Vegyész RC

2021.11.12. 09:00

Verejtékes győzelmet arattak hazafelé jövetben

A nemzetközi fellépés után bajnoki mérkőzést játszott csütörtökön a Vegyész RCK.

Molnár István

20211024 Kazincbarcika fotó: Bujdos Tibor BT Észak-Magyarország Vegyész RC Kazincbarcika – Kecskeméti RC Extraliga alapszakasz férfi röplabda mérkőzés. képen: MORAES RODRIGO #5

Forrás: ÉM

Fotó: Bujdos Tibor

Előrehozott bajnoki meccset vívott csütörtökön idegenben a Vegyész RC Kazincbarcika férfi röplabdacsapata. Az észak-borsodi együttes az ausztriai Challenge Kupa első felvonásáról hazatérően csütörtökön megállt Dunaújvárosban, hogy letudja a Duna-partiak elleni extraligás összecsapását. A vendégek keretében nem volt benne a Ried elleni csatában ficamból eredő szalagszakadást szenvedő és emiatt legalább hat hetet kihagyó ütő, Árva Milán, illetve az első számú liberó, Dudás Tamás, ő azért nem volt a névsorban, mert továbbképzésen vett részt. Az Újváros az ezt megelőző négy meccsén még nem szerzett egységet, a VRCK is mindössze hármat.

Vegyész-pontokkal indult a csata (0–4), az úgymond sztenderd kezdők közül csak Ciupa és Juhász kapott szerepet az elején, különben a fiatalokat küldte fel a pályára Toronyai Miklós. 3–8-nál pihenőt kért a dunántúliak szakvezetője, majd Bibók mutatott be életerős, ász nyitásokat (4–12). A nyáron alaposan átalakult, zömében utánpótláskorú játékosokat felvonultató DKSE sorsába beletörődve röplabdázott, így edzője 6–16-nál ismét időt kért. A házigazda semmilyen téren nem tudott kibontakozni, 18 perc alatt került előnybe a VRCK (9–25).

Lelkesülő DKSE

A második szettben az Újváros érte el az első pontot, összekapták magukat Kecskemétiék (4–1). Bele is nyúlt a mérkőzésbe Toronyai Miklós, aki a nyitófelvonás után nem ezt remélte. A minőségben feljavult DKSE remekül csinálta a dolgait (8–4), a vendégek öt-hat pontra voltak tőlük, és 13–7-nél a sok hiba miatt újfent szükség volt a VRCK-pihenőre. Bejött Blázsovics és Szabó D. is a Vegyészbe, de csak nem akartak átfordulni a dolgok (18–12). 19–14-nél Tomanóczy edző akarta megtörni a nyitó Ciupát, sikerült, a nagyon hajtó házigazda 22–16 után 24–18- nál még időzött, majd csak beütötte a még hiányzó egységet (25–21).

A harmadik játszmára is átmentette lelkes játékát az Újváros, nem úgy nézett ki, hogy feladná a meccset (7–5). 10–6-nál kellett a fejmosás barcikai oldalon, de ezután is a hazai csapat vezetett (13–10). Moraest és Páezt is bevetette Toronyai Miklós, illetve újfent Szabó D.-t, 16–15- nél a DKSE „időzött”, majd 17–18-nál másodszor. Ha nem is egyszerűen, de hozta ezen menetet a Vegyész (21–25).

Nem vette volna ki jól magát az, ha pontot, pontokat hullajt el a VRCK a nyeretlen utolsóval szemben, a negyedik szett 3–3-mal startolt. A hibákból maradt még jó pár, de legalább vezetett a Vegyész (6–8), ám 8-8-nál szükség volt szünetre. Jobban állt kicsivel a Barcika (12–14), aztán hozzátett még pár pontot (16–22), a vártnál sokkal nehezebben nyert hazafelé jövetben (18–25).


Dunaújvárosi KSE – Vegyész RC Kazincbarcika 1:3 (-9, 21, -21, -18)

Dunaújváros, 50 néző. V.: Horváth M., Szabó P.

DKSE: Tamási, Farkas L. 4, Kisházi 5, Tajti 1, Hatvany 7, KECSKEMÉTI 20. Csere: Sümegi (liberó), Dulcz, Tóth, SZABÓ P. 11, Winter. Vezetőedző: Tomanóczy Tibor.

Vegyész RC: Csizmadia 3, JUHÁSZ 10, Péter B. 3, Bibók 11, Péter M. 6, CIUPA 17. Csere: Budai (liberó), BLÁZSOVICS 12, Szabó D. 5, Moraes 5, Páez. Vezetőedző: Toronyai Miklós.

(A borítóképen: Moraes 5 pontot szerzett)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!