NB III.

2022.02.16. 12:30

Hajtania kell tovább a Hidasnémetinek

Hidasnémetiben örülnek a jó tavaszi rajtnak, de tudják, hogy még sok meccset kellene nyerni.

Molnár István

Forrás: HVSC

A múlt hét végi forduló előtt, az addig megszerzett 9 pontjával a 18. helyen álló Hidasnémeti VSC csapata a Jászberényi FC vendégeként kezdte meg az NB III. Keleti csoportjának tavaszi idényét. A két együttest a kezdés előtt 11 pozíció, illetve 23 pont választotta el egymástól a Jász-Nagykun-Szolnok megyeiek javára, azonban óriási meglepetésre a vendégek győztek, 4–2-re. A félidőben a látogatók vezettek 1–0-ra Földi találatával, aztán a 47. percben a házigazdától Szanyi a kiállítás sorsára jutott. Immáron emberelőnyben Takács P. alakította 0–2-re az állást, Borics szépített (1–2), majd Bartha következett (1–3), aztán pedig Muhari (2–3). Véglegesen a 89. percben dőlt el a meccs, ekkor Gaal fejelt a berényiek kapujába (2–4). 

 

Ismerősök, régről 

 

Az észak-abaújiak egyik legjobbja az a Földi Botond volt, aki február 8-án igazolt Hidasnémetibe, mégpedig az NB II.-es FC Ajkától. A korábban egy NB I.-es meccsen is pályára lépett, 2001-es születésű csatár számára nem teljesen ismeretlen a megye, ugyanis 2018 júliusa, illetve 2019 januárja között a Mezőkövesd Zsóry FC tagja volt, ebben az időszakában mutatkozott be az élvonalban. 

 

– A kevés játéklehetőség miatt jöttem el Ajkáról, annak reményében, hogy itt, Hidasnémetiben sokkal több játékpercet fogok kapni – kezdte az Északnak adott nyilatkozatát a hidasiak friss igazolása. – Egyrészt azért döntöttem a HVSC mellett, mert ők voltak a legkitartóbbak, illetve azért, mert korábbról már ismertem pár embert a csapatból, mint például Varjas Lászlót vagy Takács Pétert. Komoly feladatot, célt vázoltak fel Hidasnémetiben, mégpedig azt, hogy vívja ki a csapat a bennmaradást. Ez egy óriási kihívás, de maximálisan úgy állok hozzá, hogy ez sikerüljön is. Török András elnök és az edzőnk, Jozef Majoros is tisztázta, hogy mit kell tennünk, és mi ehhez tartjuk magunkat. Egy olyan „mesterünk” van, akit hazájában, Szlovákiában elismernek, aki ott sokat letett az asztalra. A téli szünetben elég sokan jöttünk Hidasba, sok helyről, még nem vagyunk teljesen összeszokva, de szerintem ezzel nem lesz probléma. 

 

Emberelőny, jókor 

 

Azt is megkérdeztük Földi Botondtól, hogy Jászberényben mi volt a taktika. 

 

– A mérkőzés elején kissé visszább álltunk, próbáltunk kompaktak lenni, illetve gyors megindulásokkal operálni – közölte a 20 esztendős támadó. – Én szereztem az első találatot azok után, hogy Tóth D. szépen beadta a labdát a szélről, amit én a hazaiak kapujába csúsztattam. Igazából ez nem egy edzésen begyakorolt tudatos szituáció volt, ő tudta, látta, hogy a kapu előtt vagyok, én pedig kihasználtam az adódó helyzetet. A jogos ember­előnyünk is jókor jött, közvetlenül a második félidő elején, és az ekkor megítélt szabadrúgásból Takács P. megszerezte a második gólunkat. A Jászberénynek nem maradt más választása, mint hogy fusson az eredmény után, és bár volt egy-két figyelmetlenségünk, kapkodás, amiket kihasznált a házigazda csapat, mi is tudtunk megfelelően reagálni, és végül nyertünk. 

 

A hidasiaknál hétfőn egyéni edzés volt (futás, kondi), kedden szabadnapjukat töltötték a futballisták, a munka szerdán folytatódik. 

 

A DEAC a vendég 

 

A gödi származású, labdarúgó-pályafutását a váci utánpótlásban kezdő játékost ezután a következő mérkőzésről és saját ambícióiról kérdeztük. 

 

– Örültünk annak, hogy nyertünk, de hétfőtől már csak a következő találkozóra koncentrálunk – jelentette ki Földi Botond. – Nagyon sok meccs van még a bajnokságból, a helyén kezeljük a berényi győzelmet, látjuk, hogy hol állunk. Egy dolgunk van: hajtani tovább és gyűjteni a három pontokat, ugyanis ha minél több találkozót nyerünk, annál inkább elérhetjük a bennmaradást. Vasárnap hazai pályán is bemutatkozunk, a Debreceni EAC látogat hozzánk, egy jó csapat, amelyik a tabella harmadik helyén áll. Remélhetőleg a múltkori siker kellő önbizalmat, lökést adott, hitet ahhoz, hogy van keresnivalónk ebben az osztályban. Magamtól azt várom, hogy játsszak, hogy jó játékot nyújtsak, gólokkal, gólpasszokkal segítsem a csapatot. Nem tettem le arról, hogy magasabb osztályban focizzak, az NB II.-ben, de akár az NB I.-ben is.

 

A tények

 

A Hidasnémeti VSC új, téli szerzeményei 

Ivan Rados (kapus, Radnicki 1923) 

Póti Krisztián (védő, Erzsébetvárosi SMTK) 

Markovics Bence (védő, Erzsébetvárosi SMTK) 

Illés Richárd (védő, KKFC Mezőcsát) 

Gaal Michael (szélső középpályás, Dunaharaszti MTK) 

Magyar Máté (középpályás, Bánhorváti) 

Holló Péter (középpályás, Diósgyőri VTK tartalék) 

Bartha Ricardo (csatár, Diósgyőri VTK tartalék) 

Földi Botond (csatár, FC Ajka) 

Igor Nichenko (csatár, Mór SE) 

 

(A borítóképen: Hidasnémeti csapata a jászberényi meccs előtt)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!