Téli pihenésre nem volt ideje a diósgyőri „ringcsatárnak”

2022.01.20. 12:30

Harmadszorra is második lett Spéth Norbert

A közelmúltban a diósgyőri Spéth Norbert ezüstérmet nyert a bangkoki világbajnokságon.

Kolodzey Tamás

Spéth Norbert a távoli Ázsiában öregbítette a diósgyőriek jó hírnevét. Fotó: Olvasónktól

Egyesek szerint szerencsés, mások szerint balszerencsés a DVTK-Vita Gym Muaythai Klub klasszisa, akinek legújabb nagy dobása ismert: ezüstéremmel tért haza a Thaiföld fővárosában rendezett világbajnokságról. A piros-fehérek Európa-bajnok harcosa négy évvel ezelőtt a mexikói Cancúnban is második lett – akárcsak három esztendeje, a bangkoki vébén.

 

Nézők nélkül

 

A koronavírus-járvány miatt elhalasztották a 2020-as viadalt, amelyre tavaly decemberben ugyancsak a délkelet-ázsiai országban került sor. A világ egyik első számú turisztikai célpontjában ismét fellépett Spéth Norbert, aki megint ezüstéremmel gyarapította kollekcióját.

 

– Kicsit furcsa volt, hogy zárt körű, úgynevezett buborék jellegű rendezvényen vettünk részt – mondta a miskolci versenyző. – Csak az akkreditált versenyzők és a hivatalos közreműködők, a zsűri tagjai, a bírák, az orvosok és az edzők lehettek jelen. Mivel a lelátók üresen maradtak, a nagy csendben szinte minden szót hallottunk. Mivel Thaiföldön már csak a neve alapján is nemzeti sportnak számít ez a műfaj, természetesen nagyon fájlalták, hogy ki kellett zárniuk az érdeklődőket, hiszen egészen bizonyosan mindennap telt ház figyelte volna az eseményeket. A szervezőknek persze könnyebb dolguk volt így, tökéletesen meg is oldották a feladatukat, a csaták zökkenőmentesen peregtek le.

 

Mindent elkövetett

 

Az indulóktól megkövetelték a beoltottságot, ettől függetlenül reggelente valamennyi szereplőt teszteltek, aki pedig fennakadt a rostán, nyomban elkülönítésben részesült, majd kórházba került. Spéth Norbert magabiztosan menetelt a fináléig, amelyben az egyik legnagyobb profi muay thai szervezet világbajnokával nézett farkasszemet.

 

– Természetesen mindent elkövettem annak érdekében, hogy valóra váltsam az álmaimat, mégsem az én nyakamba akasztották az aranyérmet – folytatta a DVTK-Vita Gym Muaythai Klub kiválósága. – Ezen egy kicsit keseregtem, de hamar túlléptem a történteken, és már az előttem álló feladatokra koncentrálok. A második ottani világbajnokságom egyébként is elnyerte a tetszésemet, a helyiek minden szempontból kitettek magukért. Az ellátásra sem mondhattam egy rossz szót sem, pedig ha valaki, akkor én kényes vagyok erre. Ízletes, már-már magyaros ételeket készítettek, és a választék is bőséges volt.

 

A Világjátékokon

 

Megállásra, hosszú ünneplésre vagy téli pihenésre nem volt ideje a diósgyőri „ringcsatárnak”.

 

– Most itthon dolgozom, aztán jönnek a hazai és külföldi edzőtáborok – tekintett előre Spéth Norbert, majd hozzátette: – A pandémia miatt azonban nem tudom, hogy ezekben a zavaros hetekben és hónapokban mi válik valóra az elképzelt terveimből, és mi nem. A versenynaptárban már szerepel néhány viadal, persze ezek mellett is kérdőjel tornyosul. Pillanatnyilag az tűnik a legbiztosabbnak, hogy a nyáron részt veszek az egyesült államokbeli Birminghambe kiírt, több ezer szereplős Világjátékokon, amelyre a thaiföldi ezüstérmemmel kvalifikáltam magam.

 

Muay thai: út a fináléig

 

A DVTK-Vita Gym Muaythai Klub versenyzője a tavaly év végi IFMA-világbajnokságon a 67 kilogrammosok elit kategóriájában a finn–thai kettős állampolgárságú Suracai Sosom ellen magabiztosan jutott tovább az első fordulóból. Jászka Krisztián tanítványa a negyeddöntőben az olasz Matte Cabras ellen már az első körben eldöntötte a találkozót: pontos és erős fejre mért tolórúgással jutott be a legjobb négy közé. Az elődöntőben az egyesült arab emírségekbeli Nouredine Samironnal vívott szoros csatát. Az első menetet az arabnak adták a pontozóbírák, Spéth Norbert azonban óriásit küzdve hatalmas csatában megfordította a találkozót, és bejutott pályafutása harmadik világbajnoki fináléjába. Az aranymeccsen a thaiföldi Auneng Khatthamarasrival, a legnagyobb profi muay thai szervezet világbajnokával nézett szembe a DVTK Európa-bajnoka. A műfaj őshazájában pedig az ítészek a hazai versenyzőt látták jobbnak, így a miskolci versenyzőnek ismét az ezüstérem jutott.

 

(A borítóképen: Spéth Norbert a távoli Ázsiában öregbítette a diósgyőriek jó hírnevét)
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában