Mezőkövesd Zsóry FC

2021.11.08. 09:30

Supkával szárnyal a Mezőkövesd

Újabb értékes sikert aratott a dél-borsodiak élvonalbeli futballcsapata.

Kolodzey Tamás

Mezõkövesd 20211106 Labdarúgás 2021 NBI NB1 OTP Bank Liga Mezõkövesd Paks Fotó Földi Imre Nemzeti Sport Stefan Drazsics gól

Forrás: Nemzeti Sport

Fotó: Földi Imre

Az NB I.-es labdarúgó-bajnokság 12. fordulója keretében szombaton délután a Mezőkövesd Zsóry FC hazai környezetben fogadta az elmúlt hetekben gyengélkedő Paksi FC-t, és folytatta remek szereplését.

Kapufák és gólok

Amint az várható volt, Supka Attila vezetőedző több helyen megváltoztatta az újpestiekkel szemben otthon ikszelő csapatát: kihagyta Szépét, Kocsist, Vojtust, Nagy D.-t és Jurinát, helyükre betette Pillárt, Katanecet, Vutovot, Calcant és Drazicot.

Mivel a vendégek meccsén eddig rendre sok gól esett, mindenki azt várta, hogy ezúttal is több találat születik majd. Pár perccel a kezdés után Ádám M. révén könnyen vezetést szerezhettek volna a vendégek, a csatár azonban suta mozdulattal a kapufára küldte a labdát, a túloldalon ugyanezt tette Calcan, aki viszont mesteri tekerést mutatott be, de labdáját szintén nem tudta a gólvonalon túlra küldeni. A sárga-kékeket szokás szerint Cseri mozgatta, az ék szerepét betöltő Drazichoz pedig rendre többen is felzárkóztak. A túloldalon Bognár I. és Balogh B. töltötte be a szervezői szerepkört, elöl pedig a mázsás Ádám M. és gyors Sajbán jelentett veszélyt. Annak ellenére, hogy a szünetig csak két gól esett, a csapatok akár három hármat is produkálhattak volna a jó iramú, változatos és helyenként színvonalas találkozón.

A második félidő ugyancsak a támadó felfogásról szólt. Az MZSFC trénere negyedóra elteltével vette elő szokásos fegyverét: kettőt cserélt, és mint később kiderült, mindkettő telitalálatnak bizonyult. Drazic mellé beállította a gyors Jurinát, aki ezt meg is hálálta, sőt a hajrában lekopírozta a gólja előtti jelenetét, de ziccerét azért nem tudta befejezni, mert az üres kapura tartó labdájába Lenzsér önfeláldozóan vetődött bele. A paksiak nem adták fel, mindent elkövettek az egyenlítésért, Pillárék azonban jól romboltak, és kiugratásokra építették taktikájukat. Bognár György a hajrában frontba dobta a nehézsúlyú birkózóhoz hasonlító Bödét is, így csapata már három támadóval próbált zavart kelteni. Egészen a lefújásig nem lehetett biztos a dolgában a szervezetten és nagy akarással futballozó dél-borsodi társaság, amely szívósan őrizte előnyét. Percekkel a vége előtt Bognár I. távoli lövéseit hatástalanította a jó formában lévő Tordai, és amikor elhangzott a hármas sípszó, a hazai nézők elégedetten álltak fel a helyükről, megkapták azt a játékot, amit vártak, amiért fizettek. A hazai kispad előtt érthetően nagy ünneplés kezdődött: Supka Attila érkezését követően már négy meccset játszottak, háromszor nyertek és csupán egy döntetlen csúszott a mérlegükbe, így páholyból várhatják a kéthetes bajnoki szünetet.


Mezőkövesd Zsóry FC – Paksi FC2–1 (1–1)

Mezőkövesd, 1426 néző. V.: Antal P. (Medovarszki, Csatári)

Mezőkövesd Zsóry FC: Tordai (6) – Farkas D. (6), Pillár (6), Katanec (6), Lakvekheliani (6) – Cseke (5), Karnitski (6) – Vutov (5), Cseri (6), Calcan – Drazic (6). Vezetőedző: Supka Attila.

Paksi FC: Nagy G. (5) – Lenzsér (5), Szélpál (5), Kinyik (5), Medgyes (5) – Windecker (5), Papp K. (5), Bognár I. (6), Balogh B. (6) – Ádám M. (6), Sajbán (6). Vezetőedző: Bognár György.

Csere: Vutov helyett Kocsis G. (6) a 37., Karnitski helyett Madarász (6) az 58., Calcan helyett Jurina (7) az 58., Papp K. helyett Nagy R. (–) a 68., Szélpál helyett Kulcsár D. (–) a 71., Balogh B. helyett Böde (–) a 77., Cseke helyett Chrien (–) a 81., Drazic helyett Vojtus (–) a 82. percben.

Sárga lap: Lakvekheliani a 7., Papp K. a 13., Szélpál a 63., Farkas D. a 75., Madarász a 79., Vojtus a 90. percben.

Gólszerző: Drazic (1–0) a 18., Sajbán (1–1) a 44., Jurina (2–1) a 72. percben.

Supka Attila: – Sokat tettünk a három pont megszerzéséért, amelyre egész héten készültünk. Ugyanis mindenképpen feledtetni akartuk a múlt heti, Újpest FC elleni találkozót, amelyen fáradtan és enerváltan futballoztunk. Ezúttal sokkal frissebbek és agresszívabbak voltunk, ennek köszönhetően jobb teljesítményt nyújtottunk, és a vezetést is sikerült megszereznünk. Akár nagyobb arányú is lehetett volna a győzelmünk, a második félidőben három-négy gól is bennünk maradt. Tudtuk, hogy a Paks támadó futballt játszik, néha a szerencsének köszönhettük, hogy nem került a hálónkba a labda, de sokat tettünk ezért a bizonyos szerencséért. Összességében megérdemelten nyertük meg a mérkőzést, így nyugodtan mehetünk a válogatott szereplése által kapott szünetre.

Bognár György: – Jól játszottunk, különösen az első fél­időben dolgoztunk ki több helyzetet, de sok lehetőséget hagytunk ki, nem is úsztuk meg a büntetést. Nyomást gyakoroltunk a Mezőkövesdre, viszont a helyzetkihasználásunk kívánnivalót hagyott maga után. Készültünk a hazaiak kontráira és a pontrúgásaira is, de védekezésben sajnos hibákat követtünk el. Ez benne van a játékban, így egyáltalán nem vagyunk letörve a vereség miatt. A játék képe alapján több gólt is lőhettünk volna, ez azonban nem sikerült, így nem marad más hátra, mint az, hogy gratulálunk a hazaiak győzelméhez.


Percek, események

18. perc: Cseri jobb oldali beívelését Karnitski az ötös bal oldaláról a túlsó oldalra fejelte, Drazic pedig 4 méterről, ugyancsak fejjel a kapu bal oldalába küldte a labdát, 1–0.

44. perc: Ádám M. tört előre, majd Bognár I.-hez játszott. A középpályás Sajbán elé tálalt, a csatár pedig 7 méterről, ballal, nagy erővel a keresztléc alá vágta a labdát, 1–1.

72. perc: Madarász kiugratta a leshatáron lévő Jurinát, aki 11 méterről a kifutó Nagy G. fölött a kapu közepébe emelt, 2–1.


A labdarúgó NB I., 12. forduló

MTK Budapest – Gyirmót FC Győr 0–3 (0–1)

G: Szegi (41.), Simon A. (58.), Csonka (74.).

Debreceni VSC – Budapest Honvéd 5–3 (1–3)

G.: Dzsudzsák (36. – 11-esből, 58.), Ugrai (56.), Deslandes (67.), Németh K. (70.), illetve Lukic (25., 11-esből), Bőle (28., 45+1.).

Puskás AFC – Újpest FC 2–1 (0–0)

G.: Baluta (49.), Kozák (91., 11-esből), illetve Beridze (98., 11-esből)

Kisvárda MG – Ferencvárosi TC 0–4 (0–1)

G.: Loncar (28.), Uzuni (70., 91.), Marin (75.).

Kiállítva: Matheus (Kisvárda, 56.)

Mol Fehérvár FC – Zalaegerszegi TE FC3–0 (2–0)

G.: Kodro (17.), Petryak (37.), Dárdai (54.)


Az NB I. állása

1. Ferencvárosi TC 11 8 1 2 24–9 25

2. Puskás AFC 11 8 1 2 18–11 25

3. Kisvárda MG 12 7 2 2 20–14 23

4. Mol Fehérvár FC 12 5 5 2 16–11 20

5. Mezőkövesd Zsóry FC 12 5 3 4 17–20 18

6. Paksi FC 12 4 2 6 28–26 14

7. Zalaegerszegi TE FC 11 4 2 5 17–25 14

8. Budapest Honvéd 12 4 1 7 21–25 13

9. Debreceni VSC 12 3 4 5 25–23 13

10. Gyirmót FC Győr 12 3 3 6 14–20 12

11. MTK Budapest 12 3 3 6 10–16 12

12. Újpest FC 12 1 5 6 14–21 8

A 4. fordulóból elhalasztott Puskás AFC – Ferencvárosi TC mérkőzést január 26-án játsszák.

A 13. forduló programja, november 19. (péntek) 20.00: Zalaegerszegi TE FC – Mezőkövesd Zsóry FC, november 20. (szombat) 12.30: Paksi FC – Puskás AFC, 17.00: Gyirmót FC Győr – Kisvárda MG, 19.30: Újpest FC – Debreceni VSC, november 21. (vasárnap) 17.30: Ferencvárosi TC – Mol Fehérvár FC, 19.45: Budapest Honvéd – MTK Budapest.

(A borítóképen: Így szerezte Drazic (jobbra, kékben) a mérkőzés első gólját)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!