MEAFC-Miskolc

2021.11.21. 11:00

„Akár meglepetést is okozhatunk”

A férfi röplabda NB I. Liga hatodik fordulójában a MÁV Előre SC-Foxconn lesz a MEAFC-Miskolc ellenfele.

Molnár István

MÁV Előre SC-Foxconn – MEAFC-Miskolc

(Székesfehérvár, vasárnap, 19.00)

Bagó László, a MEAFC vezetőedzője: – Úgy zártuk a hétközi, kaposvári Magyar Kupa-visszavágót, ahogyan terveztük, tisztesen helytálltunk, harcos, bátor játékot mutattunk, ezt a mentalitást kell továbbvinnünk a bajnokságban is. Új játékosunk, Igor Menchuk egyre jobban beépül a csapatba, ennek örülünk, ponterős játékosból sosem elég. Ugyanakkor azt is reméljük, hogy ütőnk, Kovács Zoltán is lesz már olyan állapotban, hogy sérülése után bírni fogja a lába a terhelést. Merthogy a csapatnak szüksége van egy olyan vezérre, akire mindenki hallgat a pályán, aki mind nyitásfogadásban, mind támadások befejezésekor nagyon stabil teljesítményre képes. A fehérváriak a tabella elején vannak, ők az esélyesek, szintén rendelkeznek két légióssal, illetve igazoltak több fiatalt is. Amennyiben olyan lesz a hozzáállásunk, mint Kaposváron, akkor akár meglepetést is okozhatunk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!