röplabda

2021.12.02. 09:00

Az elején izzasztott a DVTK

Hazai meccset játszott szerdán este a DVTK extraligás női röplabdacsapata.

Molnár István

Fotó: Kozma István

A szabolcsiak Bajnokok Ligája-kötelezettsége miatt nem a múlt hét végén, hanem szerdán látogatott a borsodi megyeszékhelyre a Fatum Nyíregyháza, hogy összemérje erejét a DVTKval a női röplabda Extraliga alapszakaszának őszi utolsó, 7. fordulójában. A hazaiaknál nem volt bevethető a beteg Godó, valamint sérülés miatt az egyik légiós, Jovic.

Bátran ment bele a meccsbe, az első szettbe a Diósgyőr, és amikor 2–0 után Kalmár nyitása csípte a vonalat, hevesen reklamáltak a vendégek, hiába (3–0). Mindez alaposan felpaprikázta a látogatókat, azonban a DVTK próbált partnere lenni a sokkal nagyobb költségvetésből, sokkal nagyobb ászokat foglalkoztató és magasabb szerkezetű piros-kék mezeseknek (5–5). A hazai lányok a lelátóról is kaptak buzdítást, és akaratukkal együtt ez sokat ért (9–10). 9–12-nél kellett viszont a rövid pihenő, ugyanis kezdte megtalálni játékát a Nyíregyháza.

Egy remek hármas blokkot hozott a Diósgyőr (12–15), amit lehetett, elkövettek két sztenderd játékosuk hiányában, de az ütőerő nagy volt a másik oldalon (12–18), és újabb DVTK-időkérés következett. Három szép pontot gyűjtött be a Farkas-gárda (15–18), ami „idegbe hozta” Pintért, aki láthatóan nem erre számított. A hazaiak felszabadultan és okosan röplabdáztak (21–22), a bajnoki címvédőnek alaposan meg kellett izzadnia a vezetésért (23–25).

Többet, kevesebbet

A második játszma elején, nyírségi pontoknál felpattant a cserepadjuk, ez is jelezte, hogy a nyögvenyelős játékuk és az ellenfél talán nem várt ellenállása miatt mekkora bennük a feszültség (2–4). Ekkor már sokkal jobban olvasták a játékot Vasileváék, kellett is a tanács a diósgyőrieknél (2–7). Jött egy kisebb hullámvölgy a Fatumnál is (5–8), három, zsinórban szerzett egységgel jöttek ki belőle. 6–13-hoz érve ismét szükség volt a hazai megbeszélésre, a vendégek pedig bírói döntést reklamáltak, a hibás feladásukat. Azonos számban gyűltek a pontok (11–18), amivel maradt a biztos nyíregyházi vezetés. Ebben a felvonásban valamivel többet nyújtott a vendégcsapat, kevesebbet a DVTK, így a piros-fehérek bővebb különbséggel veszítettek, mint az első szettben (15–25).

A harmadik felvonásban is próbálta kihozni tudását a DVTK (3–4), miközben a Fatum nagyon kemény nyitásokkal dolgozott. 3–7-nél Farkas Mihály kért időt, de a Nyíregyházát ez nem törte meg, tudták, hová kell mozogni (4–10), majd 5–12-nél újfent következett a diósgyőri elbeszélgetés. Egri egyes sánca érdemelt tapsot, de Radosová keresztütése is a jobb kategóriába tartozott. Lassan a célegyenesbe érkezett a szorgoskodó vendégcsapat (7–18), ám néhány jó megmozdulást még igyekeztek beletenni a mérkőzésbe a házigazdák. Viszont ezen szett és a meccs kimenetele sem volt kétséges (11–25).


Diósgyőri VTK – Fatum Nyíregyháza 0:3 (-23, -15, -11)

Miskolc, 150 néző. V.: Árpás, Horváth.

Diósgyőri VTK: Kalmár 3, Kiss E. 3, Kuzelová 3, Egri 8, Sylejmani 13, Baidiuk 2. Csere: Kundrák (liberó), Balogh E (liberó), Sitku 1, Hollósi, Zsofnyák. Vezetőedző: Farkas Mihály.

Fatum-Nyíregyháza: Takagui 5, Vasileva 14, Pintér 10, Radosová 21, Lászlop 2, Vaida 8. Csere: Tóth D. (liberó), Tóth F. (liberó). Vezetőedző: Németh Szabolcs.

Farkas Mihály: – Hetedik meccs, hetedikféle összeállítás, de az első szettben jól működött. Ekkor bátran és agresszíven játszottunk, a második és a harmadik játszmában azonban már túl sok volt a saját hiba, amire a Nyíregyháza nem szorul rá.

Németh Szabolcs: – Mindig a hozzáállás a legfontosabb, függetlenül a meccstől és hogy ki az ellenfél. Na, most ez nem volt meg az első szettben. Ha nem is játszottunk tökéletesen a második és a harmadik játszmában, már közé tudtuk tenni azt a tíz pontot különbségben. Bosszús vagyok az eleje miatt, ezen változtatnunk kell.

(A borítóképen: Az első szettben bátran játszottak a diósgyőriek (fehérben))

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!