Triatlon

2022.01.16. 09:00

Országos első lett a Tiszaújvárosi Triatlon Klub

A Magyar Triatlon Szövetség (MTSZ) összetett országos egyesületi pontversenyét 2021-ben a Tiszaújvárosi TK nyerte meg, melynek tagjai az elit kategóriában az első, míg az utánpótlás-korcsoportban a második helyet érdemelték ki.

SZIS

Fotó: SZIS

Zsúfolásig megtelt a Tiszaújvárosi Sportcentrum súlyemelőterme január 8-án este. A hallgatóságot a tiszaújvárosi triatlonosok nagy családja, sportolók, edzők, szülők alkották, akik a hagyományoknak megfelelően ezúttal is együtt zárták az óévet, és indították útjára az új esztendőt.
 

Egészen jól átvészelték 
 

– Tavaly januárban a pandémia miatt nem tarthattuk meg ezt a szokásos családi rendezvényünket, így egy év után örülhetünk, hogy most – az enyhülő járványhelyzetben – újra együtt lehetünk – fogalmazott bevezetőjében Lehmann Tibor, a Tiszaújvárosi Triatlon Klub elnök-vezetőedzője. – Betegeskedő, remélhetően mielőbb felépülő úszóedzőnk, Fodor Ágnes kivételével szinte mindenki itt van, ami igazán jó érzés. Az elmúlt hosszú hónapok nehézségeinek leküzdéséért, azért, hogy a körülmények ellenére egész jól átvészeltük 2020-at és 2021-et, nagy köszönet jár Tiszaújváros önkormányzatának, a támogatóinknak, az áldozatvállalásból és kreativitásból is jelesre vizsgázott szülőknek, edzőknek. Sportolóink 2020 után a 2021- es eredmények alapján is az első helyen végeztek az MTSZ összetett egyesületi pontversenyében. Az elitek között első, az utánpótlás tekintetében a második pozícióban zártunk, de jól teljesítettünk az age group és a parakategóriában is, összesen 1269 pontot besöpörve. Második lett a 917 pontot gyűjtött Team Újbuda SE, míg a képzeletbeli dobogó harmadik fokára a 898 pontos Pécsi Sport Nonprofit Zrt. állhatott fel. A magyar bajnokságokon egyéniben 18, csapatban, váltóban 7 aranyat és 15, illetve 14 további érmet nyertek sportolóink. Tizenegy versenyzőnk összesen 51 alkalommal vett részt nemzetközi erőpróbán, közülük hatan indultak világ- és Európa-bajnokságon. Nemzetközi eredményeink közül kiemelkedik Csongor fiam U23-as világbajnoki címe, de ezenkívül jó néhány Európa-kupa-sikerünk, nemzetközi eredményünk is volt a felnőttek, juniorok, ifik között. Kovács Gyula személyében pedig van egy összetett junior európai triatlon ranglistaharmadik helyezettünk is.
 

Ajándékok, válogatottak 
 

A különböző korosztályos sportolói csoportok tagjait – zenés-fotós visszatekintéseket követően – egyenként felszólították a dobogóra, és megajándékozták őket. Az ajándékokból jutott az edzői stáb jelen levő tagjainak, Balogh Bencének, Filep Csabának és a klub irodáját vezető Filep Anikónak. Lehmann Tibor lelkiismeretes munkáját a klub nevében Márkus Balázs elnökségi tag köszönte meg a színpadon. A 2021- es teljesítmények alapján a Tiszaújvárosi Triatlon Klub 11 sportolója kapott meghívást a különböző válogatott keretekbe. Ők a következők: Lehmann Csongor (olimpiai A keret), Lehmann Bence (olimpiai B keret), Kovács Gyula (olimpiai C keret), a Budaörsről igazolt Kiss Gergely (olimpiai C keret), Putnóczki Dorka (Csillagprogram), Bóna Kinga (Csillagprogram), Sinkó-Uribe Ábel (Csillagprogram), Bartók Hanna, Filep Zóra, Lehmann Sára, Vágási Zoltán (mind a négyen Héraklész Bajnokprogram).
 

Büszkék lehetnek 
 

– Azt gondolom, hogy büszkék lehetünk az általunk rendezett tavalyi versenyekre, a Tisza Triatlonra és a felnőtt-, valamint junior-Európa-kupát és Magyar Utánpótlás Gálát is magába foglaló Tiszaújvárosi Triatlon Napokra is – folytatta az MTSZ szakmai alelnökeként is ténykedő Lehmann Tibor. – Jó volt megtapasztalni, hogy egyre több szülő állt be nagy lelkesedéssel a rendezői csapatba, ami visszahozott kicsit a ’90-es évekből, amikor ez a jelenség természetes és általános volt Tiszaújvárosban. Nagyon számítunk rájuk idén is! Május 28–29-én jön a XXXI. Tisza Triatlon, a klubcsapat országos bajnoksággal együtt. Július 16–17-i dátummal kerültünk be a World Triathlon 2022-es versenynaptárába. Ekkor szeretnénk megrendezni a felnőtt- és junior-Európa-kupát.
 

(A borítóképen: A tiszaújvárosi triatlonosok nagy családja)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában