Marco Rossi mérges volt

Mindazok, akik mintegy 50 ezren kilátogattak a budapesti Puskás Arénába, vagy éppen a televízió előtt követték a magyar válogatott Andorra elleni világbajnoki selejtező mérkőzését szerda este, arra számítottak: simán legyőzi a miniállam csapatát együttesünk. Úgy is indult a találkozó, hogy itt bizony csak az lesz a kérdés, hány góllal nyernek a mieink. Ám a 2–0-s vezetés után valami megtört, és értetlenül figyelhettük, amint hazai pályán időt húznak játékosaink egy nálunk jóval alacsonyabban jegyzett csapat ellen.

Az Észak-Magyarország rá is kérdezett Marco Rossinál a sajtótájékoztatón: a taktika része volt, hogy Dibusz Dénesnek a kirúgásoknál az idővel kellett játszania? A szövetségi kapitány mérgesen kérdezett vissza: „Ugye ezt nem gondolta komolyan?” Majd így folytatta: „Mindenki láthatta, milyen dühösen ordítottam, amikor a kapukirúgások alkalmával ezt láttam! Ha lett volna hajam, bizonyára alaposan megtépkedem mérgemben. Bolond lettem volna ilyen utasítást adni, de ha már rákérdezett, elmondom: az első húsz perc remekelése után, amíg jól játszottunk, nem tudom, mi történt a csapattal. Egyszerűen elfelejtették, hogy taktikailag mit kell tenniük. Mert ami utána történt, az megmagyarázhatatlan. Nem lehet úgy eljutni a büntetőterületre, hogy nem tudjuk értékesíteni a helyzeteinket. A szép megoldásokat kerestük az egyszerű helyett, és ahogy mondani szokás, a szépségbe haltunk bele. Az nem járja, hogy ennyi hibát követünk el az ellenfél tizenhatosánál! Ezeket a dolgokat meg kell beszéljem a játékosokkal még a következő találkozás előtt videóbeszélgetés keretében. Tisztázni akarom, ki az, aki hajlandó végrehajtani, amit kérek, mert aki ezt nem teljesíti, az nem kap meghívást tőlem! Három napja mást sem teszek, mint a fiúk lelkére beszélek. Vagy megteszik, amire kérem őket, vagy nem válogatom be őket, vagy én távozom! Magasról teszek a klubokra, persze tudom, tiszteletben kell tartani a csapatok kéréseit. De könyörgöm, ha egyszer itt vannak, akkor a válogatottra kell koncentrálniuk!”

Szülinapi „ajándék”

A keserű kifakadást még azzal tetézte a szövetségi kapitány: „Holnap lesz a születésnapom! Jó sz.r születésnap lesz! Pedig a három év alatt – amióta itt vagyok – a harmadik divízióból az elsőbe jutottunk a Nemzetek Ligájában. Én ugyan nem hősiesnek, de méltónak nevezném az Európa-bajnoki szereplésünket. A mai játékért azonban szégyellem magam a játékosok helyett is. Izgulnunk, imádkoznunk kellett azért, nehogy Andorra kiegyenlítsen. Nem tudok mit tenni, öngyilkos nem lehetek, családos ember vagyok. Angliával szemben még előfordulhat, hogy távolságokat veszítünk, hogy nagy arányban kikapunk emiatt, mert van olyan emberük, aki többet ér, mint az egész magyar keret. Ma azonban Andorra volt az ellenfelünk, hetven százalék körüli volt a labdabirtoklásunk, de ha nem használjuk ki a lehetőségeinket, akkor ez van belőle. Ma több hibát láttam, mint az Eb-n összesen! Ha pedig hibázunk, akkor ezt megszenvedjük elöl és hátul is.”

Kíméletlenül őszinte volt Szalai Ádám is a mérkőzés után. „Ez szörnyű volt, őszintén köszönöm mindazoknak, akik kilátogattak és ezt végig nézték, vagy a tv előtt szenvedték át. Borzalmas volt a labdával való játékunk. Az angol és albán mérkőzés után úgy voltunk vele: csak három ponttal maradhatnak életben reményeink. Ha valaminek most örülhetünk, az csak a három pont! Nagyon sok munka áll előttünk. Köszönöm még egyszer a szurkolóknak, hogy ezt végig nézték, hogy utána kifejezték felénk köszönetüket, amire most nem igazán szolgáltunk rá. Ezt a meccset sokkal jobban kellett volna lehoznunk!”

Kövesdi szemmel

Hazafelé autózás közben értük el Cseri Tamást telefonon. A Mezőkövesd Zsóry FC középpályását – aki mindhárom találkozót a cserepadról kísérte végig – arra kértük, mondja el véleményét a hat nap alatt lejátszott három mérkőzésről:

– Anglia ellen tisztában voltunk vele, hogy csak akkor lehet valami esélyünk, ha mi száz százalék fölöttit nyújtunk, miközben a szigetországiak úgymond betliznek. Ez nem következett ugyan be, de csaknem egy órán keresztül álltuk a sarat. A második gól után összecsuklott a csapat, megmagyarázhatatlanul szétestünk, aminek nagyarányú vereség lett a vége. Ez a KO még bennünk volt az Albánia elleni ki-ki mérkőzésen is. Tudtuk, milyen játékerőt képviselnek a hazaiak, agresszív taktikájuk van, és bár sokáig sikerült tartani őket, egy lövés a végén a javukra döntötte el a meccset. Keveset próbálkoztunk, nem igazán sikerült az előrejátékunk, és ez megbosszulta magát. Szerdán este harminc percig az történt, amit szerettünk volna. Ha megkapjuk a Botka elleni szabálytalanság után a második büntetőt, talán minden másként alakul Andorra ellen. Ám ezt követően egyfajta görcsösség lett úrrá a csapaton, mindenáron győzni akartunk, és ez visszaütött. Nem vitás, kiszenvedtük ezt a győzelmet. Hogy igazából mi volt ezen a meccsen, arra három nap múlva senki nem fog emlékezni, csak a három pont megszerzésére. Nekünk viszont ebből is tanulnunk kell, le kell vonni a következtetéseket, s a hasznunkra fordítani a jövőben.

(A borítóképen: Szoboszlai [pirosban] az andorrai védők gyűrűjében)