NB III.

2021.08.23. 12:00

„Azt gondolom, átléptük kicsit az árnyékunkat”

Megrendezték az NB III. Keleti csoportjának 4. fordulóját.

Molnár István

Diósgyőri VTK tartalék – Eger SE 2–1 (1–1)

Diósgyőr, 100 néző. V.: Nagy A.

Diósgyőri VTK tartalék: Domonkos – Mrva, Ivánka, Csatári, Molnár R. (Bernáth), Jónyer (Magyar L.), Korbély (Dunai), Nagy Á., Holló (Balázs), Girdán (Kocsis), Oláh B. Vezetőedző: Zsivoczky-Pandel Gyula.

Eger SE: Ivicevic – Farkas K., Vajda Á. (Hadnagy), Antal, Pölöskei, Hegedűs D. (Tóth Á.), Nagy-Kolozsvári, Pál Sz., Debreceni, Juhász, Zimányi Á. Vezetőedző: Labancz Róbert.

G.: Girdán, Molnár R., ill. Hegedűs D. Kiállítva: Csatári (95.). Jók: az egész csapat, ill. senki.

Zsivoczky-Pandel Gyula: – Megnyertük ezt a mérkőzést, mert nagyon meg akartuk nyerni, nagyon fontos volt számunkra ez a győzelem. Végig agresszívan, jó értelemben agresszívan és határozottan futballoztunk, nyomás alá helyeztük az ellenfelünket. Azt gondolom, átléptük kicsit az árnyékunkat, és három vesztes mérkőzés után nyerni tudtunk. Ez a stábunkat, a csapatot még jobb és még több munkára fogja ösztönözni! Külön öröm és gratuláció a debütáló akadémista fiataloknak, Balázs Patriknak és Dunai Zsoltnak, valamint Domonkos Dávidnak, Holló Péternek, Magyar Lászlónak az első felnőttmérkőzésükhöz.

Labancz Róbert: – A hazai csapat a mai mérkőzésen igazi régi idők borsodi fociját játszotta, de ezt jó szájízzel mondom. Nagyon agresszívak voltak, akibe tudtak, csak belerúgtak, mindenhova odaértek, és ez az agresszivitás feltüzelte őket, azt gondolom, megérdemelten nyertek. Kecsegtető helyzeteink voltak, de nem éltünk vele, a hazai csapat tényleg megérdemelten nyert.


Salgótarjáni BTC – Termálfürdő FC Tiszaújváros 0–3 (0–1)

Salgótarján, 150 néző. V.: Práth.

Salgótarjáni BTC: Szalay – Orosházi, Rédei, Sárközi, Tarlósi M., Tarlósi P., Sike, Novák (Skulka), Bata (Nagy M.), Boros (Constantino), Gazdag. Vezetőedző: Lakatos Béla.

Termálfürdő FC Tiszaújváros: Herceg – Mahalek, Géringer L., Gelsi, Vitelki B., Bartusz (Pap), Lőrincz (Tóth S.), Gottfried (Nagy D.), Vasiljevic (Lehóczki), Gönczi (Bussy), Molnár M. Vezetőedző: Vitelki Zoltán.

G.: Vitelki B., Bartusz, Nagy D. Jók: Gazdag, ill. Vitelki, Herceg, Gelsi, Mahalek, Géringer.

Lakatos Béla: – A mérkőzés végeredménye kicsit túlzó a látottak alapján. A csapatunktól játékban és hozzáállásban többet kaptunk, mint az elmúlt fordulókban. Ezen a téren volt javulás, sajnos még az eredmény terén nem. Dolgozunk tovább, hogy mindez majd az eredménnyel is párosuljon. Gratulálok a Tiszaújvárosnak a győzelemhez.

Vitelki Zoltán: – Nehéz meccsre készültünk, és az is lett, bármennyire is mást mutat az eredmény. Az első félidei kissé visszafogott játék után a második félidőben már megvolt a különbség. Nagyon jókor jött az első gól, még a szünet előtt, aztán második fél­időben még több lehetőségünk volt. Gratulálok minden játékosnak!


Tállya KSE – KC Kazincbarcika SC 0–5 (0–2)

Tállya, 250 néző. V.: Tóth T.

Tállya KSE: Kosztyu – Tóth Sz., Mezőssy (Rostyslav), Motkó (Ondó), Kulcsár, Varga K., Szegedi, Baranyi, Bihari, Csávás (Varga J.), Kovács N. Vezetőedző: Lasztóczi Péter.

KC Kazincbarcika SC: Fila – Szemere, Nagy J. (Kovács D.), Ur, Márton, Kálmán (Szabó B.), Dvorschák, Székely (Schildkraut), Süttő, Ádám, Laczkó (Vladul). Vezetőedző: Varga Attila.

G.: Laczkó (2), Ádám, Schildkraut, Kovács D. (11-esből). Jók: senki, ill. az egész csapat.

Lasztóczi Péter: – Gratulálunk a Kazincbarcikának. Az első félidő 20. percében a kényszerű csere felülírta a taktikai elképzeléseinket. Pontatlanul és enerváltan játszottunk, a második félidőben 30 perc úgy nézett ki, ahogyan tudunk játszani. Sajnos, rengeteg problémával küszködünk, örülünk, hogy ki tudunk állni.

Varga Attila: – Az első tíz percet leszámítva jó volt az intenzitása a játékunknak, a félidőben sok minden megváltozott, ami eredményességgel párosult. Szeretnénk labdával és labda nélkül is nagyobb intenzitással játszani, de ez a pálya arra alkalmatlan volt. Magyarországot megszégyenítő, minősíthetetlen viselkedéssel kellett ma megbirkóznunk, ilyen nem szabad, hogy megtörténjen, mert ez szégyen és gyalázat.


Putnok FC – Debreceni EAC 0–0

Putnok, 150 néző. V.: Mencsik.

Putnok FC: Cserepka – G. Bíró, Sághy, Takács, Kis G., Katona (Laczkó), Buda (Madarász), Vajda, Dobrovolszki, Engel (Nádimov), Hadházi (Juhos). Vezetőedző: Szala Ákos.

Debreceni EAC: Tóth D. – Papp F., Virág, Sárosi (Bidzilya), Sándor T. (Trencsényi), Lakatos (Toboy), Bereczki (Sidibe), Spitzmüller, Orosz, Székely, Al-Sheraji (Soltész). Vezetőedző: Sándor Tamás.

Jók: az egész csapat, ill. az egész csapat.

Szala Ákos: – Azt kaptuk a DEAC-tól, amit vártunk, nagyon jó focit játszottak, de mi is fel tudtuk venni velük a versenyt. Nagyon jó iramú találkozó volt NB III.-as szinten, van egy kis hiány­érzetünk, mert mindkét félidő utolsó negyedórájában voltak ziccereink. A két félidő első fele a DEAC-é volt, egy bajnokesélyes csapatot ismertünk meg bennük, további sok sikert a céljaikhoz.

Sándor Tamás: – Egy jó, hajtós mérkőzésen, a második félidőben eldönthettük volna a meccset. A Putnokban egy nagyon jó csapatot ismertünk meg, sok együttes el fog itt még vérezni. Nekünk a helyzetkihasználásunkon kell javítani.


Hidasnémeti VSC-Polgári – BKV Előre 0–5 (0–1)

Hidasnémeti, 300 néző. V.: Takács Á.

Hidasnémeti VSC-Polgári: Szalma – Zagiev, Homonnay (Borai), Czető, Szurdok, Tóth K. (Zavodni), Varjas L., Tóth D. (Molnár M.), Riznicsenkó (Szalóczy), Pogonyi, Bogdán. Vezetőedző: Kupecz Tamás.

BKV Előre: Éliás – Kubó, Girán, Szabó N., Forgács (Jáger), Pokó, Ferkó, Csanálosi (Kiss D.), Busai (Egressy), Tóth Sz., Gyurkó (Mile). Vezetőedző: Albert Flórián.

G.: Busai (2), Pokó, Kiss D., Egressy. Jók: Bogdán, Czető, Varjas L., ill. Ferkó, Pokó, Szabó N., Busai, Tóth Sz.

Kupecz Tamás: – A 0–2-es állásnál kihagyott büntető végleg eldöntötte a mérkőzést, utána mentálisan szét­estünk.

Albert Flórián: – Tudtuk, hogy nehéz meccs lesz, hosszú út volt mögöttünk. A második félidőben ez meg is látszódott a csapaton, de a hazai együttes a 11-est is kihagyta, így nem tudott visszajönni a mérkőzésbe.

(A borítóképen: A DVTK tartalék (fehérben) megszerezte első győzelmét)


További eredmények

Békéscsaba 1912 Előre tartalék – Újpest FC tartalék 1–2 (1–1)

Jászberényi FC – Füzesgyarmati SK 2–1 (2–1)

Törökszentmiklósi FC–Veteriner – Kisvárda MG tartalék 0–2 (0–1)

Sényő-Carnifex FC – AG Hajdúszo­boszló 1–1 (0–0)

Debreceni VSC tartalék – Tiszafüredi VSE 2–3 (1–1)


Az NB III., Keleti csoport állása

1. BKV Előre 4 4 – – 16 –2 12

2. Debreceni EAC 4 3 1 – 13 –0 10

3. Kisvárda MG tartalék 4 3 1 – 11 –2 10

KC-Kazincbarcikai SC 4 3 1 – 11 –2 10

5. Termálfürdő FC Tiszaújváros 4 3 1 – 9 –2 10

6. Jászberényi FC 4 3 1 – 9 –3 10

7. AG-Hajdúszoboszló 4 2 2 – 6 –4 8

8. Eger SE 4 2 – 2 6 –5 6

9. Putnok FC 4 1 2 1 4 –2 5

10. Békéscsaba 1912 Előre tartalék 4 1 2 1 10 –9 5

11. Újpest FC tartalék 4 1 1 2 6 –8 4

Tiszafüredi VSE 4 1 1 2 6 –8 4

13. Sényő-Carnifex FC 4 1 1 2 5 –7 4

14. Diósgyőri VTK tartalék 4 1 – 3 4 –12 3

15. Füzesgyarmati SK 4 – 3 1 3 –4 3

16. Debreceni VSC tartalék 4 – 2 2 5 –9 2

17. Tállya KSE 4 – 1 3 1 –8 1

18. Salgótarjáni BTC 4 – 1 3 1 –11 1

19. Hidasnémeti VSC-Polgári 4 – 1 3 1 –16 1

20. Törökszentmiklósi FC 4 – – 4 1 –14 0

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában