megyei II. osztályú bajnokcsapat

2021.06.15. 16:00

Páratlan szezon áll az Alsózsolca mögött

A megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokság Kelet csoportjának bajnoka az Alsózsolcai KSC lett.

Kolodzey Tamás

20210612 Alsózsolca fotó: Bujdos Tibor BT Észak-Magyarország Alsózsolcai KSC - Pálháza FC megyei II férfi labdarúgó mérkőzés.

Fotó: Bujdos Tibor

Bár még egy forduló van hátra a küzdelmekből, a zsolcaiak sikere már hetekkel ezelőtt biztos volt. Eddig huszonötször nyertek, csak egyszer kaptak ki, a 146–25-ös gólkülönbségük pedig szinte példátlan.

Nagyszerű eredménylista

– Arany betűkkel kerül egyesületünk történelmébe a mostani szezon, hiszen a felnőtt- és a megyei U19-es csapatunk bajnoki címet szerzett, U16-os gárdánk ezüstérmes lett, az NB-s utánpótláscsapatainkból az U19-es és U17-es alakulat is 5. helyezést szerzett – kezdte Varacskai István vezetőedző, majd hozzátette: – Már a korábbi idényben is a bajnokság megnyerését tűztük ki célul: a nem éppen sikeres őszi szezonból levontuk a tanulságot, és elkezdtük a mostani együttes felépítését. Sajnos az a bajnokság a járványhelyzet miatt nagyon hamar véget ért. Tavaly nyáron tovább folytattuk az építkezést és alakítottuk ki végleges keretünket. Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy a bajnokság során lehetőséget kapott harmincnégy játékosunkból huszonegy a saját utánpótlásunkból „öregedett” a felnőttcsapatba, vagy kapott szerepet a nagyok között, így csapatunk átlagéletkora huszonegy év körül van. Egyesületünk az utánpótlás-nevelésben je­leskedik, ennek következtében szabályt alkottunk arra, hogy mérkőzéseinken hány fiatalt kell játszatnunk. Ez hálás teher volt: sok tehetséges fiatalunk vastagon kivette a részét a bajnoki cím megnyeréséből, sőt többen alapemberré váltak. Köszönöm egyesületünk minden munkatársának áldozatos munkáját, szponzoraink támogatását, játékosaink hozzáállását, a szülők, a feleségek és a hozzátartozók türelmét, megértését.

Páratlan szezon volt

A vezetőedző ezután arról beszélt, hogy meccseiken a rutint ötvözték a fiatalos lendülettel.

– Ezt nevezhetem az egyik olyan tényezőnek, amely a mezőny fölé emelt minket – folytatta Varacskai István. – Kiemelem azt is, hogy heti négy edzéssel készültünk, ennek köszönhetően erővel nagyszerűen bírtuk a sorozatot. A hárommeccses hullámvölgyünktől eltekintve elmondhatjuk, hogy végig kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtottunk. Sajnos a vírushelyzet minket sem került el, több alapemberünk hetekre kiesett, ez okozta az említett átmeneti megtorpanást. Végig a támadófutballt helyeztük előtérbe, szándékunk pedig rúgott góljaink számában jutott kifejezésre: minden felnőttbajnokságot tekintve mi szereztük a legtöbb gólt és csoportunkban nekünk rezdült a legkevesebbszer a hálónk. Természetesen vállaljuk a megyei I.-et, és az elveink szerint folytatjuk tovább a munkát. Keretünkben lesz pár változás, néhány játékosunk ugyanis nem vállalja az elitben való szereplést. Szeretnénk erősíteni, a hiányposztokat akarjuk feltölteni, és az eddigitől nagyobb konkurenciát fogunk teremteni. Hosszú szezon áll mögöttünk, és még izgalmasabb előttünk.

Cél a bentmaradás

– Az ember olykor abba a hibába esik, hogy túlértékeli azt a sikert, amit a sportolók elérnek – vette át a szót Mike Martin klubelnök. – Esetünkben azonban erről szó sem lehet: a táblázat ugyanis önmagáért beszél. Ebben az évben mind a kézilabda-, mind a labdarúgó-szakosztályunk kitett magáért, miénk lett a megyei bajnoki cím a nőknél és a második vonalas férfiaknál is. Utóbbiak bekerültek a megyei elitbe, ahol hirtelenjében nem is tudom, hogy korábban mikor küzdöttünk. Nagyon büszkék vagyunk arra, amit elértünk. Tagságunkat természetesen meg akarjuk tartani, vagyis bent akarunk maradni. Ez nem lesz könnyű vállalkozás, hiszen nagyon erős a mezőny, gondolok az NB III.-ból kiesettekre, és a megkapaszkodók is komoly ellenfelek lesznek. Értékeinket megőrizve a fiatalokra építünk, ugyanakkor számítunk a csapat jelentős tapasztalattal rendelkező gerincére is.


A tények

A bajnokcsapat tagjai, kapusok: Stumpf Dávid, Éliás Dániel, Komjáti Zoárd, Linder Martin. Védők: Vidó Zalán, Bóna Gergő, Tamás Gábor, Szakács Dávid, Máté Roland, Klink István, Kis-Orosz Máté, Soltész Péter, Csízik Krisztián. Középpályások: Urbán Milán, Horváth Sándor, Orosz Rajmond, Borbély Balázs, Juhász Tamás, Lippai Ákos, Bozó Dániel, Horváth Norbert, Üveges Kristóf. Támadók: Roha Róbert, Szajky Donát, Bódi Krisztofer, Petercsák Zoltán, Kolozsvári Levente, Lipusz Norbert, Horváth Szabolcs, Erdei-Nagy Norbert, Remeczki Róbert, Soltész Bence, Apostol Attila, Bordás Dávid.

A szakmai stáb, elnök: Mike Martin. Szakosztályvezető: Hegedűs Csaba. Vezetőedző: Varacskai István. Erőnléti edző: Thür Antal. Kapusedző: Giák Tamás.

Technikai vezető: Trungel Katalin. Adminisztrációs asszisztens: Szakács Gabriella. Masszőr: Szepesi Nikolett, Tóth Marcell. Szertáros: Antal Melinda.

(A borítóképen: Az Alsózsolca megyei II. osztályú bajnokcsapata)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!