DVTK

2021.08.19. 15:00

Kocsis Dominik Diósgyőrben folytatja

A Magyar Futball Akadémia 19 esztendős labdarúgója, Kocsis Dominik Diósgyőrben folytatja pályafutását. A Budapest Honvédtól egy évre kölcsönbe érkező játékos elsősorban a pálya jobb oldalán segítheti a támadásokat.

Forrás: dvtk.eu

- Jelenleg a DVTK volt a legjobb lehetőség számomra, hogy fejlődni tudjak, nagyon örülök, hogy Diósgyőrben folytathatom – nyilatkozta Kocsis Dominik. – Volt egy kisebb sérülésem, ami már a múlté. Alig várom, hogy pályán legyek, azon leszek, hogy minél többet tudjak segíteni a csapatnak. Ígérem, hogy gólokkal és gólpasszokkal fogom segíteni a Diósgyőrt!

Kocsis Dominik Nagykanizsán született, ott is ismerkedett meg a labdarúgás alapjaival, majd 14 esztendős korában leigazolta a Honvéd utánpótlásműhelye, a Magyar Futball Akadémia. 17 esztendős volt, amikor bemutatkozhatott a kispestiek második számú csapatában, majd rá egy évre alapembere lett az NB III.-as csapatnak és tavaly már az élvonalban is letette a névjegyét. 2020. október 31-én egy Honvéd – Mezőkövesd meccsen debütált az élvonalban, amit még további 8 mérkőzés követett a szezonban.

Kocsis Dominik átesett az ilyenkor szokásos minden részletre kiterjedő orvosi vizsgálaton, aláírta szerződését és csatlakozott társaihoz.


Névjegy

Teljes név: Kocsis Dominik

Születési idő: 2002. augusztus 1.

Születési hely: Nagykanizsa

Magasság: 169 cm

Poszt: szélső középpályás

Mezszám: 11

Pályafutás

2020/2021 Budapest Honvéd (NB I.) 9/0

2020/2021 Budapest Honvéd-MFA II (NB III.) 22/5

2020/2021 Budapest Honvéd-MFA U19, U17

2019/2020 Budapest Honvéd-MFA II (NB III.) 1/0

2019/2020 Budapest Honvéd-MFA U19

2018/2019 Budapest Honvéd-MFA U17

2017/2018 Budapest Honvéd-MFA U16

2016/2017 Honvéd-MFA U15

2015/2016 Honvéd-MFA U14

2014/2015 Honvéd-MFA U14

2009-2014 UFC Nagykanizsa utánpótlás

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában