Foci Eb

2021.06.15. 19:57

Stadionba illő hangulat a Szinva teraszon

Már fél órával a Magyarország-Portugália EB meccs előtt is ünnepeltek a miskolci focidrukkerek.

Detzky Anna

Fotó: Kozma István

A labdarúgó Európa-bajnokság a legkülönfélébb embereket is képes összehozni. Ezt láthattuk kedd délután a miskolci Szinva teraszon is. A kánikula és tűző napsütés ellenére zsúfolásig megtelt a tér fiatalokkal és középkorúakkal, fiúkkal és lányokkal, akik közül sokan érkezésük után pár perccel már hideg sört kortyolgattak. Többen alkalomhoz illően, mezben és piros-fehér-zöld csíkos sállal jelentek meg. A meccs előtti fél órában felfokozott szurkolói hangulat uralkodott az óriáskivető előtt, időnként skandálásba, tülkölésbe kezdett a tömeg. Az izgatottság ellenére néhány várakozó szívesen beszámolt nekünk a Magyarország–Portugália mérkőzéssel kapcsolatos reményeiről.

Mindenképpen ünnep

– Öt évvel ezelőtt már egyszer kijöttem ide és akkor is nagyon jó volt a hangulat. Most éppen két barátomat várom – mondta Pusztai Gergő. – Bízom benne, hogy a magyar válogatott valamilyen pontot tud majd szerezni, de nagyjából az esélytelenek nyugalmával nézem meg a meccset. Az eredménytől függetlenül ez egy ünnep, hiszen ritkán van ilyen alkalom. Azok után, hogy kijutottunk az EB-re, már nem kell szégyenkeznie senkinek sem.

Közösségi élmény

Az italos sátor előtt kígyózó sorban egy fiatal párt is megszólítottunk.

– Az egész bajnokságon a franciákat tartom a legesélyesebbnek a 2018-as győzelmük után. Ettől függetlenül remélem, hogy szoros meccset fogunk látni és a portugálok nem húznak el nagyon – fejtette ki Szobonya Kornél. – A magyar érdekeltségű mérkőzéseket szívesen megnézem, most is bizakodó vagyok. Hamarosan jönnek a barátaink, akikkel együtt szurkolhatunk. Ez mindig remek közösségi élmény, különösen óriáskivetítő előtt – fűzte hozzá Kékedi Petra.

Bíznak a legjobbakban

A tér másik oldalán is körbenéztünk, ahol srácok egy csoportja lelkesen beszélt várakozásaikról.

– Szerintem a portugáloknak jó kerete van. Nagyon örülne mindenki, ha döntetlenig ki tudnánk húzni a meccset, de bízunk a legjobbakban. Összességében pedig Belgium nagyon erős idén, szerintem ők nyerik meg az EB-t. Egyébként nagy focirajongó vagyok, a Diósgyőr játékát is végigkövettem, ami most nem egészen úgy sikerült, ahogy reméltem. Akárhogy is legyen, idekint sokkal jobb a hangulat, mint otthon a képernyő előtt, ezért jöttünk ki – osztotta meg gondolatait Krizsán Márk.

– Az egész szurkolói csapatunk örülne neki, ha a magyarok ki tudnának hozni egy döntetlent a mérkőzésből. Bár a legutóbbi 3-3-at nem hiszem, hogy fölülmúljuk, de azért öt gól alatt ússzuk meg! Hátha sikerült feltörnünk a korábbiakhoz képest – tette hozzá Gonosz Péter.

Meglepetés?

Az egyik belvárosi kocsmában találkoztunk Ricsivel és Krisztiánnal, akik egyaránt hazai győzelmet vártak a kedd esti mérkőzéstől. A kicsit lapos első félidő után azonban olyannyira fellelkesültek, hogy Ricsi azt vizionálta, csoportelsőként jut tovább a nemzeti válogatottunk.

– Másodikok leszünk és a csoport meglepetéseként megyünk tovább – tette hozzá Krisztián, aki szerint végül a franciák lesznek az Európa-bajnokok.

Sajnos a győzelem elmaradt, de ettől függetlenül még bármi megtörténhet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!