rali

2021.10.26. 08:05

Újra a csúcson Hadik András autóversenyző

Hadik András és Kertész Krisztián a magyar bajnoki cím mellett a Rally Hungary dobogójára is felfért.

Marosréti Ervin

Forrás: www.rallyhungary.com

Többen is örülhettek vasárnap este Nyíregyháza főterén, hiszen a Rally Hungaryn eldőlt az ERC bajnoki címe, a szakág magyar bajnokot avatott, a versenyen győztes egységek pedig ugyancsak méltán lehetettek boldogok, hiszen nagyon kemény háromnapos viadalt teljesítettek.

Főszerepben a defekt

A tempós, sok helyütt technikás zempléni gyorsaságik igazi kihívás elé állították a mezőnyt. Az első és legfontosabb feladat az volt, hogy elkerüljék a defektet, ám ez többeknek nem sikerült. Közéjük tartozott a magyar bajnoki címért harcoló Csomós Miklós, valamint a hazai élmezőnyből Turán Frigyes és Velenczei Ádám is. Két utóbbi nem is tudta befejezni a viadalt, mint ahogyan Herczig Norbert és Ferencz Ramón sem. Az abszolút második helyen álltak, amikor nagyot buktak az erdőbényei szakaszon. A kiszámíthatatlan versenyen az állandóságot Nikolay Gryazin jelentette, aki a pályán végig vezetve nyerte meg az ERC-versenyt, ám utólag 15 perces büntetést kapott. Mégpedig azért, mert az említett Herczig-balesetnél nem állt meg, ezzel vétett a szabályok és a fair play szellemisége ellen is. A győzelmet így a norvégok világbajnoka, Mads Ostberg szerezte meg, aki a magyar értékelésben is az élen zárt.

– Amikor nem volt gondunk, egész gyorsan mentünk. Egyetlen pillanatra sem adtuk fel a küzdelmet. Jó és nehéz verseny volt, amit próbáltunk élvezni – fogalmazott a nyíregyházi célban a hétvége legjobbja.

Norvég bajnok

Az ERC éves értékelésében Andreas Mikkelsen több mint 70 ponttal vezetett, ez bőven elégnek bizonyult még úgy is, hogy a norvég autója sokáig motorgondokkal küzdött, az is kérdéses volt, hogy be tudja-e fejezni a Rally Hungaryt. Végül sikerült, méghozzá az abszolút hatodik helyen, amivel idén ő lett a szakág Európa-bajnoka.

– A szezon elején az volt a célom, hogy megnyerjem a bajnokságot, szóval nagyon boldog vagyok – nyilatkozta a 32 éves norvég pilóta, akinek Elliott Edmondson diktálta az itinert. – Tudtam, hogy nagy fába vágom a fejszémet, hiszen sűrű a mezőny, de nagyon jó évünk volt, okosan versenyeztünk, és mindig megszereztünk annyi pontot, amennyit kellett. Pályafutásom egyik csúcspontja, hogy megszereztem ezt a bajnoki címet. Elképesztően alakult az év, megmondom őszintén, a rajt előtt arra gondoltam, sokkal nehezebb lesz ERC-versenyeket nyerni, mint világbajnoki futamokat. Így is lett. Ezeknek a fiúknak a versenytempója nagyon erős, tényleg a határaidat kell feszegetned ahhoz, hogy itt nyerj.

Ismét Hadik

Taktikus, remek teljesítményt nyújtva szerezte meg az újabb hazai elsőségét Hadik András és Kertész Krisztián. A DVTK kettőse a szezonzáró Rally Hungaryn a magyar értékelésben a második helyen zárt, a nemzetközi mezőnyben pedig a dobogó harmadik fokán fejezték be az Eb-futamot. Hadikék a viadal előtt meglévő kilencpontos előnyüket tovább növelték, amivel bebiztosították az idei bajnoki címüket.

– Nehéz versenyen vagyunk túl, boldogok vagyunk, hogy ilyen szép sikerrel zárult számunkra az év – vonta meg gyorsan a bajnokság mérlegét Hadik András. – A zárónap első körében nagyon lassan mentünk, túlságosan óvatos voltam, ami alaposan kizökkentett a ritmusból. Éppen ezért, bár nem volt rá szükség, mégis fel kellett pörögni, hiszen ezzel a tudat alatti óvatossággal magunkra nézve is veszélyesek voltunk. A verseny utolsó részében így rápattantunk a gázpedálra, amit jól tettünk, hiszen így az ERC értékelésében is előkelő helyen végeztünk.

Hadik András számára vélhetően örökre kedves marad Nyíregyháza és a Zemplén. 2018-ban itt ünnepelte a második bajnoki elsőségét, tavaly is itt ért fel a csúcsra, és a címvédés is ezen a rendezvényen sikerült.

– Ezek a pályák szenzációsak, ráadásul valamilyen szinten hazainak is számítanak, hiszen jó ötven kilométerre lakunk ezektől a gyorsoktól – folytatta az immáron négyszeres magyar bajnok ralis. – Ezúttal is sikerült jó teljesítményt nyújtani, az izgalmak szempontjából azonban volt ettől kiélezettebb hajránk is. Mindegyik bajnoki cím kedves a számomra, de talán ez a leginkább, mert nagyon erős mezőnyben és remek versenyeken értük el.

Navigátorként Kertész Krisztián második alkalommal ért fel a csúcsra, ami számára is fantasztikus eredménynek számít.

– Sokáig hiányzott az eredményeim közül az abszolút bajnoki elsőség, tavaly ebből a szempontból összejött a hőn áhított siker. A címvédés azonban még jobb érzés, egyszerűen fantasztikus. Azt sem tagadjuk, hogy idén is voltak nehéz időszakok, elég csak a veszprémi bukásra gondolni. Akkor mélyen voltunk, de felálltunk, és remek hajrával megnyertük a bajnokságot.

Hadik András és Kertész Krisztián végül a Rally Hungary ERC értékelésében is dobogós lett, tehát a magyar bajnoki cím mellé egy ERC-futam-dobogóval fejezték be a 2021-es esztendőt.


A Rally Hungary végeredménye

1. Mads Ostberg, Torstein Eriksen (Citroen C3 Rally2) 1:38:43,4

2. Miko Marczyk, Symon Gospodarczyk (Skoda Fabia Rally2 Evo) +21,8

3. Hadik András, Kertész Krisztián (Ford Fiesta R5 MK II) +26,1

4. Efrén Llarena, Sara Fernández (Skoda Fabia Rally2 Evo) +1:14,1

5. Simone Campedelli, Tania Canton (Skoda Fabia Rally2 Evo) +1:21,8

6. Andreas Mikkelsen, Elliott Edmondson (Skoda Fabia Rally2 Evo) +1:30,4

A 4. Steelvent Nyíregyháza Rally végeredménye

1. Mads Ostberg, Torstein Eriksen (Citroen C3 Rally2) 1:38:43,4

2. Hadik András, Kertész Krisztián (Ford Fiesta R5 MK II) +26,1

3. Klausz Kristóf, Csányi Botond (Skoda Fabia Rally2 Evo) +1:46,8

4. Csomós Miklós, Nagy Attila (Skoda Fabia R5) +2:14,8

5. Bodolai László, Deák Attila (Ford Fiesta R5 MK II) +4:48,3

6. Trencsényi József, Verba Gábor (Skoda Fabia R5) +6:14,4

A Mercarius Rally1 Bajnokság végeredménye

1. Hadik András, Kertész Krisztián (Ford Fiesta R5 MK II)

2. Csomós Miklós, Nagy Attila (Skoda Fabia R5)

3. Mads Ostberg, Torstein Eriksen (Citroen C3 Rally2)

(A borítóképen: Hadik András harmadszor lett magyar bajnok a Zemplénben)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!