Vegyész RC Kazincbarcika

2021.11.22. 08:00

Gyengébb kezdés után jó volt a kazincbarcikaiak folytatása

Hazai bajnoki találkozót játszott vasárnap a Vegyész RC Kazincbarcika csapata.

Molnár István

A férfi röplabda Extraliga 6. fordulójában vasárnap késő délután hajdúsági riválisát fogadta a Vegyész RC Kazincbarcika alakulata. Az észak-borsodiak a hétközi Challenge Kupa-visszavágón nyertek osztrák ellenfelükkel szemben (3:2), így jó hangulatban és abszolút esélyesként várhatták az addig mindössze egy sikert elérő DEAC elleni bajnoki felvonást.

Remekelő vendégek

A vendégek jól kezdték a nyitó szettet (1–3), és Veresék a folytatásban is tartották magukat, éppen ő támadott eredményesen, és nyitott ászt (4–7). Egy újabb vendéglátópontot követően Toronyai Miklósnak kellett megtörnie a játékot, hogy ez így nem mehet tovább, mert abból baj lesz, lehet. Hibákat hoztak a felek, illetve egyenlő elosztásban gyűjtötték a pontokat (7–10). Ez az ezt követő percekben is így zajlott, majd amikor Blázsovics rontott, 10– 14-nél megint a barcikai szakvezetőnek kellett időt kérnie. Moraes megmozdulásai adtak némi löketet a VRCK-nak, azonban annyit nem, hogy az „olló” kisebb legyen, sőt öttel megugrott a DEAC (13-18), alig hihetett a szemének a hajdúságiak trénere. Magukhoz képest nagyon jól játszottak a debreceniek (16–20), de 18–20- nál már nekik kellett szünetet kérni. Élesedett a harc, nagy hajrába kezdtek Bibókék, akiknél volt több csere is, sikerült a fordítás, 23–22-nél a Debrecen folyamodott pihenőért. 24–24- nél kezdődött az idegek harca (27–27), a következő két egység a Barcikáé lett (29–27).

Biztos duplázás

A második szettben koncentráltabban kezdett a házigazda, látták, hogy nem fér bele kihagyás, lazáskodás még a debreceniek ellen sem (6–3). Persze, a vendégek kaptak annyi pozitív töltetet, hogy lássák, nem reménytelen számukra a meccs, így egyenlítettek (8–8). 11–8-nál időzött Fodor Antal, azonban ez annyiban nem változtatott, hogy maradt a VRCK ha nem is sok, de éppen elégséges előnye (15–12). Blázsovicsék ezúttal kezükben tartották a játszmát, lehetőséget nem adtak a DEAC-nak, és hiába próbálta meg a Bagics– Veres–Fazekas hármas kirángatni csapata szekerét a kátyúból, biztosan duplázták meg a vezetésüket a hazaiak (25–18).

Szinte tetszés szerint

A harmadik felvonást is határozottan, jó megmozdulásokkal nyitotta a VRCK, szerették volna elkerülni a további meglepetéseket (6–2). A Debrecen viszont feljött 7–5-re, de ezután állva hagyta riválisát a pályaválasztó. Szinte tetszés szerint érték el pontjaikat az észak-borsodiak, 11–5-nél és 16–6-nál sem volt haszna a debreceni időkérésnek. Megtört a DEAC, teljesítményük már nyomaiban sem hasonlított az első szettben nyújtottra, kézzelfogható közelségbe került az összecsapás vége. A 15 pontos Bibók két hibát vétett, Toronyai edző T betűt mutatott (18–10). A hajrában már nem kellett annyira megerőltetnie magát a Vegyésznek, a legsimábban ezt a szettet hozták (25–15).


Vegyész RC Kazincbarcika vs. Debreceni EAC 3:0 (27, 18, 15)

Kazincbarcika, 200 néző. V.: Csizmarik, Rácz.

Vegyész RC Kazincbarcika: Páez 2, Moraes 2, Blázsovics 8, BIBÓK 16, Péter B. 3, Juhász 5. Csere: Dudás (liberó), Budai (liberó), CIUPA 7, Péter M. 4, Csizmadia 1. Vezetőedző: Toronyai Miklós.

Debreceni EAC: Kiss I., Tóth A. 4, BAGICS 14, Veres 10, Fazekas 13, Remete 2. Csere: Mészáros (liberó), F. Nagy (liberó), Imre 1. Vezetőedző: Fodor Antal.

Toronyai Miklós: – Sorozatterhelésben van a csapatom, hiszen rövid idő alatt öt meccset játszottunk le. Az első játszmában buta hibákat követtünk el, de aztán egyre inkább játékba lendültünk, és végül sima győzelmet arattunk. Azonban komolyan kell venni a bajnokságban minden mérkőzést, nem elég csak a cserejátékosokat pályára küldeni, hiszen nagyon éles a bajnokság.

Fodor Antal: – Az első szettben győzelmi esélyeink voltak, de döntő pillanatokban hibáztunk. A folytatásban felőrölt bennünket az egyre jobban játékba lendülő Barcika.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában