DVTK Jegesmedvék

2021.11.21. 21:49

Sikernek indult, vereség lett

Vasárnap kora délután balsikerrel folytatta szereplését a piros-fehérek hokicsapata.

Kolodzey Tamás

Forrás: HAON

Fotó: Kiss Annamarie

A pénteken este tizenkét vereség után először diadalmaskodó DVTK Jegesmedvék csapata nagy reményekkel utazott Debrecenbe, ahol az Erste Liga alapszakasza 18. mérkőzése várt rá. A vendégek hosszú idő után teljes létszámban, huszonkét játékossal álltak ki. A hazaiaknál némi meglepetésre Gönczi állt a kapu elé, Hetényi Z. kárára.

Repülőrajt

Álomszerűen kezdtek a diósgyőriek, akik pillanatok alatt kétgólos előnyre tettek szert. A 3. és a 4. perc elején előbb Walker, majd Galajda talált a kapuba (0–2), és már ekkor a találkozó esélyesévé léptek elő a Macik. A történések érthetően megfogták a hazaiakat, és szárnyakat adtak Tokaji Viktor csapatának. A 8. percben Miskolczi bevágta a harmadikat (0–3), erre jött a hazaiak időkérése, és kezdő kapusát is lecserélte. A 11. percben Doetzel bottal lökésért megkapta a találkozó első kisbüntetését, majd Kloz következett hasonló tettéért. A 9–14-es kapura lövési statisztika is arról árulkodott, hogy Galaniszék ezúttal nagyon elkapták a fonalat.

A második harmadban feltámadt a hajdúsági gárda. A 26. percben Spirko, majd 77 másodperc múlva Sándor F. volt eredményes (2–3), és máris nyílt volt a találkozó, melynek góljai eddig rendre egyenlő létszámnál estek. Megnyomta a „ceruzát” a DEAC, de felvette a fordulatszámot a Diósgyőr is, így az idő múlásával a küzdelem is fokozódott. A 33. és a 34. percekben Novotny és Miskolczi ült ki egyaránt két percre, a négy a négy elleni próbálkozások viszont zátonyra futottak. A 38. percben nagyot lendült előre a miskolciak szekere, ekkor a hátvéd Kiss R. távoli lövése bevágódott (2–4), és ez jó esélyekkel kecsegtetett a DVTK számára.

A záró szakaszban döntőnek ígérkezett az, hogy melyik alakulat „csenget” először. A hazaiak futottak az eredmény után, a Jegesmacik pedig nem mentek fejjel a falnak, előnyük birtokában biztonsági játékra törekedtek. A 43. percben Doetzel kiállítása adott sanszot a debrecenieknek, de Kuleshov már akkor szépített, amikor éppen a Macik kiegészültek (3–4). A hajrá óriási csatát hozott: az 50. percben először Mazzagot, majd az 56. percben Walkert parancsolták le a jégről a bírák. A mérkőzés egyetlen ember­előnyös találata az 58. percben Spirko révén esett (4–4), majd Walker újabb leküldése után bekkelnie kellett a diósgyőrieknek, majd következett a hosszabbítás. 61:51-nél járt az óra, amikor Dalecky belőtte a döntő találatot (5–4). Két pont jutott a DEAC-nak, egy a DVTK-nak.

(A borítóképen: A hajrá óriási csatát hozott)


Debreceni EAC – DVTK Jegesmedvék 5–4 (0–3, 2–1, 2–0, 1–0) – hosszabbítás után

Debrecen, 320 néző. V.: Nagy A., Salánki (Kedves, Vincze D.).

DEAC: Gönczi (Hetényi Z.) – Kloz, Vokla, Dalecky 1, Novotny, Turcotte – Gőz (1), Klimek (1), Bartók, Kuleshov 1 (3), Spirko 2 (1) – Bogesic, Sándor F. 1, Kozma, Mazzag (1), Sági M. (1) – Sándor B., Almási, Berta, Molnár D. Vezetőedző: György József.

DVTK Jegesmedvék: Duschek (Kiss B.) – Hyvarinen, Wehrs, Walker 1 (1), Miskolczi 1, Elgestal (1) – Hadobás, Doetzel, Galajda 1, Lövei, Mattyasovszky (1) – Szirányi, Kiss R. 1, Galanisz, Ritó, Vojtkó – Szabad, Farkas O., Farkas M., Mihalik, Pecsét. Vezetőedző: Tokaji Viktor.

Kiállítások: 6, ill. 10 perc.

György József: – Úgy gondolom, hogy ez a két pont megér legalább három mérkőzést, amelyen hárompontos győzelmet szerezhetünk. Ugyanis az óriási erény a csapat részéről, hogy 0–3-nál az időkérés után – persze ezt követően természetesen nem történt meg azonnal a váltás – meg kellett nyugtatni a srácokat. Próbáltam adni nekik különböző utasításokat, és olyan dolgokat kellett a mérkőzésen játszanunk, amiket sajnos edzésen nem volt időnk gyakorolni. Nem kérdés, hogy a második harmadtól a mi akaratunk érvényesült, és jókor jöttek a góljaink. Nagyon örülök a győzelemnek, a srácok most úgy érzik, semmi nem lehetetlen.

Tokaji Viktor: – Az álomszerű kezdés rémálommá változott az első húsz perc után. Egyszerűen nem hittük el, hogy tudunk vezetni a Debrecen ellen 3–0-ra, és megijedtünk a saját magunk árnyékától. Tudtuk azt, hogy profilt fog váltani a DEAC, és valahogy azt a munkát nem akartuk belerakni, vagy megremegtünk ettől a történettől. Nem végeztük el azt a melót, ami abba az irányba vitte volna a hajót, hogy ezt a 3–0-t nemhogy megőrizzük, hanem inkább tovább növeljük, hiszen az előny nálunk volt. Mind érzelmi alapon, mind pedig a gólok számában mutatkozó előny után egész egyszerűen saját magunkat őröltük föl és juttattuk olyan helyzetbe, ahonnan nem volt visszaút. Tragikus volt a speciális egységeinknek a teljesítménye és az, hogy emberhátrányban két gólt kaptunk, ráadásul kritikus pillanatokban, ez is elfogadhatatlan.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!