4. Nyíregyháza Rally

2021.10.20. 18:30

Következhet a bajnoki döntő

Nyíregyházán és a zempléni pályákon dől el a bajnoki cím sorsa.

Marosréti Ervin

Fotó: Marosréti Ervin

Hazai környezetben tesztelt a mindent eldöntő futam előtt Hadik András és Kertész Krisztián. A DVTK ralisai az éves összetett szempontjából kilenc ponttal vezetik a magyar bajnokságot, ám az előttünk álló hétvégén keményen meg kell majd dolgozniuk azért, hogy adott esetben megvédjék a tavalyi címüket.

Hadik András számára nem újdonság a jelenlegi helyzet, hiszen pályafutása során kétszer is hasonló szituáció után ért fel a csúcsra. A döntés most is az utolsó versenyre marad, ám ezúttal kedvező pozícióból várhatja a 4. Nyíregyháza Rallyt.

Nem maradt bennük

- Az Európa Bajnokság mezőnyébe neveztünk, elsősorban azért, hogy jobb rajtpozíciónk legyen. Természetesen nagy megtiszteltetés ilyen sztárok között autózni, ám nekünk jelenleg a magyar bajnokság a legfontosabb – fogalmazott a szerdai hivatalos teszten, a DVTK stadionnál Hadik András. – Az az igazság, hogy vezethetnénk több ponttal is, de nagyon nagyot estünk Veszprémben, amely után legnagyobb meglepetésemre viszonylag gyorsan felálltunk. Őszintén szólva nem tudtam, hogy mire számíthatok, voltak bennem kérdések azzal kapcsolatban, hogy most mi lesz, de szerencsére nem hagyott nyomot bennünk az esés, a következő futamon gyorsak voltunk a Vértesben.

Hasonló helyezt

A DVTK ralisa az elmúlt években azt is megszokta, hogy a végén dőlnek el a vitás kérdések. Így volt ez tavaly, és azt megelőzően 2018-ban. Mindkétszer a futam végén alakultak számára kedvezően a dolgok, így a célban abszolút elsőséget ünnepelhetett. Most is egyszerű a képlet: a jelenlegi előnyét kell úgy beosztania, hogy kitartson a végéig. Persze ezt így könnyű kimondani, a megvalósítás azonban sokkal nehezebb.

- Nem tudom, hogy mi lesz Nyíregyházán, több esélyes a küzdelem, ha mi Mixivel nagyon rosszul szerepelünk, még Mads Ostberg is lehet a bajnok – folytatta Hadik András. – Ha pedig Mixi az első, mi pedig a másodikok vagyunk, akkor legalább egy power stage-et vagy egy napot nyernünk kell a végső sikerhez. Mindenképp megpróbálunk gyorsabbak lenni, mint ő. A nyomással egyáltalán nincs problémám. Mindig a feladatra koncentrálok, és megpróbálok a lehető legkevesebb hibával versenyezni, ebben már van rutinom. Ettől függetlenül úgy gondolom, ez egy nagyon nehéz verseny lesz, már csak azért is, mert eleve sokkal hosszabb, mint egy átlagos magyar bajnoki futam, arról nem beszélve, hogy a pályái is változatosabbak, nagyobb kihívás elé állítanak minket. Az erdőbényei gyorsaságit nagyon szeretem, de alapvetően minden szakasz kiváló azon a környéken, az összes vérbeli ralipálya.

Tartalmas hétvége

A Rally Hungary a nagyközönség számára pénteken a Rabócsiringen a Szuperspeciállal kezdődik, szombaton és vasárnap pedig a gyorsasági szakaszokat rendezik meg. A pályákat döntő többségében a Zemplénben jelölte ki a rendező, tehát a miskolciak számára is könnyen elérhetőek a helyszínek.

Legközelebb a mádi körgyors lesz, ahová többezer érdeklődőt várnak. A célba érkezett párosokat vasárnap este Nyíregyháza főterén köszöntik, ahol az is kiderül, hogy ki lesz az idei magyar bajnok.


A Rally Hungary, a 4. Nyíregyháza Rally programja

2021. október 21., csütörtök

07:00 – 09:00 – Adminisztratív átvétel, Nyíregyháza Atlétikai Centrum

2021. október 22., péntek

08:00 – 13:00 Technikai átvétel, Nyíregyháza Platán Autóház

14:45 -QS Kvalifikációs szakasz – Napkor

19:03 – SS1, Rabócsiring

2021. október 23., szombat, gyorsasági szakaszok

9:08 – SS2, Újhuta

9:46 – SS3, Füzér – Abaújvári elágazás/1

11:09 – SS4, Mád – Disznókő/1

14:17 – SS5, Újhuta/2

14:44 – SS6, Füzér – Abaújvári elágazás/2

16:18 – SS7, Mád – Disznókő/2

2021. október 24., vasárnap

8:28 – SS8, Erdőbénye/1

9:26 – SS9, Fony/1

11:14 – SS10, Nyíregyháza Belváros

13:30 – SS11, Erdőbénye/2

14:28 – SS12, Fony/2

16:21 – SS13, Erdőbénye/3

17:19 – SS14, Fony/3

19:04 – Céldobogó, Nyíregyháza Fő tér

(A borítóképen: Hadik András pályafutása negyedik bajnoki címéért harcol a hazai Eb-futamon)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!