Magyar Kupa

2021.10.28. 15:30

Megyeiek a tizenhatért

A Magyar Kupában KBSC – DVTK meccset rendeznek csütörtök este Kazincbarcikán.

20211020 Kazincbarcika fotó: Kozma István KI Észak-Magyarország KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC - BKV Előre NBIII férfi labdarúgó mérkőzés.

Forrás: ÉM

Fotó: Kozma István

A labdarúgó Magyar Kupa sorozat legutóbbi sorsolásán három megyei csapat volt érdekelt, ebből kettőt egymás mellé hozott Fortuna. A jelenleg az NB III. Keleti csoportjában a 2. helyen álló KolorCity Kazincbarcika SC együttese az NB II.-ben pillanatnyilag 4. Diósgyőri VTK-t fogadja ma az észak-borsodi város létesítményében. A tét a 16 közé jutás, a továbbjutás egy mérkőzésen dől el, döntetlen esetén 2x15 perc hosszabbítás lesz, és ha szükséges, akkor tizenegyesrúgások következnek. A labda 19.30- kor indul útjára, a késői start oka a televíziós közvetítés.

A hazaiak szakvezetőjétől, Varga Attilától azt kérdeztük, vajon hogyan súlyoznak a két sorozat, a bajnokság és a kupa között.

– Prioritást a bajnokság élvez, tehát ebből a szempontból a kupa a második helyen van. Esélyünk nincs megnyerni, viszont jó erőfelmérő a jövőre nézve – közölte a tréner, akinek felvetettük a nehéz terhelést, hogy mostanában hétvége-hétköznap ritmusban lépnek pályára. – Tizenkét nap alatt öt meccset játszani minden, csak nem könnyű. Ráadásként ezen a héten csütörtök-vasárnap ritmusban kell játszanunk, ami pedig extrém terhelés minden tekintetben. De tudjuk, amennyiben sikeresek akarunk lenni, tudni kell lemondásokkal élni és elhivatottnak lenni az eredmény érdekében. Fáradunk, de a keret remek karakterekből áll, tehát biztos vagyok benne, hogy megoldjuk.

A Diósgyőrt vélhetően nem volt nehéz feltérképezni, mire, milyen játékra lehet tőlük számítani? – kérdeztük.

– A mai világban már nincsenek titkok, aki akar, fel tud készülni az ellenfélből, mi is megtettük természetesen – hangzott a válasz. – Különleges mérkőzés lesz ez számunkra, és eszerint készülünk fel rá. Tudjuk, nem mi vagyunk az esélyesei a meccsnek, a Diósgyőr biztosan sokat szeretne majd támadni, nekünk pedig szükségünk lesz egymás kisegítésére, motivációra és kollektív elkötelezettségre. Az ilyen kupameccseken számtalan dolog befolyásolja, hogy hogyan alakul a meccs, de mi a saját stratégiánkkal akarunk kiállni. Remélhetőleg egy jó játékot láthatunk majd.

Egy KBSC – DVTK meccs mindig pikáns csata volt a múltban is, ezt érzi? – faggattuk erről is Varga Attilát.

– Átéltem már Újpest – Fradit testközelből, tudom, milyen egy ilyen mérkőzés hangulata. Minden ilyen meccs presztízs! A két klub közelsége miatt is hívják borsodi derbinek, a szurkolók közti rivalizálás, a kiváló hangulat és a sportszerű szenvedély itt is jelen szokott lenni, ahogy hallom. Szeretem az ilyen kihívásokat, a hangulatát, örülök, hogy részese lehetek – felelte a barcikai szakvezető.

Tíz hiányzó

A DVTK háza táján a legfontosabb kérdés az: mennyire lesz tartalékos a csapat, kik azok, akikre Covid–19, vagyis betegség miatt nem számíthatnak, illetve a múlt vasárnapi meccs óta hogyan változott a sérült játékosok állománya.

– Sérülés vagy betegség miatt tíz játékosra nem számíthatunk. Bárdos, Danilovic, Hornyák, Könyves, Makrai, Orosz D., Polgár, Szűcs K., Szatmári és Zsolnai biztosan hiányozni fognak, Suljic pedig a tartalékcsapattal készül. A többiek jelen állás szerint egészségesek – mondta Kondás Elemér, akitől megkérdeztük azt is, hogy a hétfő esti, Haladás elleni bajnoki rangadóra kell-e tartalékolni játékosokat, illetve hogy kell-e az NB III.-as csapat keretéhez nyúlni a kupameccs előtt. – Nem áll szándékunkban a hétfői mérkőzésre tartalékolni. A Szentlőrinc elleni kupameccsen is igyekeztünk játéklehetőséget adni azoknak a labdarúgóknak, akik a bajnoki mérkőzéseken kevesebbszer léptek pályára, előzetesen most is ez volt a célunk, de alkalmazkodnunk kell a jelenlegi helyzethez is. Kedden öt játékos került fel hozzánk a második csapatból. Csatári Gergő, Ivánka Patrik, Korbély Kristóf, Mrva Patrik és Tóth Borisz. Eddig is néztük a mérkőzéseiket, és korábban is szándékunkban állt, hogy egy-két játékost felhozzunk, de mivel nekik is sorozatban jöttek a meccseik, nem szerettük volna megnehezíteni Zsivoczky Gyula edző munkáját. A két csapatnak szorosan együtt kell működnie, ha van rá lehetőségünk, akkor mi adunk le játékosokat, most viszont nekünk van szükségünk segítségre. Kazincbarcikán mind az öten keretben lesznek, és lesz köztük olyan, aki játszani is fog.

Megkérdeztük azt is a szakvezetőtől, hogy mit tud, mit illik tudni az ellenfélről.

– Több jó játékosuk is van, akik magasabb osztályt is megjártak. Példának okáért Dvorschák vagy Ur, akik korábban az NB I.-ben is futballoztak. Masszív csapat a Barcika, nem véletlenül van az élbolyban. Két fordulóval ezelőtt megverték a listavezető és veretlen BKV Előrét, és bár most vereséget szenvedtek a Kisvárda MG második csapata ellen, ez benne szokott lenni a sorozatterhelésben. Tudjuk, hogy a KBSC célja a visszakerülés, és ehhez minden feltétel adott Kazincbarcikán – mondta Kondás Elemér, akitől megkérdeztük: milyen céllal lép pályára a DVTK, és mivel szeretnék ezt elérni? – Akármilyen kerettel is utazunk el, természetesen szeretnénk továbbjutni, és ezért a lehetőségeinkhez képest meg is fogunk tenni mindent. Nem számít hogyan, a lényeg, hogy továbbjussunk. A kupamérkőzéseknek megvan az a sajátossága, hogy bármi megtörténhet. Láttunk már olyat sokszor, hogy egy magasabb osztálybeli csapat elvérzett egy alacsonyabb osztályúval szemben, de mi nem szeretnénk így járni.


Várható kezdőcsapatok

KC-KBSC: Fila – Szemere, Ur, Dvorschák, Süttő – Ádám F., Márton, Szabó B. – Laczkó, Bartos – Vladul.

Diósgyőri VTK: Borsos – Szeles, Hegedűs J., Ivánka – Eperjesi, Bertus, Oláh B., Németh M., Bokros – Horváth Z., Kocsis.


Sorsolás is lesz

A Magyar Kupa következő fordulójának – amikor már a 8 közé jutás lesz a tét – sorsolását ezen találkozót követően ejtik meg az M4 Sport stúdiójában, amennyiben a rendes játékidőben befejeződik a KBSC – DVTK meccs, akkor 21.30-tól. Az 5. fordulót már csak jövőre, 2022. február 9-én rendezik meg.


Maximum 1200 néző

A KolorCity Arénába összesen 1208 néző fér be, az alábbi megosztásban: hazai szektor 880 hely, vendégszektor 200 hely, tiszteletjegyes és VIP-szektor 64-64 hely. A barcikai klub tájékoztatása szerint a diósgyőrieknek fenntartott helyre a biléták elfogytak, míg tegnap délben a barcikai részre még elérhető volt 250 darab belépő. A KBSC-nél felhívják a figyelmet arra: a hatályos jogszabályokat betartják a beléptetésnél, így a 18 év felettiektől kérik majd a védettségi igazolványt.

(A borítóképen: A szomszédvár DVTK-val csap össze a Barcika (kékben))

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!