Diósgyőri VTK

2021.10.14. 10:30

Visszavágtak a bajnokiért

Budapesten kezdte az Európa-kupa-idényt a DVTK női kosárlabdacsapata.

Tóth Zoltán

Budapest 20210927 női Kosárlabda FCSM Csata DVTK Diósgyőr Fotó Nemzeti Sport Árvai Károly GREEN CHERIDENE

Forrás: MW

Fotó: Árvai Károly

Hogy miket művel a sors(olás)? A DVTK női kosárlabdacsapata idei NB I.-es szereplését a Ludovika Arénában kezdte meg. A sors fintora, hogy az Európa-kupa idei kiírásában, tegnap, az F csoport 1. fordulójában is a fővárosi helyszínen, ugyancsak a Ludovika-FCSM Csata ellen mérkőztek a diósgyőriek. Akiknek vezetőedzőjük abban bízott, hogy tanultak a magyar bajnokin elszenvedett hosszabbításos vereségből, míg a hazaiak mestere azt várta, hogy az évad eddigi öt győzelme után behúzzák a hatodikat is.

Carey kosarával a hazaiak indították a pontgyártást. Erre jött Green, majd Bernáth válasza, és miután az angol légiós újfent betalált, már négypontos volt a vendégek előnye (2–6). Zele bokája sérült meg ez utóbbi támadásnál, emiatt le is kellett cserélni. Jól védekezett, de támadásban több labdát is elszórt a Diósgyőr, és a gyűrűről is rendre kifelé pattantak a kísérletek. Böröndy egyenlített, majd Hegedüs a meccs első tripláját jegyezte, így már a házigazdáknál volt az előny (9–6). Fura játékvezetői ítéletek borzolták a vendégek kedélyeit, majd Kiss A. ugyan faragott a hátrányból, de Horváth B. találatával 5 pontos fórral mehettek a kis szünetre a fővárosiak (15–10).

Belelendült

Alaposan belelendült a rövid pauza után a Csata együttese, egymás után dobták a kosarakat a vendéglátók, és 8 pontos fórt gyűjtöttek össze a játékrész közepére (20–12). Green egy 2+1-es kombinációval szépített (22–17), Bogicevic pedig két büntetővel faragott tovább a hátrányból. Időt is kértek a vendéglátók, ami után Bogicevic újabb büntetőket dobhatott, igaz, ezek közül csak egy ért célba. Jó védekezést követően megint Bogicevic volt eredményes, Green büntetőivel pedig már a DVTK volt előnyben (22–23). A hazaiaknak azonban minden vendégkosárra volt válaszuk. Green vette át az ügyeletes pontszerző szerepét, két büntetője után már 3 egység volt a diósgyőri előny (26–29). Zele triplával egyenlített, de Green megint a piros-fehéreket juttatta vezetéshez. Hat másodperccel a vége előtt kért időt Tursics Krisztián, de nem tudtak gólt szerezni tanítványai, így 2 pontos DVTK-előnnyel mehettek szünetre a csapatok (31–33). A nagyszünetet követően Green talált először a gyűrűbe, Carey erre triplával válaszolt, majd Bogicevic értékesített egy büntetőt, de Horváth B. kosara ismét egyenlő állást eredményezett (36–36). A DVTK távoli, hárompontos kísérletei nem igazán jöttek be, bár Bogicevic így talált be. Aztán Medgyessy lopott labdát, és gólját követően 5 pontos lett a vendégelőny (36–41). Ekkor pauzát kértek a hazaiak, majd ezt követően gyorsított játékán a Csata, ám Hegedüs két büntetője után Bogicevic újabb triplát jegyzett. Buta hibák miatt kért röpke szünetet Földi Attila, de két kihagyott lehetőség azt mutatta, hogy nem hatottak az edzői intelmek. Medgyessy ráadásul technikai hibát vétett, és a nagy rohanás közepette Böröndy révén ismét a Csata vette át a vezetést (45–44).

Green kezdte a pontszerzést a zárófelvonásban, erre Hegedüs felelt, de a diósgyőriek 5-öse két büntetőt is bevágott. Zele triplájával került ismét előnybe a Csata, Green azonban tarthatatlan volt, miközben Medgyessy kapott nagy pofont, amit le sem fújtak a bírók (50–52). Zele egyenlített, és akkor még nem lehetett tudni, hogy ezzel ellőtte a fővárosiak utolsó puskaporát. Medgyessy hármasa után a hazaiak újabb időkéréssel próbálkoztak. Green a 30. pontját szerezte, tovább növelve a Diósgyőr előnyét, majd folytatta egy 2+1-essel. Aztán Kányási dobása ért célba, Medgyessy pedig triplázott. Hiába kért újra időt Tursics edző, a piros-fehérek innen már nem engedték ki a kezükből a meccset, fegyelmezett játékkal 15 pontos különbséggel szerezték meg a győzelmet.


Ludovika-FCSM Csata – Diósgyőri VTK 52–67 (15–10, 16–23, 14–11, 7–23)

Budapest, 150 néző. V.: Zenis (szlovák), Zubak (szlovák), Szczesny (norvég).

Ludovika-FCSM Csata: Horváth B. (6), Lelik (8/3), Balogh L. (-), ZELE (10/6), Carey (7/3). Csere: Böröndy (6), HEGEDÜS (13/3), Toman (-), Gyöngyösi (2). Vezetőedző: Tursics Krisztián.

Diósgyőri VTK: MEDGYESSY (8/6), Aho (-), Bernáth (2), Jovanovic (3/3), ­GREEN (33). Csere: BOGICEVIC (11/3), Kiss A. (4), Kányási (4), Tóth F. (2). Vezetőedző: Földi Attila.

Tursics Krisztián: – Ellenfelünk agresszíven, keményen védekezett, mi a negyedik negyedre elfogytunk, az agresszivitás ellen nem volt ellenszerünk, és sajnos, a dobások sem sikerültek, nem voltak könnyű gólok. A DVTK teljesen megérdemelten nyert.

Földi Attila: – Végre pontosabbak voltunk a végjátékban. Nem lebecsülve az ellenfelet, de ezt a meccset már sokkal korábban meg kellett volna nyerni. Sok labdát adtunk el, nem tudtuk kihasználni a magassági fölényünket, nagyon sok ziccert hagytunk ki. A végén picivel precízebbek tudtunk lenni, ez hozta ezt a különbséget.

(A borítóképen: Green (pirosban) a mezőny legjobbja volt szerdán)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!