PannErgy-Miskolci VLC

2022.02.07. 09:00

Nyolc-kilencig állta a sarat a házigazda alakulat

Hazai bajnoki találkozót vívott a hét végén a miskolci pólósalakulat.

MI

Fotó: Vajda János

A férfi vízilabda OB I. 19. fordulójában az A-Híd VasasPlaket együttesét fogadta szombaton a Kemény Dénes Városi Sportuszodában a PannErgy-Miskolci VLC gárdája. A látogatóknál három olyan pólós is volt, aki korábban viselt MVLC-sapkát, Vadovics Viktor, Bedő Krisztián és Mizsei Márton, míg a pályaválasztónál Sélley Rauscher Domonkos és Böröczky Marcell mondhatta el magáról ugyanezt

 

Kiváló első félidő 
 

Az első lehetőségét kihagyta mindkét csapat, és hasonlóképpen zárult a második támadás is. Az angyalföldiek előnyből nyitották a gólgyártást, Zerinváryra nem jutott ember (0–1). Az MVLC egy mellélövéssel fejezte be fórját, a Vasas pedig Bátori magas bombájával (0–2). Seman középről a vízre pattintott, ami meglepte Mitrovicot (1– 2), aztán létszámban megint a hazaiak voltak többen, de a hosszú saroknál nem volt teljesen pontos a bejátszás. A soron következő miskolci akciónak büntető lett a vége, Biros a kapu jobb oldalát választotta (2–2). Vismeg B. Bátori mellől lőtt, ezt sem fogta Mitrovic, az MVLC gólszerzőjét pedig megtapsolta a közönség (3–2). Az első negyed után pedig némi meglepetésre 0–2-ről a PannErgy vezetett.

 

 A második felvonásban D. Brguljan nagyon becélozta a miskolci ketrec jobb sarkát, Hoferica nem érhetett oda (3–3). A légiós rövid idővel ezután Simont hozta kihagyhatatlan ziccerbe (3–4), aztán a fővárosiak, hátrányban „levadásztak” egy bejátszást. Biros Mitrovicot lőtte telibe, Erdélyiről pedig lemaradt Sélley Rauscher (3–5). A kijövő Hoferica volt szabálytalan, ötméterest kapott a Vasas, Bátori kegyetlenül bevarrta (3–6). A második negyed első hazai gólját Tanczer lőtte, aki ritmustalan próbálkozásával lepte meg a budapesti kapust (4–6). A miskolci pólós később, másodszor is ezt választotta, és ezúttal is sikerrel járt (5–6). A látogatóknál előnyből Szatmári következett (5–7), majd Sélley Rauscher a rövid sarkot célozta meg (6–7). Nagy megúszás után ő játszotta meg a hosszú oldalon Krasznait (7–7), talpra ugrott a közönség nagy része.
 

Elhúzott a Vasas 
 

Remek miskolci első félidő után kapust cserélt a vendéggárda, gólt a Vasas szerzett, Szatmári (7–8). Erdélyi Hoferica feje fölé lőtte a játékszert (7-9), Biros pedig D. Brguljan mellől a jobb alsóba (8–9). Hoferica nem zárta eléggé a „balt”, Erdélyi elérte harmadik találatát (8–10). Kapust váltott a miskolci szakvezető is, Bedő harcolt ki ötméterest, Erdélyi a felső lécre bombázott. Később Bedő középen kapta, és be is lőtte a labdát (8–11), majd Tőzsér hibázott hátul, a következő angyalföldi büntetőt Szatmári nem rontotta el (8–12). Fórt értékesített Bátori (8–13), időkérés után a hazai csapat nem, így jelentős fővárosi vezetés tudatában készülhettek a felek az utolsó negyedre.
 

Megmutatott képesség 
 

A negyedik játékrészben Biros előnyben Mizseinek „adta fel” a labdát, a másik oldalon Moravcsik is hárított. Nyolcnál leragadt az MVLC, de a Vasas sem tudott lépegetni gólszerzés terén. Viszont Bátori azonnal kihasznált egy előnyt (8–14), majd a fehéreknél Széphalmi is bejöhetett a csatába. Randjelovic kapott jó labdát centerben (8–15), és az MVLC másik fi atalját, Mlatiliket is beküldte Vidumanszky edző. Zerinváry is jól döntött, amikor lövésre vállalkozott (8–16), majd Krasznai hoszszú-hosszú miskolci találatcsendet tört meg (9–16). Vadovics mutatta meg képességeit (9–17), miként Nagy N. is (10–17). Az utolsó percben nagy dolgok nem történtek a medencében, az utolsó kísérlet Széphalmié volt. Az MVLC sokáig jó partner volt, ám a második félidőt taktikusan, fölényesen lehozta a Vasas, és biztosan győzött.
 

 

PannErgy-Miskolci VLC – A-Híd VasasPlaket 10–17 (3–2, 4–5, 1–6, 2–4) 
 

Miskolc, 150 néző. V: Füzesi Zs., Kevi T. 
 

MVLC: Hoferica – Tőzsér (-), Biros B. (2), Sélley Rauscher (1), Nagy N. (1), Böröczky (-), TANCZER (2). Csere: Moravcsik (kapus), Vismeg Zs. (1), Seman (1), KRASZNAI (2), Várkonyi Á. (-), Széphalmi (-), Mlatilik (-). Edző: Vidumanszky László. 
 

Vasas: B. Mitrovic – BÁTORI (4), ERDÉLYI (3), Randjelovic (1), Bedő (1), Zerinváry (2), D. Brguljan (1). Csere: Mizsei (kapus), Vadovics V. (1), SZATMÁRI (3), Sedlmayer (-), Simon R. (1), Magyar B. (-), Herczeg (-). Edző: Slobodan Nikic. 
 

Gól/emberelőnyből: 2/10, ill. 5/5 
 

Gól/ötméteresből: 1/1, ill. 2/3 
 

Vidumanszky László: – Egy ilyen mérkőzés után nem lehet mást tenni, mint gratulálni az ellenfélnek. Két negyeden keresztül pariban voltunk a Vasassal, a harmadikban azonban kinyílt az a bizonyos olló. Rutinos ellenfelünk kihasználta a hibáinkat. 
 

Slobodan Nikic: – Jó meccset játszottunk a hazaiakkal. Úgy érzem, a védekezésünk megfelelő volt, és a támadójátékunkra sem lehetett panasz. Remélem, hogy a következő mérkőzéseken is hasonlóan játszunk. 
 

(A borítóképen: Akcióban a fővárosiak)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!