Az én Európa-Bajnokságom

2021.07.06. 08:30

Az angol gárda sikerére nyugodtan lehet fogadni

Több mint bravúr a szigetországiak eddigi teljesítménye – vallja a piros-fehérek legendás védője.

Kolodzey Tamás

Forrás: Archívum

Fotó: ÉM

A DVTK fénykorának egykori oszlopos tagja – a kontinensbajnokság ürügyén – először a magyarok teljesítményét méltatta:

– Le a kalappal a fiúk előtt, nagyszerű teljesítményt produkáltak, nem sok hiányzott ahhoz, hogy továbbjussanak a halálcsoportnak nevezett formációjukból. Csapatként és egyénileg is remekeltek, ugyanakkor „másokról” kijelentem: a huszonnégyes mezőnyt alkotó együttesek némelyike nem ütötte meg azt a színvonalat, amelyet az Eb esetében joggal elvárok. Valamilyen oknál fogva ugyan kiharcolták a szereplést, ott voltak a tornán, de csak a statisztaszerepig vitték. Ez várható volt, persze tudjuk, hogy a bővítésnek anyagi okai vannak.

Alig van rossz ítélet

Salamon József ezután szakmai szempontból vette górcső alá a hét végén befejeződő viadalt, és nem tagadta meg egykori önmagát:

– Középhátvéd voltam, így talán érthető módon elsősorban a védők tevékenységét figyeltem. A saját időnkből indultam ki: ha nem kaptunk gólt, már nagy baj nem érhetett minket, és lám ebből indultak ki az angolok is. Az egészen hihetetlen, hogy öt meccsen maradt érintetlen a hálójuk, ez majdnem ötszáz perc, és ha valaki, akkor én tényleg tudom, hogy produkciójuk több mint bravúr.

A piros-fehérek hajdani ikonja azt mondta, hogy akár fogadni is lehet az angol–olasz fináléra.

– Más párosítást nem tudok elképzelni – folytatta Salamon József, majd hozzátette: – Akár így lesz, akár nem, a döntőbe manapság nem lehet csak úgy, véletlenül bejutni. Rendkívül jók a szigetországiak és a csizmások is, az aranyérem meg az otthoni publikum támogatását élvező angolok számára érik. Bár még van idő a kontinensbajnokság képzeletbeli tizenegyének „kinevezésére”, én azonban már most betennék ebbe a társaságba vagy négy-négy angolt és olaszt.

A diósgyőriek máig népszerű egykori sztárja kitért a bíráskodás nívójára is.

– Nekem tetszik ez a VAR-rendszer – hangsúlyozta. – Alig van rossz ítélet, és ha mégis hibáznak a legjobb sípmesterek, a videózás révén gyorsan korrigálnak, és ettől fontosabb nincs. Az pedig senkit nem érdekel, hogy a vitatott, majd visszanézett szituációk miatt fontos percek vesznek el, ugyanis a bírák meghosszabbítják a fél­időket, mert – nagyon helyesen – rápakolják a holtidőket. Kíváncsian várom, hogy itthon miként fog majd működni az Eb-n kiválóan vizsgázott szisztéma.

(A borítóképen: Salamon József)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!