Női kosárlabda

2021.12.23. 09:00

Brnóban léptek ki a kupából

A diósgyőri kosarasok másodszor is kikaptak a cseh csapattól, és elbúcsúztak az Ek-tól.

BCS

Csehországban, Brno városában játszotta idei utolsó meccsét a Diósgyőri VTK női kosárlabdacsapata. A piros-fehérek tegnap este az Európa-kupa keretében, az egyenes kieséses szakasz első fordulójának visszavágóján azért léptek pályára a BK Zabiny Brno vendégeként, hogy megkíséreljék kiharcolni a mezőny legjobb 16 csapata közé kerülést. Ehhez az egy héttel korábban hazai környezetben összeszedett 4 pontos hátrány eltüntetése kellett volna. Ezen a meccsen a DVTK nem számíthatott a brit centerére, Greenre, aki betegség miatt el sem utazott Brnóba.
 

Szívósan védekeztek 
 

Pontatlan dobásokkal indult a meccs, a 2. perc végén a DVTK Jovanovic révén szerezte az első gólt, az ötödik dobási kísérletből, a túloldalon a hazaiak a hetedik próbálkozásukból voltak eredményesek. Nem sokkal később Kiss A. közelijével ledolgozta összetettbeli hátrányát a piros mezes vendégegyüttes (2–6), de a folytatásban a Brno szívós védekezésének köszönhetően nem tudtak tovább hízni a diósgyőriek. Hol kettő, hol négy egységgel vezettek a vendégek, ám a 9. percben egyenlített a cseh gárda (10– 10), majd a negyed hajrájában Holmes középtávolijával először volt az előny a brnóiaknál (16–14).
 

Hétre faragta le 
 

A második negyed elején is egymás után maradtak ki a dobások. A diósgyőriek ekkoriban gyengén lepattanóztak, aztán ha nehezen is, de a fehér dresszesek hatpontos fórt szedtek össze (20–14). Ezt csökkentette két egypontossal a DVTK, amely először dobhatott büntetőket, miután a játékvezetők a 13. percben a meccs folyamán másodszor fújtak faultot a hazaiak ellen... Kétségtelen, hogy csapatszinten jól védekeztek a brnóiak, de hegyipatak-tisztasággal azért nem, és ezt kezdték észrevenni a játékvezetők is, mert innentől azért büntetőztek a vendégek. Kilenc pontot szerezve így a negyedben. A 15. minutában Stoupalova révén megszületett a meccs első triplája (25–18) a kilencedik ilyen kísérletükből, miközben a diósgyőriek ezen a téren nyolcból semminél jártak. A 19. minutában Hamzova tempójával nőtt 10 pont fölé a hazaiak előnye (33–22), és ez a vendégek szakvezetőjét időkérésre késztette. A játékrész hajrájában Vorpahl végre a hárompontos vonal mögül volt eredményes, majd két büntetőt is bevert, és csapata 12 pontos hátrányát 7-re faragta le, abban a játékrészben, amelyben mindössze két akciógólt értek el a vendégek, 16 rádobásból (35–28). 

 

Fordulás után a cseh csapat kezdett jobban, és 10 pont körüli előnyét tartotta, sok gólt szerezve centerhelyről, amit alapból nem lehet az erősségei közé sorolni. Négy perccel a negyed vége előtt, 46–34-nél időt is kért Völgyi Péter edző, és bár védekezésben egy picit jobb lett a DVTK, de a támadásépítés gyenge kötőanyaggal folyt. A hazaiak robbanékonyabbak voltak, a szabad labdákat jobban halászták, előnyük fokozatosan nőtt, és a 28. percben a vendégek továbbjutási reményei a remekül játszó Stoupalova triplája után végleg elszálltak (54–36). Utóbbi kosaras 23. és 24. pontjával lett közte húsz, és a záró játékrész már csak puszta formalitás volt (62–39).
 

Csökkent a különbség 
 

Csodák pedig nincsenek, ezt igazolta az utolsó negyed is. Küzdött a DVTK, hogy kozmetikázza az eredményt, a félig-meddig már karácsonyi szabin lévő hazaiak pedig messze nem azt nyújtották, amit az előző menetben, főleg védekezésben (70–56). Két perccel a negyed vége előtt a belelendült Jovanovic a harmadik hármasát is bevágta, és mivel 10-re csökkent a csapatok közötti különbség, a hazaiak trénere időt kért (74–64). Ráfért csapatára a korholás, nem sokkal később viszont járt nekik a gratuláció (76–69) az első három negyedben mutatott teljesítményük alapján, ugyanis ennek köszönhetően továbbjutottak, a Diósgyőrt pedig kiejtették.
 

BK Zabiny Brno (cseh) – Diósgyőri VTK  76–69 (16–14, 19–14, 27–11, 14–30) 
 

Brno, 500 néző. V.: Makhlin (orosz), Ignatiou (ciprusi), Katic (horvát). 
 

BK Zabiny Brno: Zaplatova (2), Hamzova (8), HOLMES (15), STOUPALOVA (24/9), JURCENKOVA (14). Csere: GRIGALAUSKYTE (13), Galickova (-), Berankova (-). Vezetőedző: Viktor Prusa. 
 

Diósgyőri VTK: Vorpahl (9/3), Aho (5), JOVANOVIC (17/9), HAYES (23), Kiss A. (11). Csere: Kányási (2), Bernáth (2), Tóth F. (-). Vezetőedző: Völgyi Péter. 
Kipontozódott: Jurcenkova (38.). 
 

Viktor Prusa: – Az első negyedben és az utolsóban nem úgy játszottunk, ahogy szerettünk volna, de a két középső játékrészben a csapat megmutatta, hogy mire képes. Gratulálok a lányoknak a továbbjutáshoz. 
 

Völgyi Péter: – Sajnálom, hogy nem sikerült visszavágni a Brnónak, de el kell ismerni, érettebben tudatosabban játszott, nekünk a hullámvölgyeket nem sikerült kivennünk a játékunkból. Az utolsó negyedben halvány reményünk volt arra, hogy esetleg bravúrt érjünk el felszabadult játékunknak köszönhetően, de ez nem jött össze. Pedig jól kezdtünk, csak megtört a lendületünk. Sajnálom, hogy így alakult, mert szerintem az Európa-kupa legjobb 16 csapata között lenne a helyünk. A kiesés utáni pozitívum az, hogy így több időnk lesz hét közben, hogy a bajnokságra összecsiszoljuk a csapatot. Boldog karácsonyt kívánunk mindenkinek. 
 

Továbbjutott: a BK Zabiny Brno, kettős győzelemmel, 137–126-os összesítéssel. 
 

(A borítóképen: Jovanovicék (a labdával) kikaptak és kiestek)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!