NB III

2021.10.19. 08:30

Két veretlen találkozik

Szerdán rangadót játszanak a labdarúgó NB III. Keleti csoportjában.

Molnár István

20210828 Kazincbarcika fotó: Bujdos Tibor BT Észak-Magyarország KolorCity-Kazincbarcikai SC – Hidasnémeti VSC NBIII férfi labdarúgó mérkőzés.

Forrás: ÉM

Fotó: Bujdos Tibor

36 pont, 34 pont. Az első a listavezető BKV Előre együttesének pontszáma a labdarúgó NB III. Keleti csoportjában, 12 fordulót követően, míg a második egységet a fővárosiak mögött álló KolorCity Kazincbarcika SC gárdája gyűjtötte, ugyanennyi meccs alatt. A két veretlen csapat szerdán 13 órától a KolorCity Arénában csap össze.

Így akarta

Az észak-borsodiakhoz, az NB II.-ből való kiesést követően, a nyáron új szakember érkezett, Varga Attila személyében. Az 1969-es születésű tréner korábban 117 NB I.-es mérkőzésen 3 gólt ért el, illetve az 1989–90-es szezonban élvonalbeli bajnok volt az Újpesti Dózsával, míg 1992ben Magyar Kupa-győztes és Szuperkupa-győztes az Újpesti TE-vel. Először azt kérdeztük tőle, hogy mennyire volt nagy vállalás belefogni a munkába egy olyan klubnál, ahol az előző évi keretből egy játékos (Heil) maradt.

– Nem volt benne semmi nagy vállalás, hiszen én akartam így, teljesen új kerettel és impulzosokkal szerettem volna kezdeni a munkát. A jelenlegi keretben nincs egy játékos sem, akit én vagy Koszta Péter sportigazgatóval közösen ne akartunk volna – jelentette ki.

A barcikai klub vezetői a holt szezonban kijelentették: a cél egyértelműen a feljutás, visszajutás, de vajon „könnyű” volt-e ezt bevállalni a fentebb vázoltak miatt? – vetettük fel.

– A nyári első tárgyaláson kijelentettem, hogy amennyiben nem az azonnali visszajutás a cél, nem vállalom a feladatot – árulta el Varga Attila. – A másik kérésem az volt, hogy legyenek meg az ehhez szükséges feltételek, és maradjon az NB II.-es ritmus, mert egyébként nem érdekel a feladat. Mivel már többször sikerült ebben az osztályban a bajnoki címet megszereznem, tudtam, mit, hogyan kell csinálni ahhoz, hogy legyen esélye a feljutásnak.

Van hova fejlődni

A KolorCity Kazincbarcika SC eddigi eredményei és a játék azt mutatják, jól megy az építkezés, jó volt a nyári munka. Ez így van, vagy vannak azért még tennivalók? – faggattuk erről is a vezetőedzőt.

– Tennivaló mindig van, olyan sosem lesz, hogy minden hibátlanul működik – húzta alá Varga Attila. – Nagyon elégedett vagyok a csapat eddigi teljesítményével, különösen a játékfelfogásunk fejlődésével és a csapat hozzáállásával. Ettől függetlenül még van hova fejlődnünk. A csapat fizikálisan és taktikailag felkészült, készen állunk a nehéz feladatokra.

Kíváncsiak voltunk még arra, hogy mit tart a keret legnagyobb erősségének.

– Emberileg és szakmailag is nagyon jó a keret összetétele, jó képességű játékosok alkotják a csapatot – említette Varga Attila. – Nélkülük ez nem menne... A csapat nagyon egységes, a játékosok fantasztikusak, sosem adjuk fel, mindent vagy semmit alapon játszunk, mindig mindent beleadunk az eredmény érdekében! Az NB III.-as mezőnyben magasan a legtöbb gólt rúgtuk és a legkevesebbet kaptuk, veretlenek vagyunk, élvezzük ezt a csodás szereplést.

Nem dönt semmiről

Felvetettük, hogy meglepte-e, hogy a mostani ellenfél, a BKV Előre is ilyen jól kezdett.

– Új játékosaik vannak, új játékrendszerben játszanak, új ötletekkel – nyilatkozta Varga Attila. – Van egy nagy játékosuk, jó csapatuk van, jó formában vannak. A bajnokságnak ebben a szakaszában már nincsenek véletlenek, pontosan kirajzolódnak az erőviszonyok, tehát nekem most már nem meglepetés a szereplésük.

Arról, hogy a mostani rangadón mire számít, az alábbiakat mondta a KBSC trénere.

– Ez a mérkőzés számomra is különleges lesz – fogalmazott Varga Attila. – Játékosként tizenegy évet játszottam ebben a klubban, az NB II.-es karrierem nagy részét. Egyszer nyertem bajnokságot, továbbá edzőként is szép emlékeim vannak a közlekedésiekről. Ez a mérkőzés egy olyan meccs lesz, ami nem dönt semmiről, része lesz a szezonnak. Nagyon nehéz ellenfél ellen lépünk pályára, nehéz eldönteni, ki a favorit, azonban mi mindent beleadunk. Jó formában vagyunk, nyílt küzdelem lesz. Szeretnénk a teljesítményünket tovább javítani, továbbra is igazán versenyképesnek kell lennünk.

(A borítóképen: Különleges találkozó vár a kazincbarcikaiakra)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!