verseny

2021.11.06. 17:59

Erőemelő világbajnokság vette kezdetét szombaton Miskolcon – Frissítve (videóval)

A világ legerősebb, teljesítményfokozókat nem, csak a saját természetes erejüket használó Strongman-jeit, erős embereit láthatta a közönség szombat este Miskolcon a Városi Sportcsarnokban megrendezett erőemelő világbajnokságon.

Fotó: Ádám János

Frissítés

Megvédte natúr – dopping nélküli – erőemelői világbajnoki címét Fekete Miklós a szombat esti világbajnokságon Miskolcon. Az erőember ezzel a győzelemmel immár nyolcadik alkalommal lett a Világ Natúr Legerősebb Embere. A tizenöt fős nemzetközi mezőnyben mindössze ketten voltak képesek tartani a lépést Fekete Miklóssal, még úgy is, hogy a későbbi bajnoknak az első feladat teljesítése közben könnyebben megsérült a bicepsze. Ám ez sem tudta megakadályozni őt a címvédésben.

Második helyezést ért el a dél-afrikai vetélytárs, Jack Louis, akin az utolsó, 280 kilogrammos súly már kifogott, nem tudta teljesíteni az akadályt.

Gratulálunk a versenyzőknek és a bajnoknak!


A versenyt szervező Fekete Lászlót aligha kell bemutatni, ő volt az, aki ezt a különös sportágat meghonosította Magyarországon, amelynek többszörös világbajnoka és örökös Toldi-bajnoka. Véleménye szerint: „Miskolcra olyan sportemberek érkeznek, akiknek a teljesítménye előtt még azok is megemelik a kalapjukat, akik teljesítményfokozókat használnak.”

Régi álma volt, hogy a borsodi megyeszékhelyen is népszerűsíthessék a sportágat, ez most szombat este végre valóra is vált, egy világversenynek adott otthont a város.

Dr. Ignácz Dávid, Miskolc város jegyzője elmondta, hogy örömmel vette a Városháza a megkeresést, és megtisztelő, hogy biztosíthatják ehhez a nemzetközi sporteseményhez a helyszínt. Ez jó reklám a városunknak.

A versenyzők Európa több országából érkeztek, de a közönség kanadai és dél-afrikai versenyzők küzdelmében is gyönyörködhettek, nekik is szurkolhattak a viadalon. Természetesen leginkább a „mi fiunkért”, pontosabban Fekete László fiáért, Miklósért is izgulhattak, aki a jelenlegi világbajnoka a Natural Strongman sportágnak.

Fotó: Ádám János

Egy ilyen versenyen öt versenyszámban mérkőznek meg az indulók: előbb kőgolyókat emelnek időre, aztán egy több mint félmázsás gumiabroncsot kell négyszer átfordítani időre, majd egy 170 kilogrammos sziklát cipelnek közel huszonöt méteren keresztül a versenyzők. A negyedik versenyszámban egy 450 kilogrammos súlyt emelnek a nyakukba, és megpróbálják húsz méterre elvinni. Végül több mint két mázsás súlyokkal lépcsőznek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában