 3 8 303–246 48 
6. Budapesti Honvéd 26 14 3 9 272–239 45 
7. Szegedi VE 26 10 1 15 227–263 31 
8. Pécsi VSK-Mecsek Füszért 26 9 3 14 222–285 30 
9. Tigra-ZF-Eger 26 9 1 16 276–322 28 
10. Kaposvári VK 26 7 4 15 263–319 25 
11. Újpesti VSE-HH 26 7 2 17 230–324 23 
12. PannErgy-Miskolci VLC 26 6 3 17 248–329 21 
13. Metalcom Szentes 26 2 3 21 214–335 9 
14. Debreceni VSE-MG 26 3 – 23 216–330 9 
Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény döntött.

 

(A borítóképen: A rájátszás első körében újabb Miskolc – Eger meccsek lesznek)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában