I. DVTK Rakaczki-kupa

2021.08.11. 08:30

Négy mérkőzést rendeznek Putnokon

Szerdán és pénteken is lesznek mérkőzések a gömöri városban az I. DVTK Rakaczki-kupán.

Marosréti Ervin

Fotó: Marosréti Ervin

A Sajóvölgye Focisuli és a DVTK Labdarúgó Sportakadémia szoros együttműködésben dolgozik egymással. A központi szerepet a miskolci utánpótlás-nevelő bázis tölti be, de a játékosok képzése szempontjából rendkívül lényeges a partnerkluboknál folyó munka is. A szoros kapcsolatnak újabb jele, hogy a hagyományteremtő szándékkal életre hívott I. DVTK Rakaczki-kupának több mérkőzését is a gömöri város sportlétesítményeiben bonyolítják le.

Nemzetközi mezőny

Az eseményen az U16-os korosztály együttesei vesznek részt. Az A csoportban a Puskás Akadémia, az NK Osijek, valamint a Vasas Kubala Akadémia együttese érdekelt, a B jelű hármast pedig a Diósgyőri VTK, az FC Kosice és az SK Slavia Praha alkotja. A nyitómérkőzést, valamint egy másik összecsapást kedden már Diósgyőrben lejátszottak, szerdán viszont Putnokon következik a folytatás.

– Számunkra is megtiszteltetés, hogy társrendezői lehetünk egy ilyen rangos nemzetközi tornának – fogalmazott Kádár Zsolt, a Sajóvölgye Focisuli sportigazgatója. – Bízom benne, hogy siker koronázza a DVTK LSA igyekezetét, és folyamatosan fejleszteni tudják ezt az eseményt. Így is dicséret illeti a szervezőket, mert a pandémia idején nagy bátorság kell egy ilyen esemény megvalósításához. Természetesen mi is igyekszünk minden kérést teljesíteni, bízom benne, hogy jól érzik majd magukat a csapatok nálunk. Azért is örömteli, hogy ilyen csapatokat láthatunk Putnokon, mert a Sajóvölgye Focisuli növendékei is sokat tanulhatnak ezekből a mérkőzésekből. Megtapasztalhatjuk, hogy az élvonalhoz tartozó magyar csapatok, valamint a környező országok neves klubjainak utánpótlása milyen szintet képvisel.

Szintet léptek

Ettől a szezontól kezdve a magyar labdarúgás utánpótlás-hierarchiájában a Sajóvölgye Focisuli is jelentősen előrelépett. B szintű tehetségközpontként működik tovább a szakmai képzés az Elek Ákos Sportközpontban, valamint a múcsonyi helyszínen is. Ez pedig komoly lehetőséget ad a szakember-garnitúra fejlesztésére, stabilabbá válik a működés, ennek pedig végül a tehetséges labdarúgók lehetnek az igazi nyertesei.

– Mióta megalakultunk, azóta nálunk a gyerek az első. Több tehetség került már ki a Sajóvölgye Focisuliból, de természetesen a jövőben is az a célunk, hogy folyamatosan fejlődjünk a képzés területén – folytatta Kádár Zsolt sportigazgató. – Az eddig elért eredményeinket a nulláról kezdve az elhivatottságunknak, a hitünknek és az akaratunknak köszönhetjük. Engem és az összes kollégámat nagy büszkeséggel tölt el, hogy beléphetünk a kiemelt utánpótlás-elitklubok ajtaján. Az elmúlt években meghatározó tényezővé léptünk elő, amiért nagy köszönettel tartozunk a DVTK-nak, hiszen a jó együttműködésünk, az oda-vissza történő segítés is kellett ahhoz, hogy a B szintre lépjünk. Ezt a gondviselést eddig és ezután is igyekszünk meghálálni, mégpedig azzal, hogy képzett, ügyes gyereket irányítunk Diósgyőrbe. A jövőben az lesz a legfontosabb feladatunk, hogy olyan fiatalokat kutassunk fel, tanítsuk és képezzük, akik később méltó növendékei lesznek előbb az akadémiának, majd a magyar labdarúgásnak.

Kádár Zsolt hozzátette: infrastrukturális szempontból már most 80 százalékban megfelelnek a B szint követelményeinek, de szakmai oldalról még sokat szeretnénk előrelépni. Az I. DVTK Rakaczki-kupa is ösztönözheti a gyerekeket abból a szempontból, hogy még jobbak legyenek, és néhány éven belül ilyen csapatokban léphessenek pályára.

Két csoportmeccs, két elődöntő

Az I. DVTK Rakaczki-kupán a putnoki program szerdán kezdődik, amikor előbb a Diógyőri VTK U16-os csapata a kiváló cseh egyesület, az SK Slavia Praha korosztályos gárdájával találkozik. Ezután az NK Osijek (Eszék) és a Puskás Akadémia találkozóját követhetik figyelemmel a szurkolók. Az első mérkőzést délután három órától a Várady Béla Stadionban, a második összecsapást pedig 18 órától az Elek Ákos Sportközpontban bonyolítják le. Ezzel azonban a torna putnoki programja még nem ér véget. Pénteken ugyanis a csoportmeccseket követően a legjobb négy csapat visszatér a gömöri városba. A Putnok FC otthona lesz ugyanis a két elődöntő helyszíne. A fináléba jutásról döntő első találkozót 14 órától, a másodikat pedig 18 óra 30 perctől bonyolítják le.

– Kíváncsian várom én is, hogy a magyar csapatok, azon belül is a DVTK mire lesz képes ebben a néhány napban – jelentette ki Kádár Zsolt. – Azt azonban mindenképpen szeretném leszögezni, hogy az utánpótlásban az eredmény csupán sokadik szempont. Ettől sokkal fontosabb, hogy a gyerekek magas intenzitású mérkőzéseket játszanak, szokják a nagyobb tempót, a nemzetközi ritmust. A sikerorientáltságra elég lesz felnőttkorban figyelniük.

(A borítóképen: Több mérkőzést is a gömöri város sportlétesítményeiben bonyolítanak le)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában