Interjú Csomós Miklóssal

2021.10.22. 08:00

Feltenné a koronát az évre

Csomós Miklós talán maga sem gondolta, hogy az idényzáró országos bajnoki futamon – amely egyben ERC-viadal is – az abszolút címért szállhat harcba, de ha már adódik a lehetőség, megpróbálja megragadni.

Marosréti Ervin

Fotó: Marosréti Ervin

Még akkor is, ha ellenfele a címvédő Hadik András, aki ráadásul némi lépéselőnyben van.

Tegye a szívére a kezét: számított rá, hogy bajnokesélyesként várja majd az idényzáró Rally Hungary-t?

Nem számoltunk azzal, hogy ennyire kiélezett lesz a csata, és hogy mi a bajnoki címért harcolunk majd, de most már nyilván csalódottak lennénk, ha meg kellene elégednünk a második hellyel. Még akkor is, ha tudva, hogy milyen éven vagyunk túl, a második hely kiemelkedően jó eredmény. A lényeg, hogy Hadik Andris kilenc ponttal vezet előttünk, de nagyon hosszú verseny vár ránk Nyíregyháza környékén, ahová nem megyünk feltett kézzel. Az Európa-bajnoki élmezőnnyel is szeretnénk összemérni a gyorsaságunkat, de természetesen az országos bajnoki cím a cél.

Ketté lehet ezt választani?

Nem, de nem is kell: úgy gondolom, ha a magyar mezőnyben jól teljesítünk, akkor már az Európa-bajnoki futamon is meglesz a tisztes helytállás. Nem mondom, hogy az elejében végzünk majd, de az ötödik-tizedik hely környéke elérhető számunkra. A fő cél, hogy Hadik Bandi előtt végezzünk, és még az sem feltétlenül elég – nyilván nekünk muszáj lesz számolgatni.

Lehet taktikázni?

Az első napon semmiképpen sem, ugyanakkor nem szabad hülyeségekbe sem belemenni.

Mindketten szabadkártyát kaptak az Európa-bajnokságra, ezt érdemes kihasználni. Egyébként is nevezett volna az ERC-mezőnybe?

Terveztük, hiszen ahhoz, hogy Hadik Bandival egyenlő feltételekkel tudjunk versenyezni, a mezőnyben nagyjából ott kell elhelyezkedni, ahol ő – a szabadkártya persze nagy segítség nekünk, köszönet érte. Az utóbbi két-három hetünk egyébként már a felkészüléssel telik, azzal, hogy fizikailag és technikailag is a lehető legjobb formában várjuk a rajtot.

Ez mit jelent a gyakorlatban?

Az autó egész évben rendben volt, semmi gondunk sem volt vele, úgyhogy gyakorlatilag csak át kellett nézni, mi magunk azonban kicsit emeltünk az edzésmennyiségen, és nagyon sok belsőkamerás felvételt nézünk. Főleg egyébként az Európa-bajnoki menők tavalyi belsőit, így választ kaptunk azokra a kérdésekre is, amelyekkel kapcsolatban esetleg volt bennünk bizonytalanság. Ha egy-egy kanyarról nem tudtam eldönteni, hogy hányas fokozatban fér el az autó, akkor ezekből a videókból megtudtam.

Szereti a Rally Hungary pályáit?

Igen, nagyon. Tavaly is volt egy-két jó részeredményünk, a magyar értékelésben gyorsasági szakaszt is nyertünk, szóval bízom benne, hogy a versenytempónkkal nem lesz gond. De nagyon hosszú ez a verseny, sok-sok kilométert kell megtenni, és a defekt is benne van a pakliban, úgyhogy nagyon észnél kell lenni. Nem szabad ész nélkül nekiugrani a futamnak, de lazsálni sem, mert ha egy pillanatra is elveszem a gázt, az ötödik-hatodik helyen is találhatom magam. Simán megtörténhet egyébként, hogy a bajnoki cím sorsa az utolsó szakaszon, a power stage-en dől majd el…

Izgalmasan hangzik. Legalább annyira, mint amennyire izgalmas ez a szezon volt. Mi volt a csúcspontja és a mélypontja az önök szempontjából?

A csúcspont a Salgón és a Veszprémben aratott győzelem, a mélypont pedig a mecseki kiesés, no meg a Vértes rali második szakaszán elszenvedett defekt, amelynek következtében a tizedik helyről kezdhettük meg a felzárkózást, és végül azzal tartottuk életben a bajnoki reményeinket, hogy ötödikként célba értünk. Nagyon sajnálom, mert ha nincs az a defekt, ott is hajszálon múlhatott volna, hogy melyikünk végez előrébb. Így viszont, a kilencpontos hátránnyal nekünk most már szerencse is kell a bajnoki címhez. Persze, már az is nagyon jó, hogy egyáltalán harcolhatunk érte, hogy közel kerültünk ahhoz, amiről álmodtunk.

Sokat tanult az idén?

Nagyon sokat! A tavalyihoz képest gyorsultunk is, és sokkal stabilabban hozzuk a jó tempót, mint korábban. Hasznos év volt ez mindenképpen, bízom benne, hogy fel tudjuk tenni rá a koronát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!