Mercarius Országos Rally1 Bajnokság

2021.07.17. 13:00

Ikonikus helyszínekre ér a mezőny

Turán Frigyes és Bagaméri László számára az idei bajnoki cím megszerzése ugyan egy kicsit távolabb került, de a Volkswagen Polo GTI R5-tel versenyző kettős céljai a kétnapos Székesfehérvár-Veszprém Rallyn sem változtak: jól autózni és végre nyerni.

Marosréti Ervin

Fotó: Marosréti Ervin

– A Next Auto Polo GTI R5 tavaly a veszprémi Mikulás Rallye-n debütált először murván, ahol sikerült nagy fölénnyel, győztesként célba érnünk. Ebből kiindulva optimistán várjuk ezt a hétvégét is, alapvetően szeretünk ezeken a pályákon versenyezni – tekintett előre a bajnokság ötödik futamára Turán Frigyes. – Szombaton a Székesfehérvár környéki, mindenki által jól ismert szakaszokkal nyitjuk meg a versenyt, nap végén pedig a superspeciál is lesz a városban. Ez utóbbi nagyon jó alkalom arra, hogy a közönséghez közel kerüljünk. Másnap viszont közel 100 km-t teszünk meg a veszprémi pályákon. A hegyesdi szakasz sok idő után újra visszakerült a menetrendbe, aminek örülök, mert ez egy nagyon jó minőségű, gyors pálya.

Bizonyítani akarnak

Bagaméri László navigátor kiemelte: a veszprémi versenyek mindig nagyon jól szervezettek, sok szurkoló látogat ki a pályákra, jó hangulatra számítanak idén is.

– Ugyan a bajnoki esélyeink csekélyek, de a csapatunk, az autónk nagyon jó és úgy érezzük, fejben is felkészülten vágunk neki a hétvégének. Szeretnénk hibamentesen autózni, és jó eredménnyel célba érni, nem csak magunkért, hanem a csapatért, a szurkolóinkért és támogatóinkért – tette hozzá Bagaméri László.

Pótolni a tavalyit

A közös versennyel újabb szintet lép a két város együttműködése. Veszprémben több mint 25 éve van jelen a ralisport, sőt 2023-ban Európa kulturális fővárosa lesz, és a programjaik szerves részét jelentik a sportrendezvények is. Székesfehérvár pedig alig várja, hogy pótolja a tavaly kimaradt, ikonikus városi superspeciált. Mivel a verseny egybeesik egy osztrák és egy világbajnoki futammal, így csak három külföldi – egy cseh, egy osztrák és a hétszeres német ralibajnok, Matthias Kahle – vesz részt rajta a magyarok mellett.

Másfélszáz kilométer

A Mercarius Országos Rally1 Bajnokság 5. futamán a székesfehérvári városi superspeciállal együtt az indulóknak összesen 11 gyorsasági szakaszt és közel 150 versenykilométert kell teljesíteniük, öt különböző murvás-köves gyorsasági szakaszon. A szervizpark szombaton a sóstói MOL Arénánál lesz, ahol közlekedésbiztonsági park is várja a családokat, valamint a versenyautókat is megtekinthetik az érdeklődők. Vasárnap veszprémi központtal három gyorsasági szakasz – a kislődi, a hegyesdi és a jutaspusztai kislőtéri – vár majd az autósokra, melyek közül a kislődin és a jutaspusztain részt vehetnek nézők is. A céldobogót Veszprém központjában állítják fel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!