Labdarúgó EB

2021.07.12. 09:45

A németek és a spanyolok

A magyar válogatott eddig 11 meccset vívott az Eb-döntők történetében.

Budapest 20210615 Labdarúgás EURO 2020 EB Magyarország Portugália Foto Nemzeti Sport - Szabó Miklós A képen: Schafer András , Cristiano Ronaldo

Forrás: MW

Fotó: Szabó Miklós

Az európai labdarúgás és egyben az UEFA (Európai Labdarúgó-szövetség) legfontosabb eseménye a kontinensviadal. Az első tornát 1960-ban rendezték, még Európai Nemzetek Kupája néven, aztán 1968-ban változott az elnevezés Európa-bajnokságra. 1976-ig mindössze a legjobb 4 csapat vett részt a tornán, majd az eseményen részt vevők számát 1980-ban 8-ra, 1996-ban 16-ra növelték. 2008. szeptember 26-án pedig az UEFA arról határozott, hogy 2016-től már majd 24 csapat vehet részt az Eb-n. A harmadik hely sorsát 1980-ig az elődöntő vesztesei között döntötték el, 1984-ben azonban eltörölték a bronzmérkőzést.

2020-ban első alkalommal fordult elő, hogy a tornát elhalasztották: a koronavírus-járvány miatt az UEFA úgy döntött, 2021-ben rendezik meg az Európa-bajnokságot.

A történelemhez tartozik az is, hogy a hagyományos rendszerben Magyarország három alkalommal pályázott a rendezésre: 2004-re Ausztriával közösen, 2008-ra önállóan, 2012-re Horvátországgal, de egyik alkalommal sem sikerült elnyernie. Az idei tornán Budapest négy mérkőzést rendezhetett, három csoportmérkőzést és egy nyolcaddöntőt.

2024, Németország

A győztesek rangsorában Németország (korábban NSZK) vezet, amely három alkalommal aranyérmes volt (1972, 1980, 1996), ezenfelül elbukott szintén három döntőt (1976, 1992, 2008). Ugyancsak háromszor emelte magasba a serleget az aktuális spanyol válogatott, amely 1964-ben, 2008-ban és 2012-ben is diadalmaskodott (1984-ben alulmaradt a döntőben). A kérdés az idei, vasárnap este megrendezett döntővel kapcsolatban az volt, hogy az angolok először léphetnek fel Európa csúcsára, vagy az olaszok másodszor.

Az első helyet nem nyert nemzeti csapatok közül meg kell mindenképpen említeni Jugoszláviát (a szövetségi köztársaság 1991-ben bomlott fel), amely 1960-ban Párizsban a szovjetekkel szemben, 1968-ban pedig Rómában – megismételt találkozón – a házigazda olaszokkal szemben veszített finálét.

A jugoszlávok az 1992-es svédországi Eb-re is kijutottak, viszont a délszláv háborúra való tekintettel kizárták a őket tornáról, és a selejtezőcsoportjukban második Dánia indulhatott helyettük. A dánok óriási meglepetést okozva meg is nyerték az Eb-t, a döntőben az 1990-es világbajnok Németországot győzték le.

A legtöbb gólt az Európa-bajnokságok történetében a portugál Cristiano Ronaldo szerezte, összesen 14-et, öt kontinenstornán (2004, 2008, 2012, 2016, 2020), 25 mérkőzésen. Őt a második helyen a francia Michel Platini követi, aki igaz, csak egy Eb-n szerepelt, mégpedig az 1984-esen, viszont azon öt meccsen 9 alkalommal talált be az ellenfelek kapujába. Utánuk két 7 gólos jön a sorban, az angolok egyik legendás csatára, Alan Shearer, valamint a jelenleg is aktív francia Antoine Griezmann.

A magyarok 1964-ben, Spanyolországban bronzérmesként zártak azt követően, hogy az elődöntőben, hosszabbításban vereséget szenvedtek a hazai gárdától, aztán a bronzmeccsen, szintén ráadásban „legyűrték” a dánokat. 1972-ben, Belgiumban a négy között kikapott a Szovjetuniótól az együttes, aztán a 3. helyért vívott találkozón a belgáktól, így a 4. helyen zárt. Ezt követően sokáig szünet következett a kontinensbajnoki részvételt illetően, majd 2016-ban ­Franciaországban a csapat elsőként továbbjutott a csoportjából, és utána a 8 közé zajló csatát elveszítette Belgiummal szemben. A most véget ért Eb-re szintén kijutott a válogatott (2016-hoz hasonlóan pótselejtezőn), és 2 ponttal csoportjában a negyedik lett, Franciaország, Németország és Portugália mögött. Magyarország összesen 11 meccset játszott Európa-bajnoki döntőben, a mérleg: 2 győzelem, 4 döntetlen, 5 vereség.

A következő tornát Németországban rendezik majd meg 2024. június 14. és július 14. között, tíz városban: Berlinben, Münchenben, ­Dortmundban, Gelsen­kirchenben, Stuttgartban, Hamburgban, Düsseldorfban, Kölnben, Frankfurtban és Lipcsében.

Az Észak lapzártája után

A 16. Európa-bajnokság – amelynek többek között helyszíne volt Budapest is – fináléját vasárnap este rendezték meg Londonban az olasz és az angol együttes részvételével. Az összecsapás az Észak lapzártája után ért véget, így az eredményről, történésekről hétfőn számolunk be.

(A borítóképen: Cristiano Ronaldo 14 gólt szerzett eddig Eb-döntőkben)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában