DVTK

2021.09.28. 09:30

A ráadásban ment el a hajó a DVTK női kosárlabdacsapat Ludovika-FCSM Csata elleni küzdelmében

Az NB I.-es női kosárlabda-bajnokság nyitányán Budapesten lépett pályára a DVTK csapata.

Tóth Zoltán

Az Európa-kupában remek győzelemmel kezdő Ludovika-FCSM Csata ellen nyitotta a pontvadászatot a DVTK együttese. A fővárosiakat feldobta a pénteki, svédek elleni győzelem. Ezért nem véletlen, hogy Tursics Krisztián vezetőedző sikeres bajnoki rajtban reménykedett a találkozó előtt. Földi Attila, a piros-fehérek mestere abban bizakodott, hogy a felkészülési mérkőzéseken a szebbik arcát mutató gárdáját látja majd a pályán, és meglepetésre számított.

Rohanás jellemezte

Az első negyed Carey triplájával kezdődött, erre Jovanovic hasonlóan pontos találattal válaszolt. Két perc sem telt el, és már kettőt cserélt a vendégek mestere. 5–5 után nagy rohanásba kezdtek a csapatok. Ziccert hibázott a Diósgyőr, mesterük pedig időt kért. Tóth F.-tripla következett, miközben Jovanovic már a második személyiét szedte össze, erre Bogicevic jött a helyére. Büntetőkkel vette át ideiglenesen a vezetést a Csata, de Aho N., majd Medgyessy gondoskodott róla, hogy maradjon a vendég­előny. A végjátékban is nagy volt a rohanás, de a végső szót Kiss A. triplája jelentette, így 5 ponttal mentek a miskolciak.

A második felvonásban a Diósgyőr ott folytatta, ahol az elsőt befejezte. Remekeltek ekkor a miskolciak, egyre jobban elhúztak, Tursics Krisztián pedig időkéréssel igyekezett rendezni soraikat, mert a vendégek 11 ponttal vezettek (18–29). Jól védekezett a DVTK, ennek nem találta ellenszerét a hazai gárda. Kiss A. remek helyzetkihasználással növelte az előnyt, amire Toman triplával válaszolt. Továbbra is inkább rohanás jellemezte a játékot, miközben szoros emberfogásra álltak át a látogatók. A Csata Simon Z. triplájával csökkentette hátrányát, három eladott labda a diósgyőriek részéről azt jelentette, hogy a nagyszünetre 7 pontra csökkent a DVTK előnye (28–35).

Kiegyenlítettek

A nagyszünetet követően emberfogásra váltottak a hazaiak, és ez nem ízlett a piros-fehéreknek, ezt két eladott labda jelezte. Zárkózott a Csata: Horváth B. triplája után már csak két pont volt a vendégelőny (33–35). Maradt a nagy rohanás, hol a gyűrűről pattant ki a labda, hol dobásig sem jutottak el a miskolciak. Bernáth hármasa nyugtatta a borsodiakat, majd Green talált be és Bogicevic triplájával ismét tíz pont volt a DVTK fórja. Lelik büntetőből és betörésből csökkentette a hátrányukat, Simon pedig 2+1 találat után további két pontot szerzett, így alaposan felzárkóztak a házigazdák (45–47), akik a végén át is vették a vezetést (50–49). A záró negyedben visszavette a vezetést a DVTK, Greent játszották meg kétszer is a palánk alatt, Simon Z. viszont triplával válaszolt. Aho N., majd Green találataival már hatvan pontnál járt a Diósgyőr, de Lelik kosara az egyenlítést jelentette. Hatalmas hajrába kezdett a Csata, végül Lelik két büntetőből egyenlített, így hosszabbítás következett.

A hosszabbításban

Ebben Hegedűs J., majd Lelik találataira nem volt válasza a Diósgyőrnek, Bogicevic ráadásul megsérült, ezután pedig mintha hitehagyottá vált volna a vendéggárda. A hazaiak lerohanták a miskolciakat, és a ráadást magabiztosan nyerve a mérkőzést is behúzták.


Ludovika-FCSM Csata vs. DVTK 78–69 (16–21, 12–14, 22–14, 16–17, 12–3)

Budapest, 200 néző. V.: Papp P., Goda, Oláh.

Ludovika-FCSM Csata: Horváth B. (12/6), Lelik (18/6), Balogh L. (–), Zele (5), Carey (7/3). Csere: Simon Z. (17/6), Gyöngyösi (–), Toman (5/3), Hegedűs J. (8), Böröndy V. (6/3). Vezetőedző: Tursics Krisztián.

DVTK: Medgyessy (3/3), Aho N. (8/3), Green (21), Jovanovic (10/3), Kiss A. (9/3). Csere: Kányási (–), Tóth F. (5/3), Bernáth (6), Bogicevic (7/3). Vezetőedző: Földi Attila.

Kipontozódott: Aho N. (32.), Kiss A. (34.).

Tursics Krisztián: – A pénteki, svédek elleni mérkőzés sokat kivett a csapatomból. Ennek ellenére a lányok óriási szívvel és akarattal döntetlenre hozták a végét. Csak gratulálni tudok ahhoz, amit a ráadásban nyújtottak és végül nyertek.

Földi Attila: – Nem tudok mást mondani: elbutáskodtuk ezt a mérkőzést.

(A borítóképen: Aho N. 8 pontot szerzett)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában