Megyei II

2021.11.10. 08:00

Ajtó-ablak helyzeteit rendre értékesíti a nyílászáró-szerelő

A hazaiak támadó középpályásának remekül ment a játék az egyik vasárnapi bajnoki meccsen.

Kolodzey Tamás

Forrás: Olvasónk küldte

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei II. osztály Kelet csoportja 13. fordulójának keretében a Karcsai LSE csapatának vendége a Mezőzombor FC gárdája volt. A vendéglátók 3–2-es félidő után 7–3-ra diadalmaskodtak, a gólok közül pedig ötöt jegyzett Kovács József Dávid.

Háromtól hétig

– Minden összejött nekem – kezdte a huszonhét esztendős labdarúgó, majd így folytatta: – Négy találatom akcióból született, egyet pedig büntetőből hoztam össze, és örömmel töltött el, hogy talán nem véletlenül engem neveztek meg a mezőny legjobbjának.

A támadó középpályás egyéni rekordot állított fel, hiszen a felnőttek között korábban csak háromig jutott, ifjúsági korában egyszer viszont hétszer rezegtette meg a hálót.

– Most tizenkettőnél tartok, és mivel még csak a pontvadászat harmada pergett le, elérhetem, sőt túlszárnyalhatom az egy idényben elért csúcsomat, amely huszonöt volt. Azt szoktam mondani, hogy könnyű gólt szerezni, de ehhez megfelelően kell koncentrálni, és persze az sem mindegy, hogy általában a védők szorításában miként találja el a játékos a labdát. Nekem általában szerencsém van, igaz, sokat teszek ezért a szerencséért.

Jól érzi magát

Az immáron harmadik küzdelemsorozatát Karcsán töltő Kovács József Dávid a megyei második vonaltól magasabb szinten is focizott már: ifiszinten megjárta az NB II.-t, felnőttként pedig Cigándon az NB III.-at.

– Jól érzem magam Karcsán, ahol az a célunk, hogy bekerüljünk az első öt-nyolc együttes közé – folytatta az eredményes gólvágó. – Pillanatnyilag a tizenegyedik fokozaton állunk, ezért éppen eljött az ideje annak, hogy megkezdjük a felzárkózást. Hét pontra vagyunk a nyolcadik Sárospataktól, de mivel sok van még hátra, nem látom sötétnek a helyzetünket. Ami engem illet: eredményes játékommal igyekszem társaságunk hasznára lenni. Azt mondják rólam, hogy a támadásokban való részvétel az erősségem, és érzésem szerint ez igaz is, ráadásul imádok gólt vagy gólokat szerezni.

A remek érzékkel megáldott és a pontokat szorgalmasan gyűjtögető futballisták iránt manapság rendszeresen érdeklődnek a tehetősebb klubok, Kovács József Dávidnak azonban már nincsenek eget verő tervei. Erről így beszélt:

A civil életben

– Jelenleg már nem töprengek azon, hogy osztályt váltsak, ugyanis a munkám mellett képtelen lennék úgymond félprofi edzésmunkára és teljesítményre a zöld gyepen. Mindennapos elfoglaltságom a szinte teljes embert igénylő mezőgazdasági vállalkozásunkhoz köt, ráadásul ajtó és ablak gyártásával, valamint beszerelésével is foglalkozom. Mostanában rengeteg feladatom, teendőm van Sárospatakon és környékén, én pedig úgy döntöttem, hogy első a civil élet, a napi megélhetés előteremtése, utána jöhet minden más, közte a labdarúgás.


Edzői szemmel

„Fél éve dolgozom Kovács József Dáviddal, és nagyon elégedett vagyok vele – mondta edzője, Balogh Péter. – Tisztelettudó, képzett, taktikailag fegyelmezett, csapatunk igazi erőssége. Remélem, hogy a soron következő fordulókban is kitesz magáért és góljaival segít minket.”


A gólpercek

A támadó középpályás Kovács József Dávid a Karcsai LSE – Mezőzombor FC megyei II. osztályú bajnoki összecsapáson a 27., a 40., az 50., a 69. és a 90. percben talált a mezőzomboriak hálójába.

(A borítóképen: Az ötgólos karcsai Kovács József Dávid)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában