DVTK Jegesmedvék

2022.01.12. 08:45

Megint a Macik diadalmaskodtak

Az Erste Liga alapszakasza 24. fordulójának korábban elhalasztott meccsét kedden este játszották.

KT

Fotó: Kozma István

A DVTK Jegesmedvék, akárcsak a múlt vasárnap, ismét a Titánok vendége volt. Tokaji Viktor vezetőedző az első sorba tette a két újonnan igazolt kanadai csatárt, Parnhamot és Setót, a vendégek pedig három formációval vették fel a küzdelmet. Két nappal korábban a Macik 8–4-re nyertek, így most is ők számítottak esélyesnek. A diósgyőrieknél hosszú idő után védett ismét Duschek.
 

Walker kezdte 
 

Az előző, gólgazdag találkozóból kiindulva mindkét fél alaposan megszervezte védőmunkáját, ráadásul a szakvezetők bizonyára felhívták játékosaik figyelmét arra, hogy ne adják el a korongot, mert ebből bajok keletkezhetnek. Az első harmad hajrájáig nagy fölényben játszottak a miskolciak, de lehetőségeiket egészen a 18. percig nem tudták előnyre váltani. 17:27-nél járt az óra, amikor Miskolczi és Seto asszisztálása után Walker vette be a fehérváriak ketrecét (0–1). A szakasz utáni kapura lövések statisztikája párját ritkító volt: 1–8.
 

Újabb két gól 
 

A második felvonásban is folytatódott a tendencia, a Jegesmacik irányítottak, és a 26. perc végén Galanisz révén közelről összehozták idegnyugtató második találatukat (0–2). Nem sokkal később Fekete A. akadályozásért megkapta a találkozó első kisbüntetését. A látogatók becsületesen járatták a korongot, hajtották-kergették ellenfelüket, de a következő gólt azonban nem tudták előállítani. 34:30-nál Ambrus Cs. is fennakadt a játékvezetők rostáján, másodszor cicázhattak öt a négy ellen a Medvék. A 36. percben a robusztus Kiss R. távolról bombázott a hálóba (0–3), így a csata lényegi kérdései már ekkor eldőltek. A második szünet előtt Doetzel és Dolinar bottal akasztásért ült a büntetőpadra, az állás azonban maradt a régiben, a lőlap viszont ismét rendkívülit produkált: 6–25.
 

Galanisz duplázott 
 

Az utolsó felvonás azzal startolt, hogy a játékvezetők ismét Dolinart fegyelmezték szabálytalan testjáték miatt. A 44. percben Galanisz belőtte második gólját (0–4), majd Dudkin szépített (1–4). A borsodiak negyvennyolc óra alatt másodszor diadalmaskodtak a Titánok ellen, és folytatták hetek óta tartó jó szereplésüket, így csütörtökön önbizalommal telítetten utazhatnak majd erdélyi túrájukra.
 

Titánok – DVTK Jegesmedvék 1–4 (0–1, 0–2, 1–1) 
 

Székesfehérvár, 389 néző. V.: Rencz, Soós D., Kis-Király, Fényi. 
 

Titánok: Horváth D. (Gáspár) – Mingazov, Astrakhantsev, Krasnican, Lundin, Nagy Á. – Farkas B., Dolinar, Dudkin 1, Ambrus Cs., Fekete A. (1) – Kóger, Nochta, Mayer Zs. (1), Jábor, Alapi, Molnár G., Győrffy, Dézsi. Vezetőedző: Anatolij Bogdanov. 
 

DVTK Jegesmedvék: Duschek (Kiss B.) – Kiss R. 1 (1), Szirányi (2), Parnham, Seto (1), Walker 1 – Doetzel, Hadobás, Elgestal (1), Galajda, Galanisz 2 – Farkas O., Vojtkó, Miskolczi (1), Ritó, Szabad – Mihalik. Vezetőedző: Tokaji Viktor. 
 

Kiállítások: 8, ill. 8 perc. 
 

(A borítóképen: Galajda a második sorban játszott)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában