DVTK Jegesmedvék

2021.12.21. 12:00

Megkezdődik a bejglis menet

Kedd este Miskolcon játsszák az Erste Liga alapszakasza 22. fordulójának találkozóját.

KT

A népkerti jégcsarnokban 18 óra 30 perckor kezdik a DVTK Jegesmedvék – Debreceni EAC mérkőzést, melynek két szereplője a küzdelemsorozat hetedik és kilencedik helyén álló együttes. A hazaiak eddig csak négyszer nyertek, és gólkülönbségük (44–75) sem fényes, szemben az eddig nyolcszor diadalmaskodott debreceniekkel, akik 81-szer „csengettek”, és 85- ször rezdült a saját hálójuk. A megszerzett pontok (15 és 28) alapján is a vendégek tűnnek esélyesnek, de ebben a műfajban minden előfordulhat, az utolsó is megverheti az elsőt.

 

Gólokat kell szerezniük

 

– Először is az a tervünk, hogy összerántsuk a csapatot, mert az elmúlt napokban szerteszét voltunk – kezdte Tokaji Viktor, a Macik vezetőedzője, majd hozzátette: – A felnőttekkel Lengyelországban túrázott két játékosunk, a juniorokkal pedig többen is jártak a dániai világbajnokságon. Kedden kezdjük a bejglis menetünket, ennek jegyében fogadjuk a hajdúságiakat. Akik frissítésen estek át, jó kapusuk van, szóval ütőképes csapattal nézünk majd farkasszemet. Azon dolgozunk, hogy támadójátékunk végre gólokban is kifejezésre jusson, mert csak akkor szerezhetünk pontokat, ha helyzeteinket hazai környezetben megfelelő százalékban használjuk ki. Amennyiben így lesz, akkor megkezdjük a felzárkózást, mert ez minden vágyunk.

 

A szapporói hősként ismert trénernek szóba hoztuk a december 26-ról elhalasztott találkozót, és ezt a választ kaptuk:

 

– Ennek nem csupán a karácsony miatt örülünk, hanem azért is, mert ezzel csökken a fiataljainkra nehezedő nyomás. A gyerekeknek hét nap alatt öt fellépésük volt, ezért az erőltetett menet az egy nap pihenővel megtörik, a fiúk levegőt kapnak, összeszedik magukat, majd jöhet a sűrű folytatás.

 

Győzni akarnak

 

A játékosok nevében Ritó Lászlót kértük arra, hogy mondja el gondolatait a pontvadászat folytatásáról, és a csatár így beszélt:

 

– Kaptunk pár szabadnapot, aztán kevesebben voltunk a tréningeken. A szakvezetés a „maradékot” kiegészítette a juniorgárdánk néhány tagjával, akikkel jó hangulatú foglalkozásokon vettünk részt. Természetesen szorgalmasan készültünk a szomszédvár ellen, de már vártuk a hétfőt, amikor ismét együtt gyakorolhatott a teljes társaság. A célunk, mint mindig, most is a győzelem kiharcolása, ha ránézünk a táblázatra, látjuk, hogy nagy szükségünk van a három pontra, hiszen tapadni akarunk a DEAC-ra. Magamról annyit, hogy meggyógyultam, egy hetet és három meccset hagytam ki, és alig várom már, hogy játékommal a csapat segítségére legyek.

 

Elhalasztották

 

Újság még a Macik háza táján, hogy az eredetileg december 26-ra kiírt Titánok – DVTK Jegesmedvék találkozót (alapszakasz, 24. forduló) január 11-én, kedden várhatóan 18 óra 40 perctől játsszák.

 

Marosi Tamás csapatmenedzser közölte:

 

– A halasztást a székesfehérváriak kezdeményezték, de az „üzlet” közös megegyezéssel jött létre. Ugyanis így mi elkerüljük azt, hogy kétnaponta lépjenek jégre és túlhajtsák magukat a dániai juniorvébén járt fiataljaink.

 

(A borítóképen: A Macik győzni akarnak közvetlen riválisuk ellen)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában