BSK Miskolc

2022.02.08. 08:00

Miskolcon maradt a serleg

A BSK Miskolc csapata nyerte meg az Egyetemi Körcsarnokban megrendezett felkészülési női kézilabdatornát.

ME

Fotó: Vajda János

A XIX. Kárpát Meditop Kupa előzetesen megadott programja egy helyen változott. Az adai együttesen ugyanis végigsöpört a koronavírus-járvány, ezért az utolsó pillanatban kénytelenek voltak lemondani a részvételt. A címvédő helyett így a megyei bajnokságban érdekelt Sárospatak ugrott be, ezt leszámítva azonban változatlan formában tudták megtartani a kétnapos eseményt. 

 

Az anyaországi és a határon túli csapatok számára a Kárpát Meditop Kupa a felkészülésre és a kapcsolatépítésre is jó lehetőséggel szolgált, hiszen a torna évtizedek óta a magyarság összetartozását jelképezi a sporton keresztül. Az első napon a pályán a csoportküzdelmeket bonyolították le körmérkőzések formájában, majd az egyenes ági helyosztókkal zárult a program. Az erőviszonyoknak megfelelően alakultak az eredmények. A házigazda BSK Miskolc és a Marosvásárhely két győzelemmel jutott a fináléba, ahol végül a házigazdák bizonyultak jobbnak, akik első ízben hódították el az Orbán Viktor miniszterelnök által felajánlott vándorserleget.
 

Arany, gólkirályi cím 
 

– A végére nagyon elfáradtunk, mert ekkora sorozatterhelést régen kapott a csapat – fogalmazott a döntő után Oláh Henrietta, aki a torna gólkirálynői címét is elhódította. – Kemény ellenfelekkel találtuk magunkat szembe, és a döntő is ki-ki meccs volt annak ellenére, hogy végül négy góllal tudtunk nyerni. Jó volt találkozni olyan ellenfelekkel, akik hozzánk képest más stílusú kézilabdát játszanak, és a vírusidőszak miatt két héttel a bajnokság tavaszi rajtja előtt a felkészülés szempontjából is szükségünk volt erre a három találkozóra.
 

Jól teljesítettek 
 

A Kárpát Meditop Kupán végül szoros küzdelemben az ezüstérmet a Marosvásárhely szerezte meg, amely a döntőben sokáig tartotta a lépést a BSK Miskolccal, a végére azonban egy kicsit elfáradt. 

 

– Minden rendben volt ezen a hétvégén. Mi is jól teljesítettünk, a bíráskodás is megfelelő volt, és az ellenfelek is keményen beleálltak a játékba – tette hozzá Dan Melinda, a Marosvásárhely játékosa. – A Kárpát-medencében élő magyarokat igyekszik összefogni ez a torna, ami hosszú ideje jól működik, rendezzék meg bárhol. Miskolcon is nagyszerűen éreztük magunkat, örülünk, hogy itt lehettünk, és eredményesen szerepeltünk.
 

Elégedett elnök 
 

A BSK Miskolc tavaly először vehetett részt az eseményen, akkor merült fel a gondolat, hogy az idei kiírás találkozóit a borsodi megyeszékhelyen bonyolítanák le. A tervekből valóság lett, a rendező klub elnöke pedig a finálé után minden szempontból elégedett lehetett. 

– Nem panaszkodhatunk, mert eredményes két napot zártunk. Köszönjük a lehetőséget mindenkinek, aki partner volt abban, hogy Miskolc legyen a házigazdája ennek az eseménynek – összegzett Mike Martin, a BSK Miskolc elnöke. – Az Ada helyett beugró Sárospataknak is hálásak vagyunk, hogy elvállalta a felkérést, és eljött erre a tornára. Bízom benne, hogy lesz folytatás, és a következő években valamikor ismét vendégül láthatjuk a csapatokat. A magyarság számára fontos a sport, a kézilabdának pedig, hogy ápoljuk egymással a kapcsolatot. Az anyaország és a határokon túli települések ugyanis legjobban a szoros közösségi összetartozással maradhatnak közel egymáshoz.
 

A XIX. Kárpát Meditop Kupa eredményei
 

A csoport: 
BSK Miskolc – Naszvad 36–25 (17–14) 
Ld.: Oláh H. (15), Hogya G. (4), Túróczi A. (4), ill. Simonics U. (5), Kládik B. (4), Csontos L. (4). 
Naszvad – Székelyudvarhely28–29 (14–13) 
Ld.: Kosová N. (7), Simoncs U. (5), ill. Miklós E. (8), Lukács E. (5), Dénes Sz. (5). 
Székelyudvarhely – BSK Miskolc34–39 (16–19) 
Ld.: Lukács E. (7), Miklós F. (7), L. Chergit (7), ill. Oláh H. (11), Oláh A. (9), Kui E. (6). 
Az A csoport végeredménye: 1. BSK Miskolc 4 pont, 2. Székelyudvarhely 2, 3. Naszvad 0. 
 

B csoport: 
Sepsiszentgyörgy – Sárospatak35–31 (21–14) 
Ld.: Kristály I. (8), Kolumbán A. (6), Hendrik I. (6), Vancea E. (6), ill. Frunza-Kis G. (8), Mudróczki F. (7). 
Sárospatak – Marosvásárhely26–52 (9–26) 
Ld.: Cseke R. (7), Frunza-Kis G. (7), ill. Mozdirian A. (10), Gall A. (9). 
Marosvásárhely – Sepsiszentgyörgy 34–23 (15–11) 
Ld.: Gall A. (11), Kacsó A. (8), ill. Hendrik I. (8), Vancea E. (4), Kovács E. (4). 
A B csoport végeredménye: 1. Marosvásárhely 4 pont, 2. Sepsiszentgyörgy 2, 3. Sárospatak 0. 
 

Helyosztók 
Az 5. helyért 
Naszvad – Sárospatak 47–19 (20–9) 
Ld.: Kosová N. (6), Rysavá V. (6), Simonics U. (6), ill. Frunza-Kis G. (6), Cseke F. (3). 
A 3. helyért 
Székelyudvarhely – Sepsiszentgyörgy 34–26 (15–12) 
Ld.: Gergely N. (9), Lukács E. (7), ill. Hendrik I. (11), Szabó I. (3). 
 

Döntő 
BSK Miskolc – Marosvásárhely32–28 (19–16) 
Ld.: Kui E. (9), Oláh H. (7), ill. Moldovan A. (12), Gall A. (5). 
A XIX. Kárpát Meditop Kupa végeredménye: 1. BSK Miskolc, 2. Marosvásárhely, 3. Székelyudvarhely, 4. Sepsiszentgyörgy, 5. Naszvad, 6. Sárospatak. 
 

Különdíjak 
Legjobb miskolci játékos: Kui Erika 
Legjobb kapus: Sánduly Zsófia (Székelyudvarhely) 
Gólkirálynő: Oláh Henrietta (BSK Miskolc) 
Legtechnikásabb anyaországi játékos: Bodnár Lea (Sárospatak) 
Legtechnikásabb határon túli játékos: Moldován Annamária (Marosvásárhely) 
 

(A borítóképen: A sárospatakiak (kékben) a 6. helyen zártak)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában