Jégkorong Magyar Kupa

2022.01.24. 14:30

Picivel, de leverték mindkét akadályt

Székesfehérvárott rendezték a jégkorong Magyar Kupa négyes fináléját.

KT

Forrás: NSO

Az elődöntő szombati első mérkőzése keretében keleti rangadót játszottak. A DEAC címvédőként automatikus résztvevője volt a final fournak, a DVTK Jegesmedvék pedig saját jogán jutott a végküzdelembe. 

 

Gőz és Sági 

 

A Macik az elmúlt hetekben megerősödtek, három ütőképes légióst szerződtettek, közülük azonban Parnham sérülés miatt lemaradt a hétvégéről. A felek változatos meccset vívtak, és a hatvan percnek volt néhány fordulópontja, ezekből azonban rendre rosszul kerültek ki a miskolciak. Érdekes jelenet volt a diósgyőriek egykori, saját nevelésű játékosa, Gőz produkciója: a védő saját kipattanóját baseballütéssel kanalazta Duschek hálójába, gólját viszont – az esetleges magas bot miatt – hosszú videóelemzésnek vetették alá és végül megadták. Aztán ettől még különösebb események történtek a jégen: 3–2-es DEAC-előnynél Seto egyenlített, azonban kiderült, hogy a légiós azért volt egyedül, mert csapatából hatan kerültek a jégre, így találatát érvénytelenítették, ráadásul kétperces kisbüntetést osztottak ki a diósgyőriekre, akik hátrányukat nem tudták kibekkelni, így 3–3 helyett 4–2 lett az állás. A mindent eldöntő gólt három perccel a vége előtt az a Sági ütötte be, aki egykor szintén szolgált a Jegesmaciknál.

 

Roczanov kezdte 

 

A bronzmérkőzésre teljes létszámban álltak ki a piros-fehérek, akikkel ezúttal „csak” öt egykori miskolci, most fradista nézett farkas­szemet. Az első tíz percben gyorskorcsolyát adtak elő a felek, helyzetet viszont nem tudtak teremteni, kaput eltaláló lövések is csak elvétve akadtak. A 9. percben a semleges harmadban korongot szerzett az FTC, melynek játékosai lefordultak, és négyen rohantak egy védőre. Roczanov átadást színlelt, majd egy gyors mozdulattal közelről a bal alsó sarokba helyezett (1–0). Az egyenlítő gól a 13. percben született meg, a vendégek első sora hozta össze. Walker és Seto támadta a Fradi ketrecét, a létszámfóros helyzetet pedig utóbbi jobbról, középtávolról váltotta be, pontos tenyerest küldött a jobb felső sarokba (1–1). Nem sokkal később Walker nagy erővel a keresztvasat találta el. 

 

A középső harmad 25. percében átvette a vezetést a Diósgyőr. Második szándékú akció végén Elgestal balról, 6 méterről Arany és a keresztvas között a bal felső sarokba villantott (1–2). Ettől kezdve a borsodiak egymás után alakították ki ziccereiket, csupán a befejezésekkel voltak adósak. Jó iramú, ugyanakkor rendkívül sportszerű volt a csata, hiszen egyetlen kiállítás sem történt. A 35. percben szerencsés körülmények között egyenlítettek a fővárosiak, találatukat a volt miskolci Tóth A. jegyezte. A csatárt szorongatták, de kiszabadította magát, és addig erőszakoskodott, amíg az ütőjéről és Kiss B.-ről a jobb alsó sarokba csordogált a korong (2–2). Az első büntetést Tamminen fejre és nyakra irányuló támadásért kapta, de a két perc helyett többet is rásózhattak volna. 

 

Balszerencse 

 

A 43. percben buli után ­Wehrshez került a korong. A védő pedig a kék vonal közeléből, balról óriási bombát engedett el. A játékszer útjában állt Szabad, aki elhajolt, utána pedig csak annyit lehetett látni, hogy a bal felső sarok kipúpozódik (2–3). A diósgyőriek rövid ideig örülhettek előnyüknek, ugyanis a 47. percben Somogyi a kaput megkerülve, szemből, közelről, golfütéssel úgy kapálta a korongot a ketrecbe, hogy az a jobb kapuvasat érintette (3–3). Az 57. percben Kiss B.-t a játék késleltetése miatt kétperces büntetéssel „jutalmazták”, ugyanis ráfogták, hogy szándékosan mozdította el a helyéről a kaput. Ebből Tamminen összehozta csapata negyedik, mindent eldöntő gólját (4–3). Már csak egy perc volt hátra, amikor Tokaji Viktor mezőnyjátékosra váltotta kapusát, így hat DVTK-játékos feszült öt fradistának, de az egyenlítés nem jött össze. A játék képe alapján azt írhatjuk, hogy megint szerencsétlen volt a Diósgyőr.

 

Debreceni EAC vs. DVTK Jegesmedvék 5–3 (3–2, 1–0, 1–1) 

 

Székesfehérvár, 531 néző. V.: Soós D., Kincses (Kövesi, Szabó I. D.). 

 

DEAC: Hetényi Z. – Gőz 1 (2), Klimek 1, Dalecky (3), Kulesov, Spirko 1 (2) – Kloz, Vokla, Novotny, Sági 1, Turcotte (1) – Bogesics, Sándor F., Kozma F., Mazzag, Sándor B. – Jakabfy, Berta (2), Molnár D. 1. Vezetődző: György József. 

 

DVTK Jegesmedvék: Duschek – Doetzel 1 (1), Wehrs (1), Elgestal, Seto (1), Walker – Kiss R., Szirányi B. (1), Galajda, Galanisz, Mattyasovszky – Hadobás, Hyvarinen 1, Miskolczi 1, Riró (2), Vojtkó – Farkas O., Pecsét, Farkas M., Hajník, Szabad. Vezetőedző: Tokaji Viktor. 

 

Kiállítások: 4, ill. 6 perc. 

 

György József: – Számunkra lélektani szempontból a lehető legjobbkor estek a góljaink. Nagy csatát vívtunk a kitűnően korongozó miskolciakkal, akik alaposan megnehezítették a dolgunkat, és a szerencsére is szükség volt ahhoz, hogy nyerjünk. 

 

Tokaji Viktor: – Mindenkivel pariban vagyunk, most is azt mondhatom, hogy játékunk szép és jó volt, de nem eredményes. Közel voltunk a sikerhez, ellenfelünk pedig a tapasztalatlanságunknak köszönhette győzelmét. Előbb vagy utóbb, de át fogjuk lépni a saját árnyékunkat. 

 

A másik ágon 

 

Hydro Fehérvár AV19 vs. FTC-Telekom 5–0 (1–0, 0–0, 4–0) 

 

A 3. helyért 

 

FTC-Telekom vs. DVTK Jegesmedvék 4–3 (1–1, 1–1, 2–1) 

 

Székesfehérvár, 586 néző. V.: Kókai, Németh M. (Árkovics, Pálkövi). 

 

FTC-Telekom: Arany (Nagy K.) – Boros, McFadden (1), Fowlie (1), Tóth A. 1, Tóth G. (1) – Karmeniemi, Seregély, Kóger, Somogyi 1 (1), Tamminen 1 – Bohunicky, Sarcia, Farkas L., Komáromy, Roczanov 1 – Hegyi Á., Galántai. Vezetőedző: Fodor Szabolcs. 

 

DVTK Jegesmedvék: Kiss B. (Duschek) – Doetzel, Wehrs 1 (1), Galanisz, Seto 1, Walker (1) – Kiss R., Szirányi, Galajda, Hajnik (1), Mattyasovszky – Hadobás, Hyvarinen, Elgestal 1, Farkas M., Miskolczi – Illés, Vojtkó, Pecsét (1), Ritó, Szabad. Vezetőedző: Tokaji Viktor. 

 

Kiállítások: 4, ill. 4 perc. 

 

Fodor Szabolcs: – Nagy fegyvertényt hajtottunk végre. Nem volt szép a meccs, és mi sem játszottunk jól, ráadásul a hiányzóink miatt kevesen küzdöttünk. Az ilyen összecsapásokat csak szívvel lehet megnyerni, ezt tettük a tartalékaink mozgósításával. 

 

Tokaji Viktor: – Ez a meccs is beleillett abba a sormintába, ahogyan mostanában alakultak a találkozóink. Vagyis jól játszottunk, megteremtettük magunknak az esélyt a bronzéremre, viszont megint előjöttek azok a problémák, amik miatt nem tudjuk megnyerni az ilyen és ehhez hasonló mérkőzéseket. A ligában most jön az alapszakasz hajrája, erre ezeket a hibákat ki kell javítanunk. 

 

Az 1. helyért 

 

DEAC vs. Hydro Fehérvár AV19 4–3 (2–0, 1–1, 1–2) 

 

(A borítóképen: A debreceniek két góllal verték a Macikat az elődöntőben)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!