PannErgy-Miskolci VLC

2022.02.12. 12:00

BL-szereplő az ellenfele a miskolci vízilabdás fiúknak

Szombaton az FTC-Telekom ellen játszik a miskolci élvonalbeli pólócsapat.

Molnár István

A Vasas után újabb élcsapat a miskolciak ellenfele. Fotó: Vajda János

Fotó: Vajda János

Tizenkilencedik bajnoki meccsét az előző hét végén hazai környezetben vívta a PannErgy-Miskolci VLC OB I.-es férfi vízilabdacsapata. A borsodi színek képviselője 17–10-es vereséget szenvedett az A-Híd VasasPlakettől, így maradt 13 pontos, és a 12. helyen áll a táblázaton. Az MVLC egy héttel ezelőtt az első félidőben kifejezetten jól és bátran pólózott az angyalföldiek ellen. Birosék vezettek 3–2-re, majd volt 7–7 is, miközben szép gólokkal örvendeztették meg a közönséget.

 

– Örültem annak, ahogyan az első és a második negyedet lehoztuk – mondta Vidumanszky László, az MVLC vezetőedzője. – Ezért dolgoztunk előtte, hogy nyújtsunk ilyen teljesítményt. Az alapdolgokat megcsináltuk, és amíg fejben maximálisan koncentrálni tudtunk, addig támadásban, azok végén lőttük a gólokat. A Vasas edzője félidőben lecserélte Európa-, világ- és olimpiai bajnok játékosát, Branislav Mitrovicot, aki egy óriási kapus. Mindenki tudja, hogy milyen stílusban véd, de nyilván más a kapuban állni a klubcsapatban, és más a szerb válogatottban. Amikor megvannak a megfelelő blokkok előtte, akkor ő magas szinten megcsinálja a maga dolgát, de amikor ezek hiányosak, akkor adódnak lehetőségek. Mi is ezt igyekeztünk kihasználni, hol a sarkokat célozva, hol pedig vízre pattintott labdával. A meccs második részére sajnos alábbhagyott a koncentrációnk, és az abból jött könnyű helyzetekkel megadtuk a Vasasnak azt a lehetőséget, hogy fokozatosan elhúzzon. Ezen szakaszban már megbüntették a hibáinkat, a kihagyásainkat, kinyílt az olló a két csapat között, és így biztosan nyerték meg a meccset.

 

Tovább szeretnék vinni

 

Az alapszakasz 20. fordulójában szombaton 18 órától PannErgy-Miskolci VLC – FTC-Telekom összecsapást rendeznek a Kemény Dénes Városi Sportuszodában. Mindenképpen meglepetés lenne, ha a házigazda alakulat akár csak meg tudná szorongatni a bajnoki elsőségre hajtó fővárosi zöld-fehéreket.

 

– Egy újabb „top” csapat a vendégünk, a kvalitás az ő oldalukon van – tette hozzá Vidumanszky László. – Ugyanakkor nem szeretném, ha bárki ellen is félve, a meccset előre feladva mennénk be a vízbe, a Ferencváros ellen sem így teszünk. A zöld-fehérek a Bajnokok Ligájában szerdán idegenben játszottak, és 9–7-re kikaptak a Jadran Splittől. Szinte végig a horvátok domináltak, az viszont igaz, hogy a Fradinak sok gondja volt, van, a koronafertőzés miatt nem teljes kerettel állt ki. A mi feladatunk az a mostani összecsapáson, hogy próbáljuk meg a Vasas ellen nyújtott első félidei teljesítményt továbbvinni, legyünk pariban minél hosszabb ideig. Gyakorolni akarunk bizonyos elemeket, hiszen jönnek majd ezután a számunkra igazán fontos meccsek, mert ha ezeket a dolgokat a Ferencváros ellen meg tudjuk majd csinálni, akkor meg fogjuk később is. Mivel ellenfelünk egyébként is magas szinten vízilabdázik, szeretném, ha nem követnénk el alaphibákat, ezzel is segítve őket. Hogy az eredmény mi lesz, azt előre nem tudom, nem vagyok jós, ugyanakkor biztatom a közönséget, hogy jöjjenek ki az uszodába, és nézzenek meg egy olyan komoly csapatot, mint a Ferencváros. A heti munkát a szokásos módon elvégeztük, az elkövetkezendő időszakot, a hogyan továbbot azonban a pénteki ligaülés is befolyásolta.

 

Változásról döntöttek

 

Amiről Vidumanszky László is beszélt, azt a bizonyos ligaülést pénteken tartották Budapesten, amelyen a leglényegesebb napirendi pont az volt, hogy a nyári, magyarországi világbajnokság „fényében” hogyan alakítsák át a bajnoki versenynaptárat. Amint az ismert, a korábbiakban (a közelgő, ám nemrégiben lemondott fukuokai vb miatt) beterveztek hétközi fordulókat is, viszont ezen pénteken változtattak az ülésen részt vevők. Az a döntés született, hogy „kiveszik” a hétköznapokra, szerdákra tervezett OB I.-es összecsapásokat, ami egyben azt is jelenti, hogy az MVLC ennek megfelelően nem jövő szerdán, hanem jövő szombaton fogadja a Debreceni VSE-t Miskolcon.

 

(A borítóképen: A Vasas után újabb élcsapat a miskolciak ellenfele)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!