Diósgyőri VTK

2021.10.12. 08:30

Indul a diósgyőri kosarasok huszadik nemzetközi idénye

A diósgyőri női kosárlabdacsapat ebben az évadban a 150. nemzetközi tétmérkőzését játszhatja.

Berecz Csaba

Forrás: FIBA

A Diósgyőri VTK női kosárlabdacsapata ezen a héten megkezdi Európa-kupa-szereplését. A piros-fehérek az Euroliga „mögött” a második kontinentális sorozatnak számító Európa-kupában játszanak mérkőzéseket. A diósgyőriek a 2020/21-es évadban az F csoport 1. fordulójában egy másik magyar gárda, a Ludovika-FCSM Csata együttesének vendégei lesznek szerdán 18.30-tól Budapesten, a Ludovika Arénában (Diószegi Sámuel utca).

Orosz és török

Az idei Európa-kupára rekordszámú, 57 együttes nevezett, közülük 31-nek volt biztos a részvétele a sorozatban (a DVTK-nak is), míg 26 csapat oda-vissza vágós párharcban harcolhatott a csoportkörbe kerülésért (a Csata innen jutott be), felülről pedig, az Euroliga selejtezőjéből, a 4 vesztes érkeztével lett 48 csapatos a mezőny. A Nemzetközi Kosárlabda Szövetség az Ek résztvevőit földrajzi alapon kettéosztotta, a magyar együttesek az 1. konferenciába, vagyis a keleti blokkba kerültek, és ennek köszönhetően a Diósgyőr két topbajnokságból, az oroszból és a törökből is kapott ellenfelet. A csoportkör 2. fordulójában, október 21- én, az orosz bajnokság tavalyi 4. helyezettjét fogadja a DVTK, a Komi Köztársaság fővárosából érkező Nika Syktyvkar csapata elleni meccs lehet az új diósgyőri sportcsarnok avatója. A piros-fehérek további csoportellenfele a tavalyi évadban a Diósgyőrrel egy Ek-csoportban szerepelt – és idegenben legyőzött –, a török bajnokságban az 5. helyen zárt Orman Genclik gárdája.

A 32 közé jutásért

Ahogy az Ek többi négycsapatos csoportjából, így az F jelű kvartettből is az első két helyezett jut tovább, valamint mindkét konferenciából a négy-négy legjobb csoportharmadik. Az életben maradt 32 együttes már kuparendszerben, a csoportban elért eredmények alapján kialakult erősorrend szerint kerül párba (a legjobb mutatóval rendelkező a legrosszabb ellen csatázik, a 2. legjobb a 31. helyre rangsorolttal, és így tovább). Ekkortól minden körben oda-vissza vágós párharcok következnek, és amikor kialakul az Ek négy legjobb csapatának mezőnye, a negyeddöntőre csatlakozik hozzájuk az Euroliga csoportkörének két nyolcas csoportjában az 5. és 6. helyen zárt alakulat. Ekkor sorsolnak újra (addig a csoportkörben elért eredmények alapján kialakult ágrajz szerint haladnak a csapatok), és februárban lesz látható a végjáték, az, hogy az oda-vissza vágós fináléba hogyan juthatnak el az addig állva maradt csapatok.

Jubileum

A DVTK-kosarasoknak a mostani a 20. idényük a nemzetközi porondon, és jelenleg 146 tétmeccsnél járnak. Ami azt jelenti, hogy ha minden a tervek szerint halad, és nem szól közbe a koronavírus vagy valamelyik mutánsa, akkor november 3-án a 150. nemzetközi kupameccsüket játszszák a piros-fehérek a Ludovika-FCSM Csata ellen, hazai környezetben. Érdekesség, hogy a korábban lejátszott jubileumi meccsek közül az ötvenediket és a századikat is megnyerte a diósgyőri női kosárlabdacsapat. Előbbit 1999. december 15-én a görög Panathinaikos ellen idegenben, 60–53-ra, utóbbit pedig 2015. november 5-én Miskolcon, a holland Orange Blizzards ellen 79–57-re.


Női Ek, az F csoport menetrendje

1. forduló, október 13. (szerda), 18.30: Ludovika-FCSM Csata – DVTK, október 14. (csütörtök), 18.00: Nika Syktyvkar (orosz) – Orman Genclik (török).

2. forduló, október 20. (szerda), 15.00: Orman Genclik – Ludovika-FCSM Csata, október 21. (csütörtök), 18.30: DVTK – Nika Syktyvkar.

3. forduló, október 27. (szerda), 15.00: Orman Genclik – DVTK, október 28. (csütörtök), 20.30: Ludovika-FCSM Csata – Nika Syktyvkar.

4. forduló, november 3. (szerda), 14.00: Orman Genclik – Nika Syktyvkar, 18.30: DVTK – Ludovika-FCSM Csata.

5. forduló, november 25. (csütörtök), 17.00: Nika Syktyvkar – DVTK, 20.30: Ludovika-FCSM Csata – Orman Genclik.

6. forduló, december 2. (csütörtök), 17.00: Nika Syktyvkar – Ludovika-FCSM Csata, 18.30: DVTK – Orman Genclik.

(A borítóképen: A DVTK legutóbbi kupameccsét a spanyol Valencia ellen játszotta)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!