Megye II.

2021.09.16. 08:30

A szögedi tízes ötször vette be a körömi kaput

Kiütéses arányú győzelem született a helyi második vonal elmúlt hét végi küzdelmében.

Kolodzey Tamás

Forrás: Olvasónktól

A megyei II. osztály Közép csoportja 5. fordulója keretében a Sajószöged 17–0- ra nyert a Köröm gárdája ellen, az eredmény macska-egér párharcot sejtet.

Csak jobbal

– Minden összejött nekünk ezen a meccsen – mondta Kovács Bence, a sajószögediek 10-es számú mezben játszott csatára, a találkozó egyik ötgólosa. – Nekem szerencsém volt, az összes lehetőségemet értékesítettem, csak jobbal vettem be a hálót. A társaim jól szolgáltak ki, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy gyengécske volt az ellenfelünk. Most hétnél tartok, a megyei második vonalban korábban harmincig jutottam, így van még „adósságom”. A célunk a szép számú közönségünk kiszolgálása, továbbá valamelyik dobogós hely megszerzése, erre a mezőny csapatainak ismeretében reális esélyünk van. Nekem harmincévesen már különösebb céljaim nincsenek a fociban, tulajdonképpen levezetek, addig csinálom, ameddig az egészségem engedi, és amíg élvezem a játékot. Hetente két edzésünk van, ezeken részt veszek, kizárólag akkor hiányzom, ha a munkám m á s h o v á szólít.


A csatár percei

Kovács Bence a 3., a 25., a 46., az 54. és a 77. percben talált a Köröm együttesének kapujába.

(A borítóképen: Kovács Bence)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában