ultramaratoni futóverseny

2021.11.05. 18:00

Az idén „visszafelé” futnak

Ezúttal Miskolcról indul, és Kassán lesz a befutója a két város közötti ultramaratoni futóversenynek.

Berecz Csaba

Fancsal 20190809 Atlétika 2019 Futás Bogár János Nemzeti Sport Fotó Tumbász Hédi

Forrás: MW

Fotó: TumbaszHedi

Szombaton harmadik alkalommal rendeznek ultramaratoni futóversenyt Miskolc és Kassa között. Először 1999-ben álltak rajthoz a versenyzők, hogy leküzdjék a két város közötti távolságot, majd húsz év szünet után, 2019-ben másodszor tették ezt meg. Érdekesség, hogy a két alkalom között nemcsak 20 év, hanem 27 kilométer plusz is lett. Nem azért, mert távolabbra került egymástól a két helyszín, hanem mert a tavalyi évezredben a lehető legrövidebb távon versenyeztek az ultrafutók, két éve pedig „vadregényes”, színes tájakon, 115 km-en (a tervezett 113 km helyett, ugyanis a mezőny végül Gönc városát is érintette, és ezért lett egy picivel hosszabb a táv az eredeti versenykiíráshoz képest). További érdekesség, hogy mindkét alkalommal Kassáról, a dómtól rajtolt a mezőny, a cél pedig a miskolci Városház téren volt. Az idén viszont „visszafelé” halad a mezőny, először lesz a rajt Miskolcon, a korábbi célhelyszínen. Szombaton reggel 6.00-kor startol a mezőny egy része, az egyéni és a páros váltó, 7.00- kor pedig a 10, illetve az 5 tagból álló váltók vágnak neki a távnak, aminek a vége a kassai dómnál van.

Háromszázharminchat

– Összesen 336 futó nevezett az idei versenyre, ami jóval meghaladja a tavalyelőtti létszámot, majdnem a duplája. Hogy mást ne mondjak: egyéniben a két esztendővel ezelőtti 17 fővel szemben most 44-en állhatnak rajhoz – válaszolta megkeresésünkre Szűcs István, a verseny egyik főszervezetője, akit a további indulói létszámról is kérdeztünk. – Páros váltó teljesítésére is van lehetőség, ebben egy duó nevezését regisztráltuk, viszont a csapatváltókban jóval bővebb a létszám. Tizennyolc darab öt tagból álló csapat versenyezhet, valamint húsz olyan együttes, amelyet tíz-tíz sportember alkot. A váltók között vannak férfi és mix váltók, utóbbiban ehhez az ötből kettőnek, a tízből pedig négynek kell nőnek lennie. Szlovák és magyar futók mellett lesznek dél-afrikaiak is, akik a váltóversenyen állnak rajthoz, és már két éve is színesítették a mezőnyt. A versenyzők között ott lesz a legutóbbi egyéni győztes, a fancsali Bogár János, aki mondhatni hazai pályán szerepel.

A versenyt a 2019-es „felújításkor” évente tervezték megrendezni, akkor abban állapodtak meg a kassai és a miskolci szervezők, hogy a páratlan években Miskolcról indul a verseny és Kassán lesz a befutó, a páros években pedig a Szlovákiában található városból rajtolva az itteni megyeszékhelyen. Ám ezt a tervet a pandémia keresztülhúzta.

– Ez a mostani, a negyedik időpontja ennek a versenynek. Tavaly áprilisban lett volna eredetileg, a koronavírus felbukkanása után azonban szeptemberre halasztódott. Onnan idén áprilisra, és mivel akkor sem volt túl jó az egészségügyi helyzet, így november első szombatjára került át. Ennyi zökkenő után remélem, valamit visszakapunk az élettől, beérnénk azzal is, ha az eső elkerülne minket – mondta Szűcs István, aki arra a kérdésre, hogy miért maradtak a tavalyi útvonalnál, és miért nem használják ki, hogy akár az autópályán is haladhatna a mezőny, így felelt: – Ingergazdagabb a 2019-ben kijelölt útvonalon haladni a futók számára, a táj változatossága és nem utolsósorban nyugalma, a korábbiaknál is nagyobb nyugalma miatt, ugyanis reményeink szerint az autópályát használó gépjárművek miatt még kisebb lesz a közúti forgalom a futók útvonalán. Az biztos, hogy a nagy az összefogás, a segítőkészség az érintett településeken élők részéről, a magyar és a szlovák oldalról egyaránt. A mostani versenyen a szlovák partnereknek lesz egy picivel nehezebb dolguk, ugyanis a befutó sötétben lesz. A résztvevőket a magyar határig a Miskolci Road Cycling Club sportolói is segítik, akik kerékpárral kísérik majd a mezőnyt. A kassai maratonklub tagjai szervezői oldalról nagyon odatették magukat, nagy öröm velük dolgozni, sokat tanultunk és még tanulhatunk is tőlük, már csak azért is nagyon várjuk a verseny napját.


Az érintett települések

Miskolc–Sajóvámos–Szikszó–Aszaló–Halmaj–Kiskinizs–Hernádkércs–Felsődobsza–Abaújszántó–Abaújkér–Vizsoly–Vilmány–Göncruszka–Gönc–Zsujta–Abaújvár–Kéked–Abaújnádasd (Trstené pri Hornáde)–Hernádzsadány (Zdana)–Alsómislye (Nizna Mysla)–Kassa (Kosice)

(A borítóképen: Bogár János címvédőként áll rajthoz az ultramaratoni futóversenyen)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!