Tokaj FC

2021.10.07. 08:30

Pozitív irányba halad a TFC

A megyei II. osztály Kelet csoportjában a tokaji csapat áll az élen.

Molnár István

Forrás: Tokaj FC

Helyi rangadót rendeztek a hétvégén a labdarúgó megyei II. osztály Kelet csoportjában, a 8. fordulóban: mintegy 300 néző látta, hogy a házigazda Tiszaladány 3–3- ra végez a szomszédvárral, a csoport éllovasával, a Tokaj FC-vel. Hét perc után már 2–0- ra vezettek a vendégek, azonban a házigazdák a 14. percre egalizálták az állást, majd a TFC a 72. minutában ismét előnybe került, azonban a ladányiak a 85. percben újfent egyenlíteni tudtak. A látogatók hét, sikeresen megvívott meccs után most veszítettek először pontokat, igaz, továbbra is veretlenek.

Őrizetlenül hagyták

– A meccs elején működött a letámadásunk, lett számbeli eredménye is, azonban utána kicsit megremegett a védők lába, és két olyan elkerülhető gólt kaptunk, amit csak ilyen rangadón lehet kapni – kezdte Tóth István, a Tokaj FC edzője.

– A tényekhez tartozik, hogy ez volt a negyedik meccsünk, amelyen az első számú kapusunkat, Tóth Ádámot nélkülöznünk kellett. Két összecsapáson mezőnyjátékosunk, Klaj Flórián védett, egyen pedig a volt prügyi hálóőröm, Parzignát Gábor. Most visszajött a második számú kapusunk, Fejes Gyula, aki azonban sokat kihagyott, de be kellett szállnia. Készültünk a hazaiak húzóemberére, Szívós Márkra, arra, hogy kivesszük a játékból, de a harmadik gól előtt, melyet ő szerzett, csak őrizetlenül hagytuk, nem segítettük a belső védők munkáját. Beívelték a labdát, az lecsorgott, ő pedig berúgta. Ez van, végül is igazságos döntetlen született, ők is harcoltak nagyon a jó eredményért.

Egyszer megérik

Januárban lesz majd két éve, hogy Tóth István Szerencsről Tokajba került.

– Tíz év után nem velem gondolták a folytatást az SZVSE-nél – tette hozzá a szakember, aki nyolc esztendőn keresztül az utánpótlást is gardírozta. – Fájó szívvel hagytam el Szerencset, ahol szép eredményeket értünk el úgy a bajnokságban, mint a Magyar Kupában, kétszer az országos főtáblára is feljutottunk. Jött nem sokkal később a tokaji felkérés, aminek örültem. Boldog vagyok, hogy idekerültem, egy jó közösségbe, ahol szervezett, átgondolt a szakosztály vezetése, mindenki alázattal dolgozik, és a játékosok mellett is jól érzem magam, komoly edzéseket csinálunk. Ki kell emelnem Zelenák Ádám szakosztályvezető és Cseh Adrián technikai vezető munkáját, nagyon jó kapcsolatban vagyunk. Ezenkívül a polgármester úr, Posta György és ezáltal az önkormányzat is támogatja a labdarúgást. Amikor a tokajiak megkerestek, azt mondták, szeretnének felépíteni egy csapatot, amely egyszer megérik a magasabb osztályra. Az első időszakban beleszólt a vírushelyzet, két győztes meccs után félbeszakadt a bajnokság, amikor is a harmadik helyen álltunk. Aztán a tavalyi pontvadászatban a második helyet szereztük meg az aranyérmes Alsózsolca mögött. Nekik mindössze egy vereségük volt, azt éppen nálunk gyűjtötték be, idén áprilisban. Jelenleg jól állunk, és bár nincs kimondva, hogy fel kell jutni, azért mindenki fejében ez van, bár nem tudjuk, mit hoz a jövő.

Tizenhárom–tizennyolc

A csapat játékáról, összetételéről az alábbiakat nyilatkozta Tóth István.

– Vegyes a mostani csapat összetétele – emelte ki. – Jó az utánpótlásunk, abból bátran merítünk, figyeljük őket hétről hétre. Emellett, mivel a város földrajzi elhelyezkedése olyan, vannak játékosaink Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből, nézzük az ottani futballpiacot is. Amennyiben megnézzük a csapatrészeket, akkor az elmondható, hogy nagyon jó az előrejátékunk, a középpályánk és a csatársorunk megfelelő. Összességében az látszik, hogy az elmúlt közel két év után pozitív irányba haladunk, halad a klub. Sokat dolgozunk, a tréningek 13–18 fő közti létszámmal folynak, ebből is kitűnik, hogy a játékosok komolyan veszik az edzést, fegyelmezettek. Őszintén reméljük, hogy a sok befektetett energia, munka meg fogja hozni az eredményt.

A riválisokról

Tóth István arról is beszélt, hogy mely csapatok a legnagyobb riválisai a csoportban: ,,Mögöttünk három gárda áll egyaránt 21-21 ponttal, a Szerencs, az Erdőhorváti, illetve az Abaújszántó Korláti Vikingek. Őket tartom a legnagyobb riválisnak, velünk együtt ez a négy egyesület tűnik erősnek, az eddigi eredmények alapján, vélhetően köztük fog eldőlni a bajnoki cím. Vasárnap a helyszínen láttam következő ellenfelünk, a horvátiak hazai, sárospatakiak elleni sikerét, volt mit néznem...”

(A borítóképen: A tokaji csapat célja a minél jobb szereplés)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!