Az én Eb-m: Boros Árpád

2021.06.14. 08:30

Mindhárom meccsünkre nagyon nehéz tippelni

Boros Árpád és a labdarúgás: az egykori kosárlabdaelnök izgalmas fejezeteket villantott fel az életéből.

Kolodzey Tamás

20210430 Miskolc fotó: Bujdos Tibor BT Észak-Magyarország Boros Árpád a DVTK kosárlabdacsapatának örökös tiszteletbeli elnöke, a diósgyőri kohászat nyugalmazott gazdasági igazgatója.

Forrás: ÉM-Archívum

Fotó: Bujdos Tibor

Az Aluinvent-DVTK tiszteletbeli elnökéről mindenki tudja, hogy vezetőként a kosárlabdában alakított nagyot, arról azonban eddig ritkán beszélt, hogy fiatal korában ezer szállal kötődött a labdarúgáshoz, így most, 88 évesen hajdani emlékeinek felidézésével kezdte Európa-bajnoki mondókáját.

Verhetetlen ellenfelek

– Gyerekkoromban nem voltak labdáink, ezért rongyból csináltunk játékszert – mondta Boros Árpád, majd hozzátette: – A foci az életünk része volt, akárcsak a falvak közötti mérkőzések. Égerszögön születtem, és elfogódottan emlékszem vissza a Perkupa, Szőlősardó és Teresztenye elleni csatáinkra. Amikor a kohászatba kerültem, üzemi bajnokságokat vívtunk: jómagam az energiánál dolgoztam, és egyszer Lillafüreden a gólommal vertük meg a hengerművek csapatát. A DVTK-t mindig támogattam, az akkori lelátó 1968-as építésében például a nagyüzem képviseletében vettem részt. Hol vannak már az ötvenes évek, szédületes az a fejlődés, amely a labdarúgást is jellemzi! Csodálatos stadionok, rengeteg pénz, állandó televíziós közvetítés...

A különböző nevekre hallgató vasgyárban a pénzügyi igazgatói tisztségig emelkedő Boros Árpád a kontinensbajnokságról így vélekedett:

– Sajnos már rosszul látok, így a képernyő előtt ülve jobbára a hangból következtetek a történésekre. A mieinkről természetesen tudom, hogy három szinte verhetetlen ellenfelet kaptunk, így a csoportmeccseinken nagyon kell majd harcolnunk. Tudom, hogy kedden a portugálokkal csapunk össze és irigylem azokat, akik személyesen ott lesznek a Puskás Arénában. Remélem, hogy helytállunk majd a címvédő ellen.

(A borítóképen: Boros Árpád)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában