NB III.

2021.08.06. 09:30

A jövő szerdai, hazai debütáláson teljes létszámban állnak ki a hidasnémetiek

Molnár István

20210522 Gesztely fotó: Ádám János ÁJ Észak-Magyarország Gesztelyi FC – Hidasnémeti VSC-Polgári megyei I férfilabdarúgó mérkőzés.

Forrás: ÉM

Fotó: Ádám János

Elmaradt múlt vasárnap a Putnok FC – Hidasnémeti VSC-Polgári mérkőzés a labdarúgó NB III. Keleti csoportjának 1. fordulójában, ugyanis az újonc vendégcsapat 19 játékosa közül 8-nak nem volt rendben a játékengedélye. Bár 11 fővel is ki lehetett volna állni az összecsapásra, a hidasiak úgy döntöttek, hogy ezt nem vállalják, mert nem szerették volna azt, hogy nincs cseréjük, illetve hogy esetleges sérülés (vagy kiállítás) miatt kevesebben fejezik be a meccset. Azóta már az MLSZ versenybizottsága is döntött az ügyben, és az összecsapás 3 pontját 3–0-s gólkülönbséggel a putnokiaknak adta.

– Készültünk, és sajnáljuk, hogy becsúszott ez az adminisztrációs hiba, nem figyeltünk eléggé, ahol pedig esetleg lehetett volna, ott nem hívták fel a figyelmünket a régebbi játékosaink játékengedélyére is – mondta az Északnak Török András, a Hidasnémeti VSC elnöke. – Azt a döntést, hogy így nem játsszunk, a csapat közösen hozta meg. Tanultunk ebből az esetből, és meg is oldottuk ezt a problémát, már valamennyi labdarúgónk rendelkezik érvényes játékengedéllyel. Azóta egyébként már jött hozzánk további két játékos, így 23-an vagyunk. Nagyon várjuk a jövő szerdai, hazai debütálást a Jászberény ellen, várunk mindenkit szeretettel a helyszínre, 17.30-ra.

(A borítóképen: A tavalyi megyei bajnok szerdán mutatkozik be az NB III.-ban)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!