Birkózás

2021.07.21. 09:15

Otthon lesz a pesti szőnyegen

A fővárosban hétfőn megkezdődött a kadét birkózó-vb, amelyen diósgyőri sportoló is indul.

Kolodzey Tamás

A huszonhét tagú magyar válogatott tagja Szinay Csaba, a DVTK tizenhét esztendős sportolója, aki a kötöttfogásúak 80 kilós mezőnyében próbál szerencsét a korosztályos világbajnokságon.

Táborok, versenyek

– Csütörtökön lesz a sorsolása, péntek reggel a mérlegelése, és ezen a napon elkezdődnek a csatározásai – kezdte dr. Szinay Attila, a DVTK szakosztályvezetője, a versenyző édesapja. – A fiam vállaira senki nem rakott elviselhetetlen terhet, a mostani az első vébéje, így ismeretlen közegbe kerül, olyan birkózókkal kerülhet össze, akikkel még soha nem találkozott. Az az elvárás vele szemben, hogy okos szőnyegmunkával hozza ki magából a maximumot. Ezzel a bizonyos okos szerepléssel kapcsolatban megemlítem a közelmúltban tartott Európa-bajnokságot. Csaba egy erősebbnek tűnő ellenfelet vert volna meg, de kicsit jobban izgult a kelleténél: beleakadt a keze riválisának mezébe, mozdulatát szabálytalannak ítélték, sárga lapos figyelmeztetésben részesítették, végül pedig kikapott. Rutintalan volt, nem koncentrált megfelelően, ennek megfizette az árát, ilyen és ehhez hasonló eset remélem, hogy többé nem fordul elő vele. A kötöttfogásúaknak hétfőn még a Körcsarnokban volt jelenésük, majd beköltöztek szállodájukba és a célegyenesbe fordultak.

A diósgyőriek tehetséges fiatalja „változatos” programot hagyott maga mögött az elmúlt hónapokban és hetekben. Táborból táborba utazott, közben versenyzett és amikor szabad hétvégét kapott, hazajött Miskolcra.

Szorgalmas és elszánt

– Nagyon bízom tanítványom sikeres szereplésében – mondta Juhász Sándor, Szinay Csaba klubedzője. – A válogatott kerettel dolgozók dicsérik, mondván szorgalmas, lelkiismeretes és nagyon elszánt, ugyanakkor hibája, hogy hajlamos úgymond túlizgulni bármelyik versenyét, így könnyen ront. Én is sokat beszélgettem vele, és remélem, hogy ennek lesz eredménye, itthoni környezetben teszi le a névjegyét. A mezőnyről előre szinte semmit nem tudok, arra persze számítok, hogy az oroszok és a volt szovjet utódállamok képviselői neveznek, továbbá minden bizonnyal eljönnek a bolgárok, az irániak, a törökök, hogy csak a nagy hagyományokkal rendelkező országokat említsem. A Tüskecsarnokban bárki által látogatható a világbajnokság, ehhez csupán védettségi igazolvány kell, Miskolcról kisebb baráti társaság utazik majd a fővárosba, vagyis a mi fiúnk nem lesz egyedül.

A súlyrendezésnél tart

– Életem első vébéje vár rám – jelentette ki a főszereplő, majd így folytatta: – Természetesen igyekszem kihozni magamból a maximumot, és mindig csak az adott mecscsemre koncentrálok. A válogatottban senki nem mondta nekem, hogy milyen elvárással indítanak, csupán annyit említettek, hogy hisznek az edzésmunkámban és az eddig megszerzett tudásomban. A kontinensünkön élőket ismerem, hiszen velük találkoztam már, hozzájuk „csapódnak” a többiek. Arra számítok, hogy súlycsoportomban jóval harminc fölött leszünk, de nem szaladok előre. Most a súlyrendezésnél tartok, általában nyolcvanegy vagy nyolcvankét kilót mutat a mérleg, ha ráállok, vagyis nem kell sokat szenvednem ahhoz, hogy hozzam a nyolcvanat.


A fiúk rendben vannak

Péntektől vasárnapig a kötöttfogásúaké a főszerep.

– Úgy hiszem, akár két-három srác is nyerhet érmet – mondta a kadét kötöttfogású válogatott mestere, Cifferszky Ákos. – Remélem, hogy valamelyiküknek sikerül. A fiúk fizikailag és technikailag egyaránt rendben vannak, az utolsó napokra hagyjuk a mentális felkészülést. Azon dolgozunk, hogy a hazai szőnyeget ne extra teherként, hanem motivációként éljék meg.

(A borítóképen: Szinay Csaba)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában