Aqvital FC Csákvár vs. Diósgyőri VTK

2021.07.18. 10:00

Felcsúton kezd a Diósgyőr

A labdarúgó NB II. nyitányán, az 1. fordulóban a sorsolás szerint, idegenben lép pályára a DVTK csapata.

A piros-fehérek Aqvital FC Csákvár elleni bajnokijának helyszíne ez idáig kérdéses volt, ugyanis a ­Fejér megyei együttes nem tud hazai környezetben játszani, mert felújítás alatt álló pályája nem lesz használható a rajtra, ezért más helyszínt kellett választania. Ennek során a pályaválasztói jog felcserélése is felmerült lehetőségként arra az esetre, ha a csákváriak által preferált helyszínen, a felcsúti stadionban nem jutnának albérlethez.

Bár úgy volt, hogy ez utóbbi létesítmény fő használója, a Puskás AFC újbóli nemzetközi kupakötelezettsége esetén, a játéktér megóvása érdekében, nem juthat pályához a csákvári csapat Felcsúton, végül mégis egyezség született arról, hogy három nappal az ugyanott megrendezett Európa Konferencia Liga-­meccs után – a Puskás AFC-nek a lett RFS elleni összecsapását követően – megrendezhetik itt az Aqvital FC Csákvár – Diósgyőri VTK másodosztályú mérkőzést. A találkozó jelenlegi hivatalos időpontja augusztus 1-je, 17.30 (ez azonban az esetleges élő televíziós közvetítés miatt még változhat). A szövetségben elkészített sorsolás értelmében a DVTK a 2. fordulóban játssza első hazai összecsapását, augusztus 8-án, vasárnap 19 órától a Vasas FC ellen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!