Interjú Oláh Ferenc, a DVTK Aranycsapatának játékosa

2021.12.27. 11:30

A Tátra gyöngykavicsáról 468 bajnoki

Betöltötte hetvenedik életévét Oláh Ferenc, a DVTK Aranycsapatának egykori játékosa.

Berecz Csaba

Hetvenedik születésnapját ünnepelhette december 22-én Oláh Ferenc, a Diósgyőri VTK egykori játékosa, edzője, aki 350 élvonalbeli és 118 másodosztályú bajnoki meccsen szerepelt a piros-fehérek labdarúgócsapatában, és nem utolsósorban 41 NB II-es bajnokin vezetőedzőként is irányította a vasgyári együttest. Vele beszélgettünk.

 

Isten éltesse! Volt ünneplés?

 

Köszönöm szépen. Ünneplést csak szűk családi körben tartottunk. A gyerekek jöttek, köszöntöttek, nagyobb társasági összejövetelre most nem került sor. Jó lett volna barátokkal is találkozni, de ezt inkább elhalasztottuk. Reméljük tavasszal lesz lehetőség ezt pótolni.

 

Csak nem a koronavírus miatt?

 

De.

 

Nyugtasson meg, hogy jól van...

 

Én jól vagyok, köszönöm, és a feleségem is. Megkaptuk a védőoltást mind a ketten, már az első kanyarban, még az év elején, de óvatosak vagyunk. Annyit vagyunk odakint, amennyit feltétlenül muszáj, bevásárolások, és egyéb nagyon fontos elintézni valók idején.

 

Akkor ezért nem láttuk ősszel sok meccsen...

 

Kétszer voltam kint. A feleségem figyel rám, aggódik értem, mert engem a felső légúti betegségek mindig jobban megtaláltak, úgyhogy emiatt inkább itthonról követem az eseményeket. Nyitott vagyok a világra, annak ellenére, hogy most egy kicsit be vagyunk zárkózva.

 

És mit lát otthonról, az Andrássy út 61-en?

 

Nem néz ki rosszul a csapat, eddig. A bajnokság eleje döcögött, de a szezon vége eredményes lett. Szurkolok a csapatnak, hogy nyerjék meg a bajnokságot, hogy jussanak vissza.

 

Van kedvence?

 

Molnár Gábor játéka tetszik. Rajta kívül Szűcs Kornélnak szurkolok, hogy váljon valóra az álma, hogy legyen stabil tagja a DVTK-nak. Szerintem megvannak a fizikai adottságai ahhoz, hogy jó belső védő legyen, magas, gyors. Persze még kell fejlődnie egy picit, rutint kell szereznie, de ha megtanul együtt élni a játékkal, akkor stabil csapat tággá válhat. A hozzáállása is tökéletes, lelkes, szorgalmas. Ismerem kicsi gyerek kora óta, és őt az édesapja is segíti a tanácsaival, szóval van benne lehetőség.

 

Véletlen, hogy két borsodi fiút említett?

 

Dehogy. Kiért szorítsak? Egy olyan dunántúli gyerekért, aki néhány hónapja van itt, és lehet, hogy a nyáron már tovább áll, egy év múlva pedig már a nevére is alig fogunk emlékezni? Szűcs Kornél apját évtizedek óta ismerem, már fiatalon egy csapatban játszottunk, hát persze, hogy szurkolok a fiának.

 

Milyenek voltak az őszi meccsek?

 

NB II-esek. Más ez, mint az élvonal. Ebben az osztályban a technikai hiányosságokat fizikaiakkal igyekeznek pótolni.

 

És mennyiben más a foci, mint volt mondjuk 40-50 éve?

 

A futball ugyanaz. Van egy labda, van két csapat, 11, 11 emberrel. Van, aki jobban tudja játszani azt, amit az edzők kérnek, elvárnak, és van, aki kevésbé. Ez nem változott. A fizikai adottság, az akarat, a képesség dönt manapság is.

 

Sok jó képességű játékosa volt a DVTK Aranycsapatának, a kétszeres Magyar Kupa győztes, bajnoki bronzérmet szerzett együttesnek?

 

Igen, jól összeállt az a csapat.

 

Biztos nem most hallja először ezt a kérdést: mi volt a titok, minek köszönhették a sikereket?

 

Jó játékosok volta a keretben, és nem mellékesen jó közösséget alkottunk. Egy eredményes csapathoz az is kell, hogy a játékosok összetartóak legyenek. Ha hatan hatfelé húznak, abból nem lesz csapat. Mi együtt voltunk, nem csak az edzések idején, hanem szabadidőnkben is.

 

Többet edzettek akkoriban?

 

Nem tudom, hogy a maiak mennyit vannak kint a pályán, mi nagyon sokat voltunk. Az edzőnk, Szabó Géza úgy gondolta, hogy fizikai téren a maximumot hozza ki belőlünk. Szerencséjére mi erre fogadókészek voltunk. Nem tudom, hogy ha más csapatnál próbálja meg, mire jutott volna ezzel, lehet, hogy megbukott volna. Nálunk működött, olyannyira, hogy a DVTK történelmében ő volt a leghosszabb ideig edző.

 

A mai jó futballisták elismerését havi szinten millió forintokban mérik, Önöknek a 70-es, 80-as években szerényebb keretek adódtak...

 

A vasgyár alkalmazottai voltunk, csak fizetésnapon mentünk be a hivatalos munkahelyünkre, ez volt a fő kiváltság. Ha győztes meccs után történt mindez, akkor nagyon szerettek minket. Még ha mi sportállásban is voltunk, a gyárban dolgozók többsége úgy érezte, és természetesen mi is, hogy összetartozunk, mi voltunk a vasgyár csapata, közülük valók voltunk.

 

És mi volt, ha nem nyertek?

 

Mivel sok dolgozónak a sporttelepen keresztül vezetett az útja a műszakba, amikor 14 óra körül voltak az edzések, a délutánosra menők, illetve a délelőttösről jövők ott gyalogoltak el az edzőpálya mellett, és ilyenkor mindenki igyekezett a maximumot nyújtani a tréningen, hogy látszódjon, hogy javítani akarunk.

 

És mi volt, amikor sikerek voltak?

 

Fantasztikus élmény volt, amikor több ezer szurkoló hajtott minket a pályán.

 

Van-e kedvenc meccse az 1970 és 1987 közötti labdarúgó pályafutása idejéből?

 

A kupagyőzelmek természetesen feledhetetlen emlékek. Nem mindenki volt így ezzel, de én agyon szerettem Fradi ellen játszani. Elsősorban azért, mert ezek a meccsek semmihez sem hasonlítható hangulatúak voltak. Hála Istennek, hogy ilyen dolgokban lehetett részem.

 

Ki ellen szeretett, vagy nem szeretett játszani?

 

Nagyon nehéz volt, a honvédos Pintér Sándor ellen. Ő kőkemény volt, és nagyon sokat tudott futni. De nagyon rossz ellenfél volt Csongrádi Ferenc, a Videotonból, mert szívós, akaratos és nagy munkabírású volt. A játékot játszani akaró, technikásabb fiúk ellen könnyebb volt. Ha az elején háromszor átszaladtunk rajtuk, feldőltek néhányszor, el lehetett venni a kedvüket. Szóval volt ilyen is, volt olyan is.

 

Hiányérzet?

 

Nincs. Ahogy volt úgy volt jó. Nagyszerű közösségben élhettem az életem, elértem szép eredményeket. Lehetett volna több is, de van, akinek ennyi sem jött össze. Én meg vagyok elégedve, nem lehet panaszom semmire, nem gondoltam, hogy a közeli Tátra utcából elindulva ilyen messzire érek el.

 

És a felnőtt válogatottság?

 

Na, azt azért sajnálom, hogy nem jött össze. 1979. októberében, a finnek ellen kerettag voltam, és nagyon úgy tűnt, hogy bemutatkozhatok egy szerdai, debreceni meccsen, egy Eb-selejtezőn, de két nappal az összecsapás előtt megsérültem. Emiatt nem hat, hanem csak öt diósgyőri, Szántó, Salamon, Kutasi, Tatár és Borostyán volt részese 3-1-es győzelemnek.

 

Vissza a Tátra utcához: a stadion közelsége miatt lett futballista?

 

Egy villamos megállóra, egy kilométerre volt tőlünk a stadion, és a meccsek idején a hangulat, főleg egy diósgyőri gól után, elért az utcánkig. A foci ott volt a mindennapokban, a Tátra és a Torontáli utca fiataljai nagy meccseket játszottak egymás ellen. A két utca nyitott volt, nem volt kerítés, az emeletes lakóházakban élő gyerekek, így én is, naphosszat fociztunk, nem számított, hogy gödör van, vagy hogy homokozó, hinta, mászóka lett a pálya része, vagy éppen egy gyöngykaviccsal leszórt területen jutott hely. Mindenütt futballoztunk. És nemzetközi meccseket is vívtunk.

 

Hogy mit?

 

Nagyon sok görög család kapott lakhatási lehetőséget a Tátra és Torontáli utca épületeiben. Csak érdekességképpen, hogy mennyire görögös volt ez a két utca: nekem az általános iskolában 11 görög osztálytársam volt. Úgyhogy a görögök adták a nemzetközi jelleget a lakótelep meccseihez. És épp egy ilyen utcák közötti mérkőzést követően, amelyre Diósgyőrben, az egyik edzőpályán került sor, igazolták le szinte a teljes a csapatunkat a DVTK utánpótlásába.

 

Önnel együtt?

 

Nem. Én valamiért, már nem emlékszem, hogy mi volt az oka, de nem voltam ott, talán valami családi program térített el. De szerencsére az egyik osztálytársam szólt az edzőnek, hogy Oláh Feri is benne van a csapatban, és neki is jönnie kellene. Mivel azt a választ kapta, hogy szóljon nekem is, így lementem az úttörő csapat edzésére.

 

És ott is ragadt...

 

Nem egészen. Lementem az első edzésre, és mivel az utcánkban én voltam a penge játékos, gondoltam, hogy majd megmutatom nekik. Nem jött össze. Nagyon sok jó futballista volt ott, akik már régebb óta jártak edzésekre, ráadásul idősebbek is, és elvették a kedvemet attól, hogy másnap is menjek. Meg attól, hogy harmadnap, és így tovább.

 

Csak azt ne mondja, hogy végül nem is lett futballista...

 

De az lettem. És ezt Galambvári Miklósnak köszönhetem. Ő volt az, aki fél év múlva szólt, hogy az idősebb fiúk korosztályt váltottak, és, hogy menjek edzésre, mert szerinte nekem helyem van a csapatban. Megpróbáltam, és igaza volt, azóta is nagyon hálás vagyok neki ezért. Egyébként ő is nagyon tehetséges focista volt, de neki nem sikerült az enyémhez hasonló pályát futnia. Hogy miért, azt igazából nem is tudom, az biztos, hogy az ifi II-ben még mind a ketten húzó játékosnak számítottunk.

 

Aztán jött az ifi I-es csapat, utána pedig a felnőtt.

 

Igen. Az ifjúsági korosztályról az ugrik be, hogy nehezen, furcsa előzmények után lettem megyei válogatott. Tóth Józsi bácsi volt megyei ifi válogatott edzője, a villamosipariban volt akkoriban testnevelő tanár, és minden ügyes fiút meghívott már a keretbe, nem csak a DVTK-ból, a Vasútból a Munkásból is, engem viszont nem. Csodálkoztam is egy picit a dolgon, aztán valaki csak megkérdezte tőle, hogy engem miért nem válogatott be, és akkor derült ki, hogy nem volt tisztában azzal, hogy én is ahhoz a korosztályhoz tartozom, úgy tudta, hogy idősebb vagyok, és azért nem hívott. Végül én is csapattag lettem, és jó társak közé kerülve, megnyertük az országos döntőt, a megyei válogatottak mezőnyében.

 

Akkor is mentek már a szabadrúgások?

 

Szívesen elvállaltam már fiatalon is.

 

Felnőtt bajnokikon sok örömöt szerzett az ebből elért gólokkal a szurkolóknak. Mennyit gyakorolta ezt?

 

Magától semmi nem megy. Kint maradtam az edzések végén, és próbálgattam. Ha nem gyakorlod, a nélkül ez nehéz, ha csinálod, és rááll a lábad, akkor menni fog. Még amikor az NB III-ban játszottam Mádon, akkor is sikerült néhány szabadrúgás gólt betermelni.

 

Mádon kezdett el edzősködni, és néhány évvel később a DVTK vezetőedzői posztját is megkapta, amikor NB II-es volt a csapat...

 

Hát igen... Ha nem próbáltam volna ki magam, akkor biztosan hiányérzetem lenne. Nem bánom, hogy így történt, és persze lehetett volna jobban is szerepelni, lehettem volna picit szerencsésebb. Szerintem nem volt olyan rossz eredménysorunk, amikor a második évadban felállítottak.

 

A 11. fordulóban, az abban évadban vitézkedő, Kecskeméti TE otthonában, 1-0-ra kaptak ki, úgy, hogy ki egy kiállítás miatt 10 emberrel fejezték be a meccset. És ez volt akkor, az 1995/96-os idényben az volt első vereségük.

 

Ilyen jól emlékszik?

 

Erre igen, ott voltam a meccsen. De azt nem nagyon értettem, hogy miért kellett távoznia...

 

Ezen én is el voltam csodálkozva. Nem gondoltam, hogy ennyire nincs türelem, hogy egyetlen vereség lezárhatja az edzői korszakomat. Megmondom őszintén szíven ütött a dolog. De, ahogy akkor sem akartam rosszat mondani senkiről, ma sincs ez másképp. A döntést az akkori klubvezetők hozták meg, az egyikük már nem él, a másiknak néhány hónappal a menesztésem után véget ért a sportvezetői karrierje. Talán ha más vezetők lettek volna akkor, valamivel hosszabb ideig lehettem volna edző a DVTK-nál.

 

És jóval többet idegeskedhetett volna. Most biztosan nyugodtak a napjai. Mivel telnek?

 

Felkelek, befűtök, kimegyek a kertbe, játszom egy picit a kutyákkal, elmegyek a boltba, eszek, jókat alszok, meccseket nézek a tévében. Mint egy víg nyugdíjas. Közben várom a tavaszt, és amíg nem jön, azon vagyok, hogy felhozzam magamat kártyában. A feleségemmel rengeteget játszunk, többször nyer ő, mint én, és ez egy picit zavar. De ha jobban belegondolok tulajdonképpen nem is. Mert már olyan pluszban vagyok játékban, azzal, amit az életben a focitól kaptam, hogy néhány kártyaparti vereség azért belefér.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában