PannErgy-Miskolci VLC

2022.01.15. 09:00

Úgy ne legyen, mint ősszel

Szombaton hazai környezetben ugrik medencébe a PannErgy-MVLC pólógárdája.

Molnár István

Forrás: Budapest Honvéd

Forras: Budapest Honvéd

A január 7. és 12. közé tervezett első tavaszi fordulóval elkezdődött az élvonalbeli férfi vízilabda-bajnokság második köre. A PannErgy-Miskolci VLC csapata kedden debütált az új esztendőben, mégpedig a fővárosban, a Budapest Honvéd vendégeként. A borsodiak az összecsapás elején vezettek, sőt egészen 6–6-ig jól tartották magukat, ám akkor meglépett Szivós Márton gárdája, és az ekkor megszerzett különbséget megtartva győzött. 

 

– Igazából két negyeden keresztül tudtuk tartani a lépést a Honvéddal, a harmadik játékrészben, 7–6 után kaptunk két fórt, de ezeket, sajnos, nem tudtuk kihasználni – emlékeztetett Vidumanszky László, a PannErgy-MVLC vezetőedzője. – A hazai csapat ezt követően viszont dobott három gólt, ellépett 10–6-ra, és onnan már rutinosan, a labdát tartva biztosan megőrizte a vezetését. A Honvédból Hosnyánszky ötször talált a kapunkba, ez, el kell ismerni, remek egyéni teljesítmény, azonban ehhez mi is kellettünk. Egy ilyen rutinos klasszisjátékossal szemben nem megengedhető az, hogy nem vagyunk szorosan mellette, nem figyelünk rá eléggé, mert ő ezt azonnal kihasználja. Tudtuk, hogy a Honvéd egyik fegyvere a gyors lefordulás, ebből is kaptunk gólokat, nem tudtunk időben visszazárni. Ebben a sportágban is lényeges az önbizalom, ezen a téren szintén vannak még teendőink, bátran bele kell állni a lövésekbe. Mint karácsonyi, ünnepi szünet utáni első tétmeccs nem volt olyan rossz, biztos vagyok benne, hogy a most vétett hibákból tanulni fognak a játékosok, és legközelebb még jobb lesz a játékunk, jobban meg fognak mutatkozni a gyakorolt elemek. Nekünk elsősorban a velünk azonos tudású ellenfelekre kell koncentrálni, akkor kell kihozni azt, ami bennünk van. 

 

Az MVLC-ben két, az ősszel még kerettag pólós már nem húzott sapkát: Sisán Balázs abbahagyta a vízilabdát, míg Vismeg Botond a több játék reményében az elmúlt napokban Debrecenbe igazolt. 

 

– Pótoljuk őket az itteni tehetséges fiatalokkal, próbáljuk a lehető legjobban megoldani a helyzetet – tette hozzá Vidumanszky László.
 

Izzadjanak meg érte 
 

Szombaton az OB I. 15. fordulójában kerül sor a miskolciak 2022-es első hazai bajnoki meccsére: 18 órától a Kemény Dénes Városi Sportuszodában a tabellán jelenleg 5. helyen álló BVSC-Zugló lesz az ellenfelük. 

 

– A BVSC egy picivel még erősebb rivális is, mint a Honvéd – nyilatkozta Vidumanszky László. – Az első fordulóban ugyan otthagyták mindhárom pontot Szentesen, viszont később csak egy utolsó másodperces találattal kaptak ki a Ferencvárostól, a Szolnokkal pedig döntetlent játszottak. Jelenleg nem tartozunk azonos kategóriába, vannak válogatottjaik, több rutinos OB I.-es vízilabdázó, úgyhogy nagyon oda kell tennünk magunkat egy szoros eredmény érdekében. A budapesti összecsapásunkon, a második fordulóban nagyon rosszul kezdtünk, a harmadik negyedben már volt 11–1-is a BVSC-nek, nem szeretnénk, ha hasonló ismét előfordulna. Később persze sikerült valamelyest kozmetikázni az eredményt, a végeredmény 13–8 lett, ám itthon, saját közönségünk előtt sokkal nagyobb ellenállást remélek, mindegyik negyedben. Szeretnénk megnehezíteni a budapestiek dolgát, hogy megizzadjanak a miskolci pontszerzésért.
 

Igazolvánnyal
 

A miskolci klub várja a nézőket a szombati hazai mérkőzésre (is), ám az érdeklődők számára a védettségi igazolvány bemutatása a bejáratnál kötelező. 
 

(A borítóképen: Hosnyánszky (5) öt gólt dobott az MVLC-nek kedden)

Ezek is érdekelhetik