Diáksport

2021.09.05. 09:00

Mélyről indul a fittségfejlesztés

Az MDSZ elnöke szerint a másfél év mozgásszegény időszak után nagyot romlott a gyerekek fizikai állapota.

Kolodzey Tamás

Forrás: ÉM-Archívum

Fotó: Krisztics Barbara

Vészjeleket adott le a Magyar Diáksport Szövetség, a szervezet a pillanatnyi állapotról összegzést készített, majd megállapította: „Két hosszú és fizikailag, továbbá mentálisan megterhelő járványidőszak után a gyerekeknél jelentős testmozgásdeficittel, a testnevelők oldalán pedig hatalmas kihívással indul az új tanév. Felméréseink szerint 2021. tavaszára még az előző karanténidőszakhoz képest is felére esett vissza a diákok testmozgással töltött ideje, amely a tanév elején végzendő fittségfelmérésekben köszön majd vissza.”

Beszédes számok

– Az MDSZ mind a 2020-as, mind a 2021-es pandémiás időszakban kimutatást készített a digitális oktatásra való áttérés és az egyéb korlátozások testmozgásra gyakorolt hatásáról – mondta Balogh Gábor, a szövetség elnöke, majd hozzátette: – Az eredmények sajnos visszaigazolták a sejtéseinket: a tanulók fizikai aktivitásának szintje a tavaszi lezárások következtében súlyos visszaesést mutatott. Már az első felmérésben is nagyon alacsony volt azon tanulók aránya, akik a közepes vagy nagy intenzitású fizikai aktivitás tekintetében elérték az Egészségügyi Világszervezet által ajánlott napi legalább hatvan perc mozgás időt. Ez a mutató 2021 telére tovább romlott, és már csak minden tizedik gyermek érte el az ajánlást. Ebben az időszakban hétköznap átlagosan alig több mint egy órát, hétvégén átlagosan szűk két órát játszottak vagy sportoltak a gyerekek a szabadban. Igazán szembetűnő volt, hogy a képernyő előtt töltött idő hétköznap a napi három és félről mintegy öt órára ugrott. A testnevelésórák láthatóan háttérbe szorultak: hétből egy tanuló azt nyilatkozta, hogy a felmérés ideje alatt egyáltalán nem volt testnevelésórája, és a törvény által előírt heti öt „tornafoglalkozása” a tanulók kevesebb mint egyharmadának volt. A pandémia alatt is engedélyezett egyesületi sport a tanulók mindössze harmada számára jelentett lehetőséget a testmozgásra, többségük azonban nem vett részt sportszervezet által kiírt edzésen.

Képet kapnak

Az egészségügyi krízis miatt kialakult helyzetben nagy szerep hárul az iskolákra és a testnevelést oktató pedagógusokra, hogy az iskolákban ismét biztosítsák a tanulók számára az egészséges fejlődéshez szükséges közepes és nagy intenzitású, valamint erősítő jellegű rendszeres testmozgást.

– Az MDSZ az új tanévben arra biztatja a pedagógusokat, hogy ősszel végezzék el a fittségi méréseket, melyek segítségével képet kapnak a tanulók fizikai állapotáról – folytatta Balogh Gábor. – Bizonyára nagy segítséget jelent, hogy ősztől már elérhető az a Netfit applikáció, mely segíti mind a felmérést, mind a kapott eredmények adminisztrációs összegzését.

Az MDSZ felhívta az érintettek figyelmét arra, hogy az adatrögzítés akár okostelefonnal is történhet, és a teljes kép után az oktatási intézmények, a testnevelő tanárok, az egyesületek és a diákok tisztában lesznek azzal, hol szorít a cipőjük.

Félnek, ezért készülnek

Arra a kérdésre, hogy a figyelemfelhívásuk eléri-e a kívánt eredményt, Balogh Gábor ezt válaszolta:

– Most nem erről szól a történet, hanem arról, hogy motiváljuk a pedagógusokat a Netfit őszi felmérésére, majd ennek későbbi megismétlésére, és jó lenne látnunk a gyerekek fejlődését, hiszen másfél évig nagyon keveset mozogtak. A program egyébként a sajátunk, mi menedzseljük, az oktatási tárcának pedig küldjük az eredményeket, küldetésünk szerint így kapcsolódunk egymáshoz.

Az elnöknek végül szóba hoztuk a szakemberek félelmét, a járvány negyedik hullámát, amely újra kiütheti a „ringből” a diáksport teljes versenyrendszerét.

– Mi is félünk, ezért készülünk rá. Úgy kalkulálunk, hogy szeptember-októberben – amikor még nem várhatók nagyobb lezárások – a megyei elődöntőkig és döntőkig elvisszük a viadalokat, és ha akár márciusig nem lehetnek eseményeink, április-május-júniusban a megyei szintektől folytatva képesek leszünk megtartani a végküzdelmeket.


Az MDSZ-ről

Az 1987-ben alapított Magyar Diáksport Szövetség mára a legnagyobb magyarországi civil szervezetté vált. Az a célja, hogy minél több gyereket vonjon be sportprogramokba, és népszerűsítse az egészségfejlesztő testmozgást. Az MDSZ küldetése, hogy a testnevelés és a sport minden gyermek életének részévé váljon.


Jó tudni

Balogh Gábor, a Magyar Diáksport Szövetség 45 éves elnöke olimpiai ezüst­érmes (2000, Sydney) és többszörös világ- és Európa-bajnok öttusázó. 2010-ben a miniszterelnök sportügyekért felelős tanácsadója lett, 2012-ben pedig a Magyar Diáksport Szövetség elnökévé választották.

(A borítóképen: Balogh Gábor, az MDSZ elnöke)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában