Foci aranyköpések

2021.08.21. 20:00

„Még a gólvonalon is vérhólyagot rúgtunk a labdába”

Végül következzenek a futballedzők értékelései a mennyei megyei szezonzáró hónapjából!

Bukovenszki-Nagy Eszter

Forrás: ILLUSZTRÁCIÓ

Fotó: ÉM

Farkas Csaba (Bogács): „Ahogy Yoda mester mondta: »Tedd vagy, ne tedd, de ne próbáld!« A szerencséért kicsit többet kell tenni, és mi is a pályán voltunk.”

Hegedüs László (Parasznya): „Nyílt sisakos mérkőzésen a csapat mindent megtett a győzelemért, de két bedobásból megvertek minket, mi meg még a gólvonalon is vérhólyagot rúgtunk a labdába.”

Gyárfás Gábor (BLASE): „Tudatos, higgadt, célratörő játékkal megrajzoltunk egy i betűt. A jövőhéten megpróbáljuk rátenni a pontot is.”

Gável András (Harsány): „Ha eljön a játékvezető a mérkőzésre, legalább futna is, mert a kezdőkörből a hazaiaknak 11-est ad, nekünk meg mehet tovább…”

Tóth Richárd (Onga): „A 3 pontért jöttünk, a többi már történelem…”

Balogh József (Sajószentpéter): „Ilyen gyenge mérkőzést nagyon régen láttam. Volt öt kapura lövés a 90 perc alatt mindkét csapatot nézve…”

Bodnár József (Parasznya): „Az is csoda, hogy visszatértem a kispadra és az is, hogy ezüstérmet szereztünk. Azt is megtanultam, hogy ahova Isten nyit bejáratot, ott az ördög zárja az ablakot.”

Gável András (Harsány): „Aki az eredményt látja, azt hiszi, milyen jó kis mérkőzés volt, de sajnos nem volt az. Egy pozitívuma volt a találkozónak: 0-2-ről fel tudtunk állni!” (Harsány – Bogács 3-3)

Farkas Csaba (Bogács): „Vékonyak voltunk mint a cérnametélt.”

Tóth Richárd (Onga): „Elfuserált egy bajnokság volt ez, de a végére összeálltunk. Négy meccsen 19 gólt tudtunk szerezni, ami nem lehet véletlen.”

Berencsi László (Garadna): „Úgy érzem mindenki érzését tolmácsolom, amikor azt mondom: öröm, hogy vége ennek a szezonnak.”

Hideg László (Hernádnémeti): „A mérkőzésről csak annyit: olyan volt mint az egész tavaszunk: létszámhiányos…”

Nagy Viktor csapatkapitány (Taktaharkány): „Egy szóval tudom jellemezni a mai meccset, letudtuk.”

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!