Pekingi téli olimpia

2021.11.27. 07:30

Húsz százalék és szétlövés a kvótáért

Még van esély arra, hogy téli olimpikonja legyen a DVTK-nak.

Kolodzey Tamás

Forrás: ÉM

Egymás után járja a versenyeket Kékesi Márton, a piros-fehérek kiválósága, aki hol Ausztriában tűnik fel, hol Olaszországban szántja a havat, közben pedig budapesti munkahelyén áll helyt. Most éppen pihen, de csak hétfőig tartózkodik itthon, majd ismét útra kel. Sietségének oka közismert: egyre gyorsabb ütemben közeleg a jövő február és a pekingi téli olimpia rajtja.

Egy magyar utazhat

– A hajdani, ismert film egyik részletét idézem: a nemzetközi helyzet fokozódik – mondta csütörtökön délelőtt az Északnak a mályi polgárként és bánkúti gyerekként ismert Kékesi Márton. – A kínai ötkarikás viadalra kvalifikálni kell, manapság köztudottan nem lehet csak úgy rajthoz állni a játékokon. A olimpiai periódust január 18-án zárják le, ekkor véglegesítik a világranglistát, a pontjainkon tehát még szűk két hónapig javíthatunk, vagy éppen ronthatunk. A Magyar Sí Szövetség azonban csavart egyet az időponton, és a december 23-át jelölte meg, vagyis karácsonyig eldől, hogy ki képviselheti Magyarországot a férfiak mezőnyében. Az erősebb nem mezőnyében egy sportoló utazhat Ázsiába, a bökkenő csupán az, hogy négyen toporgunk a Ferihegyi repülőtér betonja előtt.

Kékesi Márton az általa említett pontokról elmondta: az ebben a műfajban hivatalban lévő sajátos számítás szerint minél kevesebb pontja van valakinek, annál előkelőbb helyen áll a ranglistán.

Pillanatnyilag második

– Még lehet eső és lehet sár, hogy a mondásra utaljak – folytatta a diósgyőriek reménysége. – Nem kötelező minden versenyen indulni, de ez a saját érdekünkben amúgy melegen ajánlott, hiszen figyelembe kell venni a szerencsét, a szerencsétlenséget, az esetleges betegséget vagy a sérülést is. Az a döntés született, hogy ha mi, a „négyek bandájának” tagjai egymáshoz viszonyítva húsz százalékon belül vagyunk, akkor közöttünk a szétlövés dönt. Most itt tartunk, de még nem határozták meg, hogy hol lesz vagy lenne ez a bizonyos döntő futam. Amelyről személy szerint annyit tudok, hogy talán két versenyt jelölnek majd ki, ezeken kötelező lesz elindulni. Egy sima és egy szlalom keretében megyünk vagy öt-hat menetet, mindenki esetében összeadják a két legjobbat, majd ennek alapján fény derül a végső győztesre, aki felkapaszkodhat a Pekingbe induló repülőre. Mint említettem, jelenleg egymáshoz képest húsz százalékon vagyunk, pici a kilengés, így szétlövés dönthet. Az esélyek tehát azonosak, de elárulom a saját pozíciómat: második vagyok. Úry Bálint, a 2003-as születésű soproni tehetséges fiatal a legnagyobb vetélytársam, ő a favorit. A bőrömet persze nem adom olcsón, belül azt érzem, hogy meg tudom nyerni a csatát, ehhez azonban javulnom kell.

Alpesi sí: tolják a versenyeket

Kékesi Márton legközelebb hétfőn kel útra, úgy fest, hogy Ausztriában áll legközelebb rajthoz.

– Az a baj, hogy szép sorban eltolják a versenyeket azért, mert még nem jött meg az igazi tél, sok helyen nincs kellő mennyiségű téli paplan – közölte a diósgyőriek klasszisa. – A papírforma szerint nyolc vagy kilenc versenyem lesz, a riválisaimnak ugyanennyi. Bonyolítja a helyzetemet, hogy a fellépéseim között még dolgozom a Testnevelési Egyetemen: ha itthon vagyok, akkor bejárok a munkahelyemre, vagy éppen otthonról látom el a feladataimat. A Sportélettani Kutatóközpont kutatási asszisztenseként keresem a kenyerem, szerencsére rugalmasan kezelnek, és hozzám illesztik a teendőket.

(A borítóképen: Kékesi Márton)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában