DVTK Jegesmedvék

2021.10.01. 19:30

Ifiként a nagyok között a „kis jegesmedve”

A napokban megszerezte élete első felnőttgólját Mihalik András jégkorongozó.

Kolodzey Tamás

Fotó: DVTK

A DVTK Jegesmedvék Erste ligás együttesének csatára pályafutása emlékezetes állomásához érkezett a Dunaújvárosi Acélbikák ellen idegenben vívott találkozón.

Izgalmas idényt vár

– A negyedik fordulós mérkőzés első harmadában, az eredményjelző szerint 9 perc 9 másodpercnél tartottunk, amikor bevettem a hazaiak kapuját – újságolta a mindössze tizennyolc esztendős hokis. – Természetesen roppant örültem az első, magyar bajnokságban szerzett találatomnak, ugyanis a nagyok között eddig csak felkészülési meccseken sikerült megzörrentenem a hálót. Sokat dolgoztam azért, hogy ez sikerüljön, és nagyon vártam már ezt a kivételes pillanatot. Az pedig hab volt a tortán, hogy végül 3–1-re diadalmaskodtunk a Duna-parti város csarnokában.

Az ifjú támadó elmondta még, hogy a piros-fehér színekben szereplő csapatuk egyre jobban összeáll, és meccsről meccsre fejlődnek:

– Szerencsére mi, fiatalok is bőven megkapjuk a lehetőséget, így szerintem izgalmas és sikeresnek ígérkező idénynek nézünk elébe. Azt is remélem, hogy a múlt vasárnapi gólom a szezon végére csak egy lesz a sok közül.

(A borítóképen: Mihalik András nagyon örült)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában